Jórészt a rekordot jelentő tavalyi szint felett alakult eddig a cékla ára a lengyeleknél, most viszont már olcsóbb, mint egy évvel korábban.

A cékla nagybani piaci ára még mindig relatíve magas Lengyelországban, 1-1,3 PLN/kg (80-105 Ft/kg) között mozog, de ez már alacsonyabb, mint az egy évvel korábban tapasztalt rekordmagas szint. Tavaly március elejétől májusig egy folyamatos emelkedés volt látható, és a kezdeti 0,9 PLN/kg (70 Ft/kg) ár májusra 1,6 PLN/kg (130 Ft/kg) magasságba ugrott.

Szakértői előrejelzések szerint nem is kell további drasztikus áremelkedésre számítani, sokkal valószínűbb, hogy fokozatosan, kis mértékben drágul majd a termék, különösen akkor, ha a tavasz hűvös lesz. A lengyel cékla árát ugyanis elsősorban a külpiaci kereslet befolyásolta tavaly, amikor az orosz támadás miatt Ukrajna az ott alapvető élelmiszernek számító és a borscs levesek nélkülözhetetlen hozzávalójának számító termékből készletezés indult be. Ezt az exportadatok is alátámasztják: az előző szezonban Lengyelország 8,3 ezer tonna céklát exportált (ebből 4,1 ezer tonnát Ukrajnába), míg idén jóval nyugodtabb a piac: a 2022. novemberétől januárig terjedő időszakban mindössze 4,9 ezer tonna került kivitelre, és az ukránok csak 0,2 ezer tonnát vásároltak. Elég nagy biztonsággal lehet azt állítani, hogy az Ukrajnába irányuló szállítások februárban és márciusban sem nőnek majd számottevő mértékben, azaz a cékla árára nem helyeződik nyomás, a lengyel belföldi kínálat elegendő lesz a kereslet kielégítésére.

A cikkhez szemlézett írások:

Buraki ćwikłowe – ceny poniżej zeszłorocznych

Ceny buraków idą na rekord

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: stagnál a cékla nagybani piaci ára

Lengyelország: váratlanul csökkenni kezdett a cékla ára