Európában továbbra is kínálati piac érvényesül, de a legtöbb országban jó ütemben halad az értékesítés és a készletek levezetése.

A világ almatermesztő régiói meglehetősen eltérő problémákkal néznek szembe 2023 elején: míg Hollandiában a lengyel alma megjelenése miatt drámai mértékben esett vissza az ár, addig a szomszédos Belgiumban olyan drága a gyümölcs, hogy a fogyasztók inkább az olcsóbb almák felé fordulnak, és kevesebb klubfajtát vásárolnak. Törökország a földrengés következményei miatt logisztikai problémákkal küzd. Új-Zélandon a Gabrielle ciklon több millió dolláros károkat okozott az ültetvényekben, Dél-Afrikában pedig jégesők tizedelték a termést. Az Egyesült Államokban Michigan környékén rekordtermést takarítottak be, Argentínában viszont az export visszaesése mellett az utóbbi évek legalacsonyabb termését várják a most kezdődő szüret során.

Hollandia

Egy holland gyümölcskereskedő szerint igen rossz folyamatok zajlanak az alma piacán: a Lengyelországból származó tételek miatt bezuhant a hazai termésű gyümölcs ára, melynek értékesítését minőségi problémák is nehezítik. Így például a kiváló minőségű Elstar ára fél euró/kg körül mozog, ami alacsonyabb annál, mint amit korábban a még a fán lévő gyümölcsért kínáltak, csakhogy azóta a betakarítás, válogatás, tárolás költsége is terheli a gazdák zsebét. Márciust követően válhat talán kedvezőbbé a helyzet a hazai termelők számára, de ehhez az kell, hogy a termést addig jó minőségben őrizzék meg a tárolókban.

Belgium

Szokatlan módon az ár dominál a minőség felett a belga áruházakban és piacokon: a fogyasztók egyre inkább az olcsóbb almákat, például a Jonagoldot részesítik előnyben a klubfajtákkal szemben. Egy másik gond Belgiumban az almafogyasztás határozott csökkenése, ami egy hosszabb folyamat: míg 20 éve még 12 kg/fő volt az éves fogyasztás, ma 6,8 kg/fő körülire becsülhető. A tavaszi időszak vége felé az olcsóbb gyümölcsök, a már említett Jonagold és a Golden fajtakör értékesítése futhat fel – tavaly a geopolitikai helyzet miatt ezek eladása döcögősre sikerült, idén viszont más a helyzet.

Franciaország

A 2023-as év relatív alacsony francia almakészletekkel indult – Európában is 6%-kal kevesebb alma volt a raktárakban, mint egy évvel korábban, ez Franciaországban valamivel még alacsonyabb, 7%-kal kisebb szintet jelentett, az előző 3 szezon átlagához képest pedig 9%-os volt az elmaradás. Ez elvileg a francia termelők számára jó hír lenne, különösen a szezon második felében, valójában viszont meglehetősen lanyha a kereslet, és február elejéig az export is 12%-kal csökkent. Ennek egyik oka, hogy a tavalyi extrém hőhullámok miatt az alma tárolhatóságával gondok vannak. A belső piacokon a forgalom a 2022-eshez képest 3%-kal nőtt ugyan az augusztus-decemberi időszakban, viszont a tavalyi év elég alacsony bázist jelent, így az utóbbi 3 év átlagához képest az értékesítés 6,5%-os visszaesést mutat. Idén a minden fajtát és disztribúciós csatornát figyelembe vevő kiskereskedelmi átlagár 2,01 euró/kg, ami a termelési költségek emelkedése ellenére is 7%-kal alacsonyabb a tavalyinál. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a boltok, szupermarketek polcain az alma nagyon drága, míg a termelők alig tudják fedezni költségeiket, bár január közepén egyes felvásárlóknál az átvételi árak is enyhe emelkedésnek indultak. A tavalyinál alacsonyabb átlagár másik oka, hogy nagy a különbség a boltokban a polcokra kitett és az előre csomagolt, valamint vödrökben árult alma ára között. A 2018-19-es szezonban az olcsóbb, zacskós kiszerelésű alma a teljes forgalom 36%-át tette ki, tavaly már 39%-ot, idén pedig ez az arány 43%, ami azt jelzi, hogy a fogyasztók az alacsonyabb árú termékek felé mozdulnak el.

