Csonthéjasok

Meggy

A Magyarország számára releváns versenykörnyezetet a meggy piacán döntően négy ország: Lengyelország, Magyarország, Szerbia és Németország alkotja, együttesen 300 – 400 ezer tonnás termésmennyiséggel. Németország termelése egyre csökken (jelenleg már csak mintegy 15 – 17 ezer tonna), főleg vételi pozícióval lép fel a piacon. Lengyelország a legnagyobb meggytermelő évente átlagosan 170 – 180 ezer tonna terméssel, ezt követi Szerbia a 80 – 95 ezer tonna közötti átlagos mennyiségével. Magyarország elmúlt tíz éves átlagtermése 70 ezer tonna körül alakul. A legrosszabb években (2007, 2019) az 50 ezer tonnát alig haladta meg, míg a legjobb évjáratokban (2014, 2018) 90 ezer tonna körül alakult.

A meggy jellemzően feldolgozóipari alapanyag. Európában a legnagyobb mennyiségben előállított feldolgozott késztermékek a fagyasztott meggy, a lé és sűrítmény, illetve a meggybefőtt. Az európai piaci pozíciók a következőképpen jellemezhetők:
• Németország – csökkenő termelése mellett – Európa legnagyobb meggybefőtt- és fagyasztott meggy vásárlójaként van jelen a piacon, tehát meghatározó importőr/vevő. A német piac évente 50 – 60 ezer tonna fagyasztott meggyet vesz fel (melyből 22 – 28 ezer tonnát Lengyelországból, 10 – 15 ezer tonnát Szerbiából importál), illetve 60 – 70 millió üveg meggybefőttre jelent keresletet.
• Európa meggybefőtt-termelésében meghatározó szereplő Magyarország. Évente átlagosan 60 – 65 millió üveges gyártásával mintegy 60 százalékos piaci részesedést ér el. Ezzel a német meggybefőtt-igény körülbelül kétharmadát elégíti ki (így az is egyértelmű, hogy a magyar meggybefőtt döntően német piacra kerül). A második legnagyobb meggybefőtt-gyártó Németország, körülbelül 20 – 25 millió üveges gyártásával. Ezt a mennyiséget nagyobbrészt magyar meggyből állítja elő és alapvetően hazai piacain értékesíti. Ebben a piaci szegmensben Lengyelország és Szerbia nem meghatározó szereplő.
• A fagyasztott meggy, valamint a lé és sűrítmény piacát egyértelműen Lengyelország és Szerbia határozza meg. Előbbinek mintegy 40 – 45 százalék, utóbbinak 25 – 30 százalék a piaci részesedése. Magyarország e piacokon marginális szereplő, piaci részaránya mindössze 4 – 6 százalék. Lengyelország átlagosan 70 – 80 ezer tonna alapanyagot használ fel fagyasztott meggy előállítására, ebből 55 – 60 ezer tonna készterméket gyárt, és azt döntően exportálja. 70 – 90 ezer tonna meggyből pedig 14 – 17 ezer tonna sűrítmény készül. Szerbiában hasonlóak az arányok: 50 – 60 ezer tonna alapanyagból 35 – 45 ezer tonna fagyasztott meggyet állítanak elő, a maradék alapanyag döntően lé- és sűrítményipari feldolgozásra kerül.

