A jelenség hátterében valószínűleg az export ütemének visszaesése állhat, ezért kérdéses, hogy a tavaszi időszak árai hogyan alakulnak majd.
A lengyel Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatai szerint a 2024/2025-ös céklaszezon első hónapjaiban az export növekvő tendenciát mutatott, ami a nagykereskedelmi árak december elején kezdődött emelkedésével ját. Ez a drágulás nem volt intenzív, de mivel a cékla ára már az október-novemberi időszakban is viszonylag magas volt (nem volt jelentősebb szezonális őszi árcsökkenés), januárban a nagybani piacokon az átlagár még az előző öt év viszonylatában is rekordszintet ért el.
Január végén azonban egy egyértelműen lefelé irányuló, 7% körüli árkorrekció történt, így február első napjaiban a mostott, zsákos kiszerelés cékla ára a 0,8-1,2 PLN/kg (80-115 Ft/kg) közötti tartományban alakul (fajtától és minőségtől függően).

Ez már nem rekordszint, és bár pont 2024-ben nem, az előző két-három évben is bekövetkezett ez a februári, átmeneti árcsökkenés, márciusban ezt egy drágulás követte. A korábbi szezonok elemzése azt mutatja, hogy a tavaszi időszakra vonatkozó előrejelzések szempontjából március első dekádja lesz a döntő. Ekkorra lehet majd látni, hogyan alakult az export, mivel a tavalyi év ebben volt kivétel: a gyengén muzsikáló kivitel miatt nem tudott májusra visszaerősödni az átlagár.
A Budapesti Nagybani Piacon a hazai, I. osztályú cékla ára január 23-án a 300-350 Ft/kg tartományban mozgott, a lengyelországi folyamatokhoz hasonlóan az elmúlt időszakban kissé csökkenő tendenciát mutatva.
A cikkhez szemlézett írások:
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: a tavalyival megegyező szinten a cékla ára
Lengyelország: november végén nagyot zuhant a cékla ára
Lengyelország: a kis termés miatt rekord magasságban a cékla ára
Lengyelország: az évtized legkisebb céklatermése várható az idén
Lengyelország: a bővülő kínálat miatt csökken a cékla ára
Lengyelország: stabilizálódni látszik a cékla ára a nagybani piacokon
Lengyelország: megállt a cékla árzuhanása
Lengyelország: június végén történelmi mélységben a cékla ára
Lengyelország: a gyenge kereslet ellenére februárban is magas a cékla ára
Lengyelország: zuhanórepülésben a cékla ára, hamarosan emelkednie kell
Lengyelország: csökkent a cékla ára a nagybani piacokon
Lengyelország: stabilan alakul a cékla nagykereskedelmi ára
Lengyelország: magas szinten stagnálnak a céklaárak a nagybani piacokon
Lengyelország: már olcsóbb a cékla, mint tavaly ilyenkor