A módosítás a felhívás dokumentációját, ezen belül a ,,13. Szakmai beszámolóra” vonatkozó melléklet ,,2. Tartalmi értékelési szempontok” során vállalt kötelezettségek ,,e. A felhívás 4.4.2.3. fejezet 3.3. alpontja szerint tett kötelezettségvállalás igazolása” pontját érinti.

A mellékletben szereplő táblázatban meghatározásra kerültek a mezőgazdasági erőgép/traktor – teljesítménykategória szerinti – dízelmotor kipufogógáz emissziós határértékei.

Eszerint a vállalt kötelezettség akkor tekinthető teljesítettnek, ha a vásárolt mezőgazdasági erőgép/traktor dízelmotor kipufogógáz emissziós határértékei nem haladják meg a táblázatban szereplő, az adott teljesítménykategóriához tartozó kibocsátási határértéket.

Az emissziós kibocsátási szint igazolására elsődlegesen a mezőgazdasági erőgép, traktor megfelelőségi nyilatkozata (COC) alkalmas. A megfelelőségi nyilatkozatot a járművel együtt térítésmentesen a vevő rendelkezésére kell bocsátani, illetve a jármű gyártási dátumát követő tíz éven keresztül a járműgyártó köteles kiadni a megfelelőségi nyilatkozat másodpéldányát a jármű tulajdonosának kérésére.  A megfelelőségi nyilatkozat emissziós értékeket tartalmazó táblázatban az NRSC (meleg üzemi vizsgálat) adatait kell figyelembe venni.

A mezőgazdasági erőgép/traktor forgalmi engedélyében (’P.2’ mező) szereplő legnagyobb leadott teljesítményértékhez (kW) tartozó emissziós határértéknek kell a táblázat szerint megfelelni.

A fentiek alapján, a szakmai beszámoló részeként a kötelezettségvállalás igazolásához az alábbi dokumentumokat szükséges benyújtani:

–    a mezőgazdasági erőgép/traktor forgalmi engedélyének, valamint a megfelelőségi

nyilatkozatának (COC) másolata;

– mezőgazdasági erőgép/ traktor olyan típusjóváhagyása, gyártói igazolása is elfogadható, amely tartalmazza a meleg üzemi vizsgálathoz tartozó emissziós értékeket.

A fent leírtak csak tájékoztató jellegűek, a pályázattal kapcsolatos módosítás itt, az aktualizált pályázati felhívás pedig itt

Forrás: https://agroforum.hu/agrarhirek/palyazatok/modosult-a-fiatal-gazdak-indulo-tamogatasi-palyazata/