A VízŐr® forradalmi választ ad az aszályra és a kiszáradásra, nem csak a szántóföldön. Mutatjuk, hogyan alkalmazd kertészetben!

Mit tud a VízŐr®?

Water Retainer (VízŐr®) egy organikus talajkondicionáló készítmény. Általában 3 hónapig fejti ki hatását, mely alatt a talaj, növények számára felvehető vízmegtartó képessége lényegesen megnő. Ha ezt a kiváló képességet a növények fejlődésének kezdeti időszakában érvényesítjük, a fejlődéshez kapott előny, az így jobban fejlődő gyökérzet illetve a jobb víz ellátottság révén a növény egész termesztési időszakában megmarad.

Ennek révén az aszály érdemben kisebb kárt okozhat a növényekben. A növények szélsőséges szárazság esetében akár kétszer annyi időt is képesek átvészelni súlyosabb, károsodás nélkül, vagy kisebb stressz révén, amely előnyük a terméseredményekben is meg fognak látszani, kisebb lehet a termés kiesés.

Eddig azonban inkább csak a szántóföldi kultúrákban terjedt el, holott nagy segítség lehet a kertészeti kultúrák termésbiztonságának javítása során is. Hogy milyen eredményekre lehet számítani például álló kultúrákban, vagy a fűszerpaprika-termesztésben, arról Kaponyás Ilona, független szaktanácsadóval beszélgettünk, aki mintegy 8 éve ismeri és alkalmazza a készítményt.

Eddig az öntözött kultúrákban nem jelentett gondot a vízhiány

„Öntözött kultúrákban eddig nem volt óriási jelentősége a víztakarékosságnak, de ahogyan fokozódik a klímaváltozás hatása, egyre több, jó vízadó réteggel rendelkező kútnak is csökkent a hozama, az öntözési ciklusok is elnyújtottá váltak”, mondja a szakember.

Mint mondta, több alkalommal volt már példa arra, hogy a termelőnek ugyan volt öntözési lehetősége, ennek ellenére is aszálykárt könyvelhetett el, mert nem érkezett meg időben a vízutánpótlás.

Ez a készítmény fokozza a víz hasznosulását, segít a téli csapadék megőrzését, öntözött állománynál a használatával csökkenthető a kijuttatott víz mennyisége, a tápanyag-felhasználást pedig optimálisabbá teheti.

Homokos talajokon ütőképes megoldás

A homokos talajok kevésbé alkalmasak arra, hogy magukban tartsák a nedvességet. Ilyen laza szerkezetű, homokos talajokkal országszerte találkozhatunk, de a Duna-Tisza köze kiskunsági részén szinte nem is találni mást. A globális felmelegedés körülbelül másfélszer gyorsabban zajlik a Kárpát-medencében, mint máshol a világban, ami tulajdonképpen egyet jelent az elsivatagosodással.

Egyre kevesebb csapadék hullik, de a laza szerkezetű talaj azt a keveset sem tudja megtartani, a szélerózió hatása pedig fokozódik.

A VízŐr® alkalmazásával nedvesebb marad a talaj így csökkentve a deflációt.

Az öntözés nem azért jelent csak részben megoldást, mert fogy az elérhető öntözővíz mennyisége, hanem azért is, mert ezeknek a vizeknek a kémiai összetétele nem mindig kedvező, sok esetben magas a sótartalmuk, ami roncsolja a talajszerkezetet. A VízŐr® abban is segít, hogy ezt a folyamatot lassítsuk, ugyanis fokozza a humuszképződést, javítja a talajéletet, segítve ezzel egy egyensúlyi állapot és ezzel egy jobb talajszerkezet elérését.

Tényleg hatásos? A kísérleti eredmények világosak

A Kalocsai Kutatóintézetben folytak összehasonlító kísérletek 2017-ben Dr. Gál Tibor (NAIK ZÖKO) vezetésével szabadföldi fűszerpaprika-állományban. A kutatások alapján az látható, hogy 50%-kal csökkentett öntözővíz kijuttatásával, a VízŐr® alkalmazása mellett 20%-os terménymennyiség növekedést könyvelhettek el, ráadásul a termésnek magasabb volt szárazanyag-tartalma, és több színanyagot tartalmazott, mint a kontroll állomány.

A Szegedi Kutatóintézetben a készítmény alkalmazásához ajánlott dózist vizsgálták, szintén 2017-ben, szabadföldi fűszerpaprika-állományban. A készítményt 10 liter/hektár dózisban és osztott kezeléssel 15 liter/hektár dózisban is kijuttatták, a végeredmény pedig azt mutatta, hogy nem volt jelentős különbség a két alkalmazási mennyiség között, azaz elegendő az alapdózis a jó eredmények eléréséhez.

A Kalocsai Kutatóintézet kutatója, Schmidtné Szantner Barbara (NAIK ZÖKO) 2019-ben 50%-os öntözővíz alkalmazása mellett vizsgálta a 15 liter/hektár dózisban és a 20 liter/hektár dózisban kijuttatott mennyiség hatását a terméseredményekre (szabadföldi fűszerpaprika). A legjobb eredmények a kisebb dózisban kijuttatott készítménnyel voltak elérhetőek.

A fűszerpaprika egy sekélyen gyökerező kertészeti kultúra, a talaj felső 15-20 centiméterében tudták úgy megőrizni a nedvességet ezzel a készítménnyel, hogy optimális környezetet biztosítanak a növény számára, növelve ezzel a zöldtömeget, a gyökértömeget. A vízdepresszió miatti terméscsökkenés így volt minimalizálható a leginkább.

Természetesen, ha lehetőség van teljes mennyiséggel való öntözésre, akkor még jobb eredmények érhetőek el, de egyre drágább és nehezebb feladat az öntözővíz megfelelő mennyiségben való kijuttatása, ezért érdemes lépéseket tenni a víztakarékos megoldások felé. A VízŐr®-t pont erre találták ki!

A termék használatát a FAO is ajánlja:

Hogyan és mikor kell kijuttatni a VízŐr®-t?

  • Kisebb kertészeti kultúrák esetében palántázáskor időszerű a kijuttatás 10 liter/hektár dózisban a teljes területre, majd 40-50 nap elteltével 5 liter/hektár dózisban lomb alá, a csepegtető zóna mellé.
  • Bakhátas termesztésnél kicsit eltér ettől a technológia: ültetés és bakháthúzás előtt kell kijuttatni a készítményt 10 liter/hektár dózisban, és elegendő csak azon az intenzíven művelt felületen, ahol az öntözés történik.
  • Álló kultúrák (gyümölcs, szőlő) esetében az őszi kijuttatás a legfontosabb, mert ez óriási segítség lehet a téli talajnedvesség megőrzésében. Kijuttatását permetezőgéppel lehet megvalósítani, 200 liter víz/hektár és 10 liter/hektár VízŐr® alkalmazásával a gyümölcsfák ültetési zónájában illetve a szőlősorokban.

Öntözetlen kultúrákban is ajánlott a használata

Öntözetlen kultúráknál is ajánlott a használata, amit főleg az utóbbi 5 év látványosan szélsőséges csapadékeloszlása támaszt alá. A gyümölcskultúrák esetében nagy problémát jelent például az, ha a virágzás idején kevés a csapadék, a terméskötődés sajnos nem megfelelően zajlik le. Utána viszont a betakarítás idején gyakran előfordul, hogy óriási mennyiségű csapadék érkezik, szétreped a gyümölcs (csonthéjasok), az eredmény pedig szintén terméscsökkenés.

A hektikusan változó csapadékmennyiség jobb felhasználásában segít a Vízőr azáltal, hogy javítja a talaj vízbeengedő képességét, és az évközben nagy mennyiségi kilengésekkel érkező csapadékot egyenletesebben tudja az állomány hasznosítani.

Hatását 3 hónapig fejti ki, ennek is köszönhető, hogy ökológiai gazdálkodásban is alkalmazható. Arra azonban figyelni kell, hogy magára a növénykultúrára nem kerülhet a készítmény.

Kevesebb műtrágya is elég

Eddig a termelők jó része elzárkózott a VízŐr® használatától, mert nem ismerik, nem szereztek elég meggyőző tapasztalatot a környezetükben. Az viszont remélhetőleg sokakat meggyőz majd, hogy a vízmegtakarítás mellett jelentős mennyiségű műtrágyát is meg lehet spórolni, ugyanis a termék biztosítja a kijuttatott mennyiség jobb feltáródását és hasznosulását.

A tapasztalatok az mutatják, hogy átlagosan 30%-os vízmegtakarítás és 20%-os termésmennyiség és -minőség javulás érhető el a VízŐr® alkalmazásával.

További információ

Water&Soil Kft.

ertekesites@waterandsoil.eu

1027 Budapest, Lipthay u. 9.

www.waterandsoil.eu

Forrás: Agroinform