Magyarország évi átlagos 70 ezer tonnás meggyterméséből 15 – 20 ezer tonna kerül exportra, 50 – 55 ezer tonna pedig a belső piacainkon értékesül:
• A nyers export körülbelül 85 – 90 százaléka feldolgozóipari alapanyag, 10 – 15 százaléka frisspiaci meggy. Az export tekintetében 10 – 12 ezer tonna körüli mennyiséggel stabil piacunk Németország, mely döntően konzervipari alapanyagot vásárol. A Lengyelország irányából megnyilvánuló kereslet – termése és gazdasági érdekei alapján – rendkívül hektikusan változik (2017-ben mintegy 25 000 tonna, míg 2018-ban mindössze 1 400 tonna nyers meggyet vásárolt Magyarországról hűtő-, illetve léipari feldolgozásra). Kisebb mennyiségeket vesz fel még Hollandia, Belgium, Szlovákia, Csehország, Ausztria, Románia, stb..
• A belpiacon értékesített 50 – 55 ezer tonna meggy 5 – 8 százalékára tehető a frisspiaci mennyiség, döntő hányada tehát feldolgozóipari alapanyag (45 – 50 ezer tonna). A belföldi feldolgozóiparon belül meghatározó a konzervipar, évi átlagosan 32 – 34 ezer tonnás felvásárlással (ez körülbelül 60 – 65 millió üveg befőttet jelent). 6 – 7 ezer tonnát vesz fel a fagyasztóipar (megközelítőleg 5 ezer tonna késztermék), és évente változóan 3 – 5 ezer tonna jut a sűrítmény- és léiparba. Továbbá 2-5 ezer tonna közötti mennyiség kerül más feldolgozóipari szakágazatokba (szárítmány, pálinka, stb).

A hazai meggyágazat vezérterméke, vagyis a meggybefőtt tekintetében Németország és Magyarország egymásra utaltsága nagyon nagy. A német igény döntő részét hazánk elégíti ki, illetve a hazai gyártás döntő részét egyedül Németország veszi fel, így a meggybefőtt kvázi „egypiacos” termék. Tovább fokozza a konzervmeggy, illetve meggybefőtt piac „kétoldalúan monopol” jellegét, hogy meggybefőtt gyártására egész Európában szinte csak a magyar meggy alkalmas. Így gyenge termés esetén az alapanyagnak nincs alternatív beszerzési forrása, ezért a termelő kerül jó alkupozícióba. Ez azonban fordítva is igaz: a magyar meggytermés döntő részét csak a – magyar vagy német – konzervipar felé tudjuk levezetni, ennél fogva nagy termés esetén más érdemi lehetőség híján a vevői oldal van jó alkupozícióban. Erre vezethető vissza a meggy árának hektikus és széles intervallumban történő mozgása.

A 2019. évben a termésmennyiség és -minőség szempontjából összességében rossz szezont zárt a a magyar meggy. Az országos termés 53 ezer tonna körül realizálódott, ami minden idők egyik legalacsonyabb termése. A május-júniusi extrém sok csapadék miatt a minőség is gyenge volt, ami jelentősen rontotta a feldolgozhatóságot és a kihozatali mutatókat.

A 2019. évben – a hazai terméskilátások vonatkozásában – már a szezonkezdet előtt egy hónappal készített, első termésbecslés is arról szólt, hogy az előző évi 85 ezer tonna körüli meggytermésnél jóval gyengébb termés várható. Ennek oka alapvetően az időjárási körülményekben volt keresendő. A virágzás – az előző évi nagy termés ellenére – közepes-jó volt, ami még lehetővé tett volna egy jó termést, bár az előző évi nagy termés és aszály miatt lehettek látens problémák a virágok minőségével, fejlettségével. A március-április folyamán több alkalommal előforduló éjszakai fagyok, az április közepén zajló virágzás alatti aszályos időjárás – különösen a légköri aszály – miatt azonban rossz volt a termékenyülés. A virágzást követő 3 – 4 hétben pedig borult, hűvös és fényszegény időjárás uralkodott, jóllehet a terméskötődésnek éppen a kiegyenlítetten meleg és napos idő kedvezne. Emiatt az egyébként sem túl jó termékenyülés mellett rossznak bizonyult a terméskötődés, ami a nagyon nagy mértékű természetes tisztuló hullásban öltött testet a virágzást követő 3 – 4 hétben.

