A további drágulás egyik kulcsa  a következő hónapokban az ukrán kereslet élénkülése lehet.

Lengyel piaci elemzők szerint a cékla piacán igen hasonló folyamatok zajlanak, mint a rekordárakat hozó 2021/2022-es szezonban. Március elején a cékla nagybani piaci ára 0,90-1,20 PLN/kg (85-115 Ft/kg) között alakul, a kiskereskedelemben pedig már elérte a 2 PLN/kg (190 Ft/kg) szintet. Arra a kérdésre, hogy megismétlődhetnek-e a 2021-2022-es idény folyamatai, elsősorban nem Lengyelországban, hanem Ukrajnában kell keresni a választ.

A rekordárakat hozó szezonban ugyanis a drágulás fő motorja az az ukrán import volt, amelynek fellendülésére ugyanebben az időszakban, azaz március elején már utaltak a magas belföldi piaci árak. És a helyzet most is nagyon hasonló: az ukrán piacokon a cékla már drágább, mint Lengyelországban, és 35%-kal múlják felül az előző szezon árszintjét. Bár magyar szemmel a cékla könnyen tűnhet kisebb jelentőségű zöldségféléknek, a szláv országokban ez a borscs egyik nélkülözhetetlen alkotóeleme. 

Ha kiderül, hogy az ukránoknak nagy mennyiségű céklát kell majd importálniuk, és ismét Lengyelországból rendelnek majd árut, akkor megismétlődhet a 2022 tavaszi forgatókönyv. Március elején egyelőre még nem jelentkezett ez a keresletnövekedés, de az ukrán piacokon a 16-17 hrivnya/kg, azaz 1,52-1,62 zloty/kg (145-155 Ft/kg) közötti jellemző ársáv már azt jelzi, hogy gondok lehetnek a kínálattal, ráadásul az utóbbi pár hétben az átlagár gyors növekedést mutatott.

A cikkhez szemlézett írások:

Ceny buraków ćwikłowych – czy realna jest powtórka z wiosny 2022?

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: februárban ismét emelkedni kezdett a cékla ára

Lengyelország: váratlanul esni kezdett a cékla ára

Lengyelország: a tavalyival megegyező szinten a cékla ára

Lengyelország: november végén nagyot zuhant a cékla ára

Lengyelország: a kis termés miatt rekord magasságban a cékla ára

Lengyelország: az évtized legkisebb céklatermése várható az idén

Lengyelország: a bővülő kínálat miatt csökken a cékla ára

Lengyelország: stabilizálódni látszik a cékla ára a nagybani piacokon

Lengyelország: megállt a cékla árzuhanása

Lengyelország: június végén történelmi mélységben a cékla ára

Lengyelország: a gyenge kereslet ellenére februárban is magas a cékla ára

Lengyelország: zuhanórepülésben a cékla ára, hamarosan emelkednie kell

Lengyelország: csökkent a cékla ára a nagybani piacokon

Lengyelország: stabilan alakul a cékla nagykereskedelmi ára

Lengyelország: magas szinten stagnálnak a céklaárak a nagybani piacokon

Lengyelország: már olcsóbb a cékla, mint tavaly ilyenkor

Lengyelország: stagnál a cékla nagybani piaci ára

Lengyelország: váratlanul csökkenni kezdett a cékla ára