A megnövekedett költségek és a túlkínálat miatt nehéz időket élnek át a flamand almatermesztők.

Szakértők szerint pillanatnyilag nem éri meg leszedni az almát Belgiumban, ami egyrészt a költségek emelkedésének, másrészt az alacsony piaci áraknak tulajdonítható, ezért könnyen lehet, hogy az alma termőterülete tovább csökken majd Belgiumban – ez az aggasztó trend már több mint tíz éve tart.

Néhány hete a helyi gazdaszövetség, a Boerenbond nem csak a fogyasztók, hanem a flamand szupermarketek körében is kampányt indított a helyben megtermelt gyümölcsök vásárlásáért, mondván, ezzel átsegíthetik a helyi gazdákat a nehéz időszakon. Különösen az almatermesztők vannak nehéz helyzetben, mivel átlagos termést várnak ugyan az idén, de az olcsó lengyel alma előtt a szankciók miatt bezárult az orosz piac, így ezzel a belga termelők nem tudnak versenyezni.

Egy flamand termelő ismertette a jelenlegi árviszonyokat: a termelők augusztus 1. óta 42 eurócentet kaptak az étkezési almáért, és 10 centet az ipari almáért, miközben csak a szedés költsége 8-10 eurócent között mozog (tárolás és válogatás nélkül). Jelenleg az áruházakban 38 eurócent körül már lehet almát vásárolni. Az árak így is alacsonyak, ehhez jön még a költségek növekedése: ez a flamand gazda a teljes 2020-as évben 30 ezer eurót fizetett energiaszámlákra, most augusztusban két hetet kellett hűteni a tárolóban, és ez 12 ezer euróba került. Ráadásul sok gazda a tárolási költségek lefaragása miatt elkezdte fa alól árulni a termést, így a kereskedők óriási fölényben vannak, és nem hajlandók jó árakat ajánlani.

A cikkhez szemlézett írások:

Vlaamse appelen blijven aan de boom hangen

Kapcsolódó cikkek:

Belgium: 15 év alatt 40%-kal csökkent az almatermesztő gazdaságok száma Flandriában

Belgium: hektikus szezonkezdetre számít a körteágazat

Belgium: tervben a 0%-os zöldség-gyümölcs ÁFA bevezetése

Ukrajna: a versenytársak miatt olcsóbb almaexportra kell felkészülni

Az almafogyasztás visszaesésétől tart az Európai Bizottság

Nem lesz hiány magyar almából az áruházakban