Németország

A belföldi piacot a hazai termésű alma dominálja, elsősorban az alábbi fajták: Istar, Jonagold, Braeburn és Boskoop. Olaszországból Granny Smith, Pink Lady és Golden Delicious érkezik nagyobb mennyiségben, míg Franciaországból főleg klubfajták, elsősorban Pink Lady és Jazz. Hollandiából, Belgiumból és Lengyelországból csak kisebb mennyiség érkezik, amelynek legfeljebb helyi szinten van jelentősége, és a kínálatot kiegészítő szerepe van. Hamarosan a tengerentúlról is érkeznek majd kisebb mennyiségben választékbővítő tételek. A kínálat a kereslethez képest némileg limitált ugyan, de minden igény kielégíthető különösebb erőfeszítés nélkül. Dél-Németországban a Gala szezonja április végén ér majd véget, az Elstarból pedig május-júniusig elegendő mennyiség van a raktárakban, a Jonagold pedig a következő szezon elejéig is kitart.

Ausztria

Decemberben 5%-kal nőtt a forgalom az előző év azonos hónapjához képest, és Karácsony környékén az értékesítés erre még rátett egy lapáttal. Az erős forgalom viszont a tavalyinál 4%-kal alacsonyabb nagykereskedelmi árral párosult (0,95 EUR/kg), ami a termelési költségek növekedése mellett erősen leszűkítette a termelői árrést. A határozott ütemben folyó eladások segítenek levezetni a viszonylag magas készleteket, mivel a tárolókban még mindig 17%-kal több alma van a 2022. decemberi szintnél.

Lengyelország

A betakarítás véget ért, de a gazdák jelentős munkaerő-problémákkal küzdöttek. A forgalom egyelőre jól alakul, és logisztikai gondok sem nehezítik az értékesítést – bár voltak apróbb késések a konténerek és a szállítóhajók területén, ez nem volt olyan mértékű, hogy befolyásolta volna az exportra kerülő gyümölcs minőségét. Problémát jelenthet, hogy az egyiptomi piac gyakorlatilag bezárt az előző évekhez viszonyítva, ezért szakértők egyre inkább azt valószínűsítik, hogy távoli, elsősorban ázsiai piacokra indulnak meg szállítások, amit az is lehetővé tesz, hogy a tárolókban lévő alma minősége a hosszabb szállításokhoz is megfelelő.

Olaszország

Itáliában az elmúlt évek legalacsonyabb készletszintje áll rendelkezésre, például a Golden Delicious 40%-a már értékesítésre került, és kevesebb, mint 330 ezer tonna van a raktárakban. A Gala eladásai is jól haladnak, itt a készletszint 33%-kal alacsonyabb a tavalyinál, ezért várható, hogy az idei szezon hamarabb ér véget. A betárolt készletek levezetése más fajtáknál is jól halad, csaknem 25 ezer tonna Fuji került a fogyasztókhoz januárban. A kiváló értékesítésben nagy szerepe van az exportnak is, mivel a derék olaszok egyre nagyobb mennyiségekkel jelennek meg a Közel-Kelet és Közép- illetve Dél-Amerika piacain, ráadásul India is egyre nagyobb tételeket vásárol, és Spanyolország is szívesen rendel olasz almát az idén. További kedvező hír, hogy a déli félteke termelése várhatóan csak kis mértékben (5% körül) bővül, így az olasz árura a kontinensen kívülről sem fog elviselhetetlen nyomás nehezedni.

Spanyolország

Kiváló árak jellemzik a spanyol piacot, ami a kisebb hazai termés mellett nem is csoda: a termelői árak általában 25-33%-kal magasabbak a tavalyiaknál.

Törökország

A rengeteg életet követelő földrengés más katasztrofális következményekkel is járt: teljesen használhatatlanná vált Iskenderun hatalmas tengeri kikötője, a török almaexport legfontosabb behajózási pontja, ráadásul több ezer konténer veszett oda a rengést követő tűzvészben. A logisztikai problémák a belpiaci szállításokra is jellemzőek, mivel az úthálózatban is komoly károk keletkeztek. A következő hónapokban Törökországban az alma árának növekedésére számítanak az elemzők, mivel kevés jó minőségű gyümölcs áll rendelkezésre. Ez a drágulás február elején már meg is kezdődött.

Dél-afrikai Köztársaság

Drámai eseményekkel indult az idei szezon Dél-Afrikában, mivel a Witzenberg-völgyben négy jégeső pusztított egymás után, mindezt a száraz évszakban, ami teljesen szokatlan. Több ezer tonna alma így legfeljebb a feldolgozókban hasznosulhat, és valószínűleg exportra is kevesebb kerül. Eddig főleg az afrikai piacok felé irányult a kivitel, elsősorban Cripps Red és Golden Delicious, valamint az új termésből Royal Gala és Panorama Golden, de a tavalyi európai hőhullám miatt az Egyesült Királyságból és Európa több más országából is a szokásosnál két hónappal korábban érkeztek megrendelések (különösen az Egyesült Királyságból Royal Galára).

Egyesült Államok

A legjelentősebb almatermesztő körzetben, Washington államban idén 20%-kal kisebb termét várnak a tavalyinál, így az import korábban indult meg. Chile felől már most úton vannak szállítmányok, de várhatóan Új-Zéland kevesebbet tud majd behajózni. Az amerikai készletek igen alacsonyak Honeycrisp fajtából, és kevés nagy méretű Gala és a kisebb méretű Granny Smith. Várható, hogy az USA növeli a Pink Lady importját is, mivel egyrészt kevesebb termett a szokásosnál, másrészt a kései betakarítás minőségi problémákat is okozott.

Washington államtól eltérően az USA almatermésének 20%-át adó Közép-Nyugat és Michigan környéke régió rekordtermést vár, ami az összes fajtára vonatkozik (Gala, Fuji, Red Delicious, Golden Delicious és Ambrosia). A keleti parton New York és Pennsylvania átlagos, vagy az előző évinél kicsit nagyobb terméssel számol, viszont mivel az időjárási körülmények optimálisak voltak, a minőség kiváló. Megélénkült a kereslet is, ebben sokat segített, hogy a Washingtonból érkező tételek az ottani gyengébb termés miatt kimaradoztak.

Argentína

A legfontosabb almatermő körzetekben a betakarítás már az első hetekben tart,  mivel a szokásosan február első heteiben kezdődő szüretet a korai virágzás január harmadik hetére tolta. A 2022-es év kifejezetten rosszul sikerült az argentin almaágazat számára, mindössze 420 ezer tonnás terméssel az utóbbi évek legkisebb mennyiségét takarították be, 12%-kal kisebbet, mint 2021-ben, ami szintén nem volt kiemelkedő év. A kisebb átmenő készletek miatt erősen visszaesett a Rio Negro és Neuquén kikötőkből induló export, melynek fő célpontja Brazília, Bolívia és Paraguay, de szállítanak Kanadába, Oroszországba és Líbiába is.

Új-Zéland

Február 13-án csapott le Új-Zélandra a Gabrielle ciklon, amelyet Chris Hipkins miniszterelnök az évszázad legsúlyosabb természeti csapásának nevezett. Az 5 millió lakos legalább egyharmadát érintették az áradások és a földcsuszamlások, az országban szükségállapotot hirdettek ki. Az új-zélandi almabetakarítás most kezdődött (volna) el, a gyümölcsök alatt roskadozó fákat gyökerestől csavarta ki a vihar, és sok olyan ültetvény van, amit az áradások miatt meg sem lehet közelíteni. A kár több millió dolláros nagyságrendű, ráadásul pont az utóbbi években hajtottak végre egy jelentős technológiai fejlesztési programot az ország ültetvényeiben.

A cikkhez szemlézett írások:

GLOBAL MARKET OVERVIEW APPLES

Kapcsolódó cikkek:

EU: a tavalyinál magasabb árak az uniós almapiacokon

Lengyelország: tavaly 550%-kal nőtt az ukrán almalésűrítmény-import volumene

MEGHÍVÓ: “Mi lesz Veled, magyar alma…?” -Gonda István emlékkonferencia -2023.03.23. Debrecen

WAPA: 6%-kal kisebb az európai almakészlet a tavalyinál

Ukrajna: a háború ellenére szárnyalt az őszi almaexport

Lengyelország: tovább emelkedett az ipari alma felvásárlási ár

Lengyelország: 23%-kal nőtt 2022-ben az alma fajlagos termelési költsége

A 2022. évi hazai almaszezon értékelése – A vártnál is gyengébb volt a termés

Lengyelország: emelkedőben a  léalma felvásárlási ára

Lengyelország: az NFC almalé exportjának erősödése várható

Lengyelország: a tavalyinál 16,5%-kal kevesebb alma van raktáron

WAPA: a tavalyinál 8,6%-kal kisebbek a decemberi uniós almakészletek

WAPA: kis mértékben felfelé módosult az uniós almaprognózis

WAPA: kis mértékben felfelé módosult az uniós almaprognózis

WAPA: lefelé módosult az idei európai almaprognózis

Olaszország: jól halad az almakészletek kivezetése

Lengyelország: végre emelkedésnek indult a léalma felvásárlási ára

Lengyelország: tavaszra talán sikerül levezetni a rekord almatermést

Ausztria: a tavalyinál 27%-kal nagyobb almatermést takarítottak be

EU: több almát exportált, és kevesebbet importált az unió októberben