Az ukrán mezőgazdasági termények vámmentessége korlátozásának szükségességéről egyeztettek az ukrán importtól szenvedő közép-európai tagállamok agrárminiszterei. 

Teljes egyetértés van abban, hogy folytatni kell a közös fellépést az Európai Bizottság irányába, mivel uniós szintű eszközök nélkül nem kezelhető ezeknek az országoknak a problémája – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Az Ukrajnával szomszédos tagállamok agrárminisztereinek pénteki megbeszélését követően Nagy István hozzátette, a búza, kukorica, napraforgó, repce, szója esetében ismételten indokolt korlátozni a vámmentességet, és csak a korábban már alkalmazott mennyiségi kvóták keretei között szabadna azt Ukrajna számára biztosítani. A jelentős mértékű importnövekményre tekintettel a kvótarendszer hatályának kiterjesztését javasolja hazánk a napraforgómagra is. Magyarország azt szeretné legalább elérni, hogy ideiglenes kiegészítő vámok kerüljenek kivetésre az Európai Unió által az Ukrajnából érkező gabonára abban az esetben, ha a Szolidaritási Folyosón érkező áru célállomása valamelyik ukrán „határ menti” tagállam. Mindezek mellett a kialakult helyzet rövid távú kezelése, a piac mozgásba hozása érdekében kérjük a Bizottságtól, hogy az EU humanitárius célból vásárolja fel a határmenti tagállamokban megtermett és az import okozta árcsökkenés miatt eladhatatlan, betárolt gabonát. A tranzit szállítmányokra egy uniós monitoring- és biztosíték-rendszer működtetésére lenne szükség. Hazánk újabb, még átfogóbb és szigorúbb vizsgálatokat rendel el az ukrán gabona esetében a határon – tett hozzá.

Kifejtette, az érintett országok közös levélben küldik el újabb megoldási javaslataikat az Európai Bizottságnak, melyeket a következő Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén is megvitatnak majd. A miniszter reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy Brüsszel nem tesz majd különbséget a „határ menti” országok között, hanem elfogadja az együttműködő országok javaslatait, és egy átfogó, illetve egységes megoldást tesz le az asztalra. Szolidárisak vagyunk Ukrajnával kapcsolatban, de a magyar gazdák megélhetését és a magyar mezőgazdaságot nem veszélyeztethetjük – szögezte le Nagy István.

A cikkhez szemlézett írások:

ISMÉTELTEN KÖZÖSEN LÉPNEK FEL AZ UKRÁN IMPORT ELLEN A KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁGOK AGRÁRMINISZTEREI

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: lemondott az agrárminiszter, Henryk Kowalczyk

Lengyelország: az ukrán áruk vámmentességének eltörlését kéri az agrárkamara