A terméskilátások – a folyamatosan tartó gyümölcshullás miatt – még közvetlenül a szezonkezdet előtt is tovább romlottak. A termés mennyisége és minősége vonatkozásában termőtájanként és termesztőkörzetenként is meglehetősen változékony volt a kép. Az egyes fajták termése vonatkozásában egyértelműen kirajzolódott, hogy változó, de közepes vagy jó a termés a hazai termőfelület 28 – 30 százalékát adó, korai érésű Érdi bőtermőnél. A cigánymeggyeknél és az Oblacsinszkánál, melyek együtt a hazai termőfelület 12 – 14 százalékát adják, elfogadható vagy jó termés látszott. A késői érésű főfajtáknál – együttesen a termőterület 55 – 60 százaléka – visszafogottabb volt a helyzet. Csak közepes vagy gyenge közepes volt a termés a Kántorjánosi, az Újfehértói fürtös és a Petri fajtáknál, továbbá nagyon gyenge a Debreceni bőtermő esetében.

Az érési folyamatok a májusi lehűlések miatt pár napos csúszásban voltak az átlagoshoz képest. Az Érdi bőtermő tömeges szüretének kezdete június 15 – 16-ra volt tehető, a konzervgyárak pedig érdemben június 17-én indították be a gyártást. A késői érésű főfajták (Újfehértói fürtös, Kántorjánosi, Debreceni bőtermő, Petri, stb.) szürete a szokásosnak megfelelően június végén kezdődött.

A termésminőség tekintetében a szezonkezdet előtt még különösebb problémák nem látszottak, érdemi glöospórium- (antraknózis), monília- és a cseresznyelégy-fertőzés mindeddig nem lépett fel. Azonban az Érdi bőtermő esetében a sok eső miatt felpuhult gyümölcshús, mely repedést-hasadást; felvizesedett gyümölcshúst; rossz konzisztenciát, alacsony szárazanyag-tartalmat eredményezett, így jelentős mértékben romlott a minőség, illetve a feldolgozhatóság. Ennek következtében az Érdi bőtermőből alig exportáltunk Németországba, és a kiszállított tételek egy részét is „visszaküldték”. Ezeket a tételeket a léipar alacsony áron vásárolta fel, de a magas víztartalom miatt szinte még léipari feldolgozásra is alkalmatlan volt. A későbbi érésű főfajták esetében már tompultak a sok csapadékkal összefüggő minőségi problémák, azonban e fajtáknál ritkán látott minőségi problémát, ezáltal mennyiségi kiesést jelentett az antraknózis-fertőzés, ami a fák felső harmadában, a korona tetejében volt kifejezetten erős.

A 2019. évben a különböző termőtájak és fajták között jól széthúzódó érés volt tapasztalható, így az előző évihez hasonló jelentős mennyiségi torlódások nem alakultak ki.

A 2019. évben összességében keresleti piac alakult ki, de a keresletet mérséklő egyes tényezők jelenléte miatt extrém magas árak nem alakultak ki. A szezon az Érdi bőtermő esetében 210 – 220 Ft/kg körüli nettó termelői árakkal indult (a feldolgozó üzembe beszállított, I. osztályú, rázott, konzerv- és hűtőipari alapanyagot értve alatta). A szezon folyamán az ár a 240 – 270 Ft/kg közötti sávba emelkedett. Ez a helyzet a kereslet-kínálati viszonyokat meghatározó, alábbi főbb tényezőknek volt köszönhető:
• Lengyelország fagyasztott meggy készlete moderált volt. A 2018-ban legyártott 60 ezer tonna (ebből a beraktározott 49 ezer tonna) késztermék időarányosan jól fogyott, érdemi felhalmozódott készletek nem húzódtak át 2019-re. Erre utalt, hogy a korábbi 0,8 – 0,9 €/kg fagyasztott meggy ár a 2019-es szezonkezdet előtt 1,0 €/kg fölé emelkedett). Szerbiában még voltak kisebb bent ragadt készletek, aminek oka inkább az lehetett, hogy az előző szezonban „túlárazták” a terméküket.
• A 2018. évben Lengyelországban, Szerbiában (és Törökországban is) nagyon nagy mennyiségű sűrítményt gyártottak, így még voltak raktározott készletek. A lé- és sűrítményipar ezért valamivel kisebb súllyal szállt be az alapanyagért folytatott versenybe.
• A hazai meggybefőtt-készletek is normálisnak, átlagosnak tűntek, pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre. Eladatlan meggybefőtt-készletek nem voltak, de kiszállításra várt még kb. 4 – 6 hónapnyi mennyiség, ami azonban nem kirívóan rendellenes állapot.
• Mind a magyarországi, mind a lengyelországi meggytermés érdemben a sokéves átlag alatt volt várható, ami a jó szerb és közepes német termés ellenére is a keresleti viszonyokat erősítette.

Cseresznye

A világ összes cseresznyetermése meghaladja a 3 millió tonnát, ebből világkereskedelemben mintegy 400 ezer tonna mennyiség mozog. A meghatározó cseresznyetermelő országok Törökország, az Egyesült Államok, Kína és Chile. Az Európai Unió legnagyobb termelői Spanyolország és Olaszország. A termesztésben az elmúlt 10 évben gyökeres változások történtek, a gyenge növekedésű alanyok használatának elterjedése révén növekedett a termelés intenzitása. A meghatározó termelő országok egyre több intenzív művelési rendszerű ültetvényt hoztak létre, kialakult és letisztult az ilyen művelésmódhoz kapcsolódó termesztéstechnológia. A modern posztharveszt technológiáknak köszönhetően a cseresznye piaca mára szinte globálissá vált, a megtermelt áru nem ritkán kontinenseket utazik a termelőtől a fogyasztóig.

Törökországban egy normális évjáratban 500 ezer tonna körüli termésmennyiséget takarítanak be, a cseresznye termőfelülete 60 ezer hektárhoz közelít. A termelés szerkezetére jellemző, hogy még mindig nagyon sok az extenzív művelési rendszerű ültetvény, ahol komolyabb beavatkozások nélkül, nagy méretű fákon termelik a gyümölcsöt. Törökország éves cseresznye exportja növekedést mutat, a korábbi években átlagosan 45 – 65 ezer tonna volt, ez jelenleg már 70 – 80 ezer tonna körül van. Az Egyesült Államokban 36 – 38 ezer hektáron termelnek cseresznyét, évente 350 – 460 ezer tonna mennyiségben. Az éves export 70 – 100 ezer tonna közötti, fő piacai Kanada, Dél-Korea és Hong-Kong. Kínában a cseresznye termelése gyorsan növekszik. Néhány éve jelentős felületeken létesítettek ültetvényeket, melyek teljes termőre fordulásával a termésmennyiség elérheti a 250 ezer tonnát. Ez 2013-ban még 40 ezer tonna alatt volt, a változás tehát figyelemre méltó. Az országban a kereslet a jó minőségű friss cseresznye után igen nagy, ezért az import mennyisége is rövid idő alatt megduplázódott, jelenleg 100 ezer tonna körüli. Fő beszállítói az Egyesült Államok és Chile, de jelentős mennyiségeket vásárolnak Ausztráliától is. Chile termelése rohamosan emelkedik, 2010 és 2015 között több, mint 5 ezer hektárral nőtt a termőfelület, jelenleg 18,5 ezer hektáron termesztenek cseresznyét. A termésmennyiség ezen időszak alatt megduplázódott, mára 150 ezer tonna. A gyors fejlődés a chilei cseresznye jó exportlehetőségeivel, az iránta való erős kereslettel magyarázható. A déli féltekén való elhelyezkedése miatt novembertől képes szállítani a gyümölcsöt, az exportált mennyiség 100 – 120 ezer tonna.

Az Európai Unió éves cseresznyetermése 600 – 650 ezer tonna körül mozog. Olaszország az EU legnagyobb termelője, 30 ezer hektár termőfelületről évente 100 – 130 ezer tonna cseresznyét takarítanak be. Az olasz fogyasztók a csillogó, vörös héjú, nