A 36 milliárd forintra növelt pályázati keretből a biogazdálkodóknak is több lehetőség jut.

Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője kiemelte: ezzel a lépéssel mérföldkőhöz érkezett a hazai biogazdálkodás, az idei pályázat eredményeként összesen 96 ezer hektár terület részesül támogatásban, amelyből 88,7 ezer hektár az új, ökológiai művelésbe vont terület. A keretösszeg megháromszorozására azért volt szükség, mert a Vidékfejlesztési Program keretében a tavalyi évben ismételten kiírt pályázatra háromszoros volt a gazdálkodói igény.

Drexler Dóra emlékeztetett: Európa jelentős része az úgynevezett zöldebb agrárium felé halad, emellett a nemzetközi adatok is azt mutatják, hogy az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat.

Az Európai Unió teljes ökológiai piaca 2017-ben 34,3 mil­liárd euró volt, így amelyik ország időben felismeri az ebben rejlő agrárgazdasági potenciált, komoly versenyelőnyre tehet szert. Magyarországon 2017-ben mintegy 200 ezer hektár számított ökológiai művelésű területnek, a pályázati keret megnövelésével az ilyen területek 300 ezer hektárra nőhetnek, 2020 végére pedig elérhetik a 350 ezer hektárt.

Az ügyvezető emlékeztetett: Magyarország az ökológiai művelésű területek nagysága szerint csak az ötödik helyen áll a régiós rangsorban, az ökoterületek aránya és a biotermelők száma alapján azonban már dobogós helyen vagyunk, az elmúlt évtizedben pedig 62,6 százalékos bővülést ért el az ökológiai mezőgazdasági ágazat Magyarországon.

Forrás: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/haromszoros-tamogatas-okologiai-gazdalkodasra-6803600/