Az ország északi, fő almatermesztő körzeteiben ismét hóesés és fagyok okozhatnak akár jelentős terméskiesést. 

A tavalyi, jelentős terméskiesést hozó idény után a Bloomberg értesülései szerint április 20. környékén ismét egy kemény fagyokkal és havazással járó hidegfront okozott károkat Kína fő almatermesztő körzeteiben. A károk mértékéről egyelőre nincs részletesebb jelentés, de valószínű, hogy terméskieséssel kell számolni körténél, őszibaracknál és több más gyümölcsfajnál is. Az amerikai szaksajtó szerint kínai szakértők is elismerték, hogy nagy bizonyossággal a szokásosnál alacsonyabb hozamokkal kell számolni az idei szezonban, amit valamennyire az is jelez, hogy az almalésűrítmény jövőbeli jegyzéseinek árfolyama a Csengcsou Árutőzsdén 8%-os emelkedést mutatott (bár megjegyezzük, hogy a tőzsdei árfolyamok hajlamosak túlreagálni az eseményeket). Ez az egymást követő második év lenne, amikor a kínai almatermesztés súlyos veszteségeket szenved (2022-ben májusi fagykárok miatt 10 millió tonnával termett kevesebb az előző évinél), ami az európai piacokra elsősorban az almalé-koncentrátum (AJC) globális kereslet-kínálati viszonyain keresztül fejtené ki áttételes hatását.

A cikkhez szemlézett írások:

Załamanie pogody w Chinach. Spadek plonowania jabłek drugi rok z rzędu?

China’s Frigid Weather Sparks Concern About Fruit Crop Damage

Kapcsolódó cikkek:

Kínai almatermés-kiesés: reményteljes lengyel várakozások

Lengyelország: török álruhában érkezik a kínai almasűrítmény?

DG Agri: az EU fél almatermése feldolgozókba kerülhet az idén

WAPA: a tavalyinál 11%-kal kisebb az európai almakészletek volumene

2022: Májusi fagykár sújtotta a kínai almaültetvényeket