Az ügyet különféle termelői szervezetek robbantották ki, melyek szerint az idei termés mennyisége nem volt nagyobb, mint a tavalyi, ennek ellenére az árak lényegesen alacsonyabbak voltak. Felvetették azt is, hogy az árkartellezés nem új jelenség, már évek óta nyomja a meggy piacát.

A fagyasztóipari meggy ára július végén 1,7 PLN (0,45 USD) körül mozgott, ami augusztus első hetére 1,8 PLN-re emelkedett. Tavaly hasonló termésmennyiség mellett a fagyasztóipari alapanyag ára 2 PLN-ről indult. A léipari alapanyagért idén 1,3 – 1,5 PLN között fizettek, ami csak kevéssel marad el a fagyasztóipari ártól. Egy forrás szerint a kis árkülönbözetet a lényeges minőségi elvárásbéli különbségekkel szembe állítva a termelők inkább a léipari felvásárlókat részesítették előnyben.

Az IQF késztermékek első árai az IHS Markit adatgyűjtése szerint 0,95 EUR (1,11 USD) körül vannak, ami messze elmarad a tavalyi szezonzáró 1,25 EUR/kg ártól.

Lengyel iparági források szerint az idei évi termés a gyümölcs darabszámot tekintve kisebb ugyan, de a gyümölcsök tömege nagyobb, ami a súlyban kifejezett termésmennyiségnél kompenzál.

Az IHS Markit információi szerint július közepén a meggyre kötött szerződések egy részét elhalasztották, mivel mind a lehetséges vevőknél, mind a lengyel fagyasztóipari szereplőknél még vannak fagyasztott késztermék készletek.

Az idei szerbiai meggyhelyzet arra utal, hogy a gyengülő kereslet volt hatással a szezonbéli árakra. A balkáni országban a fagyasztott meggy ára 1 EUR körül van az átlagos minőségű tételeknél, de ipari szereplők kiemelték, az extra minőségért néhány vásárló hajlandó megadni az 1,25 EUR/kg árat is. Az idei évben a szerb meggyszezont nagy mennyiség, gyenge minőség és lanyha kereslet jellemezte, így több termelő is úgy döntött, nem takarítja be a teljes területét.

(forrás: IHS Markit)

Fordította: Hunyadi István / FruitVeB