Csaknem 20%-os esést követően stabilizálódni látszik a cékla ára a lengyel nagybani piacokon.
Lengyelországban a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) előrejelzése szerint az évtized legkisebb céklatermését várják (240 ezer tonna), ami még a tavalyi, szintén alacsony termésszintet is 5%-kal alulmúlja. Nem csoda, hogy október elején hirtelen masszív, 30%-os drágulás következett be a nagybani piacokon, és az átlagár október-november folyamán történelmi magasságokba emelkedett. November végén azonban megváltozott a helyzet, és két lépcsőben 20% körüli mértékben csökkent a nagybani átlagár – ez jelenleg, november utolsó napjaiban 0,80-1,20 PLN/kg (75-115 Ft/kg) között alakul régiótól, minőségtől, átmérőtől és fajtájától függően (jellemzően a hosszúkás fajták drágábbak).
Még ez a gyors árcsökkenés sem volt elegendő ahhoz, hogy a lengyel nagybani piacokon a cékla ára az előző évek legmagasabb árszintje alá csökkenjen: még az eddigi legmagasabb árakkal jelentkező 2022-2023-as szezont is 11%-kal múlja felül az átlagár, a tavalyinál pedig 54%-kal magasabb.
A mostani csökkenés megfelel az éven belüli szezonális trend alakulásának, vagyis a betakarítást követően mindig esni szokott az árszint. Elemzők szerint a következő néhány hétben nem kizárt az árak további csökkenése sem, de inkább stagnálásra lehet számítani, majd az előző évek gyakorlatát követve decemberben, a készletek fogyását követve indulhat a május végéig tartó fokozatos drágulás.
Magyarország
A Budapesti Nagybani Piacon a hazai, I. osztályú cékla ára november 24-én a 250-320 Ft/kg tartományban mozgott, a lengyelországi folyamatokhoz hasonlóan csökkenő tendenciát mutatva.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny buraków ćwikłowych jeszcze w dół
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: a kis termés miatt rekord magasságban a cékla ára
Lengyelország: az évtized legkisebb céklatermése várható az idén
Lengyelország: a bővülő kínálat miatt csökken a cékla ára
Lengyelország: stabilizálódni látszik a cékla ára a nagybani piacokon
Lengyelország: megállt a cékla árzuhanása
Lengyelország: június végén történelmi mélységben a cékla ára
Lengyelország: a gyenge kereslet ellenére februárban is magas a cékla ára
Lengyelország: zuhanórepülésben a cékla ára, hamarosan emelkednie kell
Lengyelország: csökkent a cékla ára a nagybani piacokon
Lengyelország: stabilan alakul a cékla nagykereskedelmi ára
Lengyelország: magas szinten stagnálnak a céklaárak a nagybani piacokon
Lengyelország: már olcsóbb a cékla, mint tavaly ilyenkor