A Prognosfruit 2020 konferencián közzé tett európai alma és körte termésprognózisból kiderül, a legtöbb európai termelő országban általában véve elfogadható termést várnak és stabil 2020/2021 piaci szezonra számítanak. 2020. augusztus 6-án több, mint 150 résztvevővel került megrendezésre a WAPA hagyományos konferenciája. Az idei évben 45. alkalommal megrendezett esemény a hagyományoktól eltérően most online formában zajlott.

A konferencián az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) közzétette a 2020. évi európai alma- és körtetermés becsült mennyiségeit. A jelentéshez adatot szolgáltató, említésre méltó termesztést folytató 21 európai tagországban összesen a becslések szerint a tavalyinál valamivel kisebb lesz az alma termésmennyisége. Ez 1 százalékos csökkenést jelent, az összesített adatok szerint idén 10,71 millió tonna alma várható az Európai Unió tagállamaiból. Ez a mennyiség 4 százalékkal marad el az elmúlt három év átlagától. A másik oldalon a körte vonatkozásában az iparági szereplők a tavalyinál 12 százalékkal nagyobb körte termést várnak, ami 2,19 millió tonnát jelent. Az adatok természetesen az eddig kialakult helyzetben meglévő információkból származnak és a későbbiekben még változhatnak.

A virtuális konferencián Philippe Binard, a WAPA főtitkára ismertette a szervezet alma- és körtetermésre vonatkozó becsléseit, majd Helwig Schwartau, az AMI piacelemző cég vezető elemzője adott átfogó képet az alma és a körte európai és nemzetközi piacáról. Franz Ennser, az Austria Juice vezérigazgatója az almasűrítmény globális és európai piacán bekövetkezett közelmúltbéli változásokat és trendeket mutatta be. Fritz Prem az Európai Biogyümölcs Fórum (Europäisches Bioobst-Forum) elnöke a bio termesztéssel kapcsolatos aktualitásokról és jövőbeni lehetőségekről beszélt. Az alma és körte szekciókat követően panelbeszélgetésekre került sor, melyeken a meghatározó termelő országok képviselői ismertették az aktuális helyzetet és hangot adtak várakozásaiknak is.

Idén a Prognosfruit 2020 konferencia hagyományos formában Belgrádban került volna megrendezésre, azonban a szervezők a Covid-19 járvány okozta bizonytalanságok miatt már korábban ennek lemondására kényszerültek. A hagyományosnak számító esemény népszerűsége miatt azonban az teljesen nem maradhatott el, ezért került sor a virtuális formára. Reményeink szerint 2021-ben már Belgrád lehet a házigazdája a rendezvénynek.

Az alábbiakban a WAPA jelentésében szereplő főbb adatokat közöljük:

1. táblázat: Az alma termésmennyisége az Európai Unióban tagállamonként

2. táblázat: Az alma termésmennyisége az Európai Unióban fajtánként

3. táblázat: A körte termésmennyisége az Európai Unióban tagállamonként

4. táblázat: A körte termésmennyisége az Európai Unióban fajtánként