Kedvezőtlen időjárási viszonyok

A 2020-as évre a teljes uniós termésnek hagyományosan 80-85%-át adó 4 fő termelőnél becsült 400 ezer tonna körüli termés igen alacsonynak mondható, egészen 2003-ig (390 ezer tonna) és 1998-ig (365 ezer tonna) kell visszatekinteni hasonlóan kis mennyiségért. A visszaesés oka számos kedvezőtlen időjárási jelenség együttes fellépése a nagy termelő országokban: a mediterrán térségben a kifejezetten enyhe tél alig pár fagyos nappal, december és február során pedig néha 25°C feletti napi csúcshőmérsékletekkel jelentkezett. Egyes fajtáknál az enyhe tél miatt nem volt elégséges hideg óra a megfelelő dormanciához, ami ritkás, elhúzódó virágzáshoz vezetett. Március végén egy nagy kiterjedésű fagyhullám vonult át Európa északi és kontinentális régiói felett, ami elérte Aragóniát, Katalóniát (különösen Lleidát), a Rhone völgyét, Észak-Olaszországot és Görögország északi részén a három Makedónia régiót (Nyugat-, Közép- és Kelet-Makedónia). Áprilisban jégkárokat jelentettek Castilla la Mancha tartományból, valamint jelentős esőzések voltak a Mediterráneumban, ami gyümölcsrothadást okozott.

Április végén kezdődött meg a betakarítás először Murcia tartományban – a szokásoshoz képest alacsonyabb cukorfokkal, de a piac erős kereslettel jelentkezett.

A tavalyi év nemcsak rekordtermést és kiábrándító árakat (gyakran 1 euró/kg alatti termelői árak) hozott, hanem folytatódott az utóbbi 3-4 évben felerősödő fajtaváltási folyamat – különösen Spanyolországban és Olaszországban – melyben a hagyományos fajtákat kettős hasznosítású fajtákra, illetve az új piaci divatoknak megfelelő, részben pirossal bemosott vagy teljesen piros fedőszínű, jó poszt-harveszt tulajdonságokkal rendelkező fajtákra cserélték. Ennek a folyamatnak az egyértelmű nyertese Spanyolország, mely korábban is jelentős exportőrnek számított a korai niche-piacon, ám részint a leginkább Murcia régióban végrehajtott fajtaváltásnak, valamint a Katalónia és Aragónia tartományokban termőre forduló korai érésű ültetvényeknek köszönhetően letarolta az észak-európai exportpiacokat, kizárva ezzel számos olasz és francia exportőrt – ami ezeken a nemzeti piacokon a bent maradó feleslegnek köszönhetően a kereslet-kínálat felborulásával alacsony árakat eredményezett.

Olaszország

A 2019-es olasz kajszitermés elképesztően nagy, 300 ezer tonna feletti volt, ám minőségét sok esetben rontották a tavasszal károsító jégesők. Idén a március végi és április eleji fagyok okoznak majd terméskiesést, különösen az ország északi részén, de az Adriai-tenger partmenti régiójában is lesznek olyan ültetvények, ahol jelentős terméskiesésre kell számítani. Már a fagyok beállta előtt is érkeztek olyan jelentések, hogy a virágzás – főleg az alternancia-hatás miatt – gyengébb lesz a tavalyinál, és itt is több régióban jelentkezett az enyhe tél miatt elégtelen dormancia következménye A legnagyobb vesztes egészen biztosan Emilia Romagna tartomány lesz, ahol a tavalyi 107 ezer tonnát követően idén mindössze 11 ezer tonnás termést várnak.

Az előrejelzések szerint a 2020-as termés 136 ezer tonna körüli lesz, ami 56%-kal marad el a rekordnak számító 2019-es 307 ezer tonnától, és 40%-kal alacsonyabb a 2014-2018 közötti időszak átlagánál. Az olasz termőterület az utóbbi évek folyamatos bővülését követően 2020-ra egyensúlyi szintre érkezett, a termőre forduló új ültetvények területe nagyjából megegyezik a felszámolt gyümölcsösökével: az idei 21 ezer hektáros terület gyakorlatilag megegyezik a tavalyival.

Az előrejelzések szerint a 2020-as termés 136 ezer tonna körüli lesz, ami 56%-kal marad el a rekordnak számító 2019-es 307 ezer tonnától, és 40%-kal alacsonyabb a 2014-2018 közötti időszak átlagánál. Az olasz termőterület az utóbbi évek folyamatos bővülését követően 2020-ra egyensúlyi szintre érkezett, a termőre forduló új ültetvények területe nagyjából megegyezik a felszámolt gyümölcsösökével: az idei 21 ezer hektáros terület gyakorlatilag megegyezik a tavalyival.

Franciaország

A 2020-as francia kajszitermésre a kedvezőtlen időjárás erősen rá fogja nyomni a bélyegét: a decemberi 20-25°C-os napi csúcshőmérsékletek és a január-februári enyhe idő miatt a dormanciához szükséges hidegkövetelmény számos régióban nem teljesült – különösen igaz ez a legdélebbi termesztőkörzetekre, főleg Crau, Costière és Roussillon környékére. Ezeken a területeken a virágzás egyenetlenül, nagyon hosszú időre elnyújtva, gyakran deformált vagy nekrotikus virágrügyekkel jelentkezett. Március végén a Gard-tól északra fekvő területeken, de különösen Vaucluse, Drome, Baronnies, Isère és Ardèche környékén igen komoly fagykárokat jelentettek. A fagyvédelmi gyertyákkal vagy légkeverő tornyokkal védett ültetvényeket legalább részben sikerült megvédeni, és néhány szerencsés domboldalon fekvő gyümölcsös is megúszta a borotválást, de a többi ültetvényen a terméskiesés jelentős, egyes helyeken katasztrofális mértékű lesz.

A 2020-as termés az Europêch becslése szerint 93500 tonna lesz, ami 29%-kal alacsonyabb a 2019. évi 120 ezer tonnát is meghaladó volumennél. Franciaországban a gazdák többségénél már a 2019-es év is deficites volt, az idei termés pedig 34%-kal marad el a 2014-2018-as időszak átlagától. Az idei legkorábbi termés betakarítása május 15-20. között kezdődik meg.

Görögország

Az említett négy nagy termelő közül a görögök ússzák meg legjobban az idei évet: az Europêch által becsült 78500 tonnás termés 13%-kal marad el a tavalyitól, de még így is 23%-kal magasabb, mint a 2014-2018 közötti átlagos volumen. A relatíve kisebb méretű visszaesés oka, hogy Dél-Görögországot, azaz a Peloponnészoszi-félszigetet elkerülték a márciusi fagyok, amelyek az ország északi részén még úgy is terméskiesést fognak okozni, hogy a termőterület sok fiatal ültetvény termőre fordulásával jelentős mértékben növekedett. A betakarítás valamivel később fog indulni az idei évben, mint 2019-ben.

(források: IEG Vu Agribussiness Intelligence, Freshplaza)

Fordította: Kocsis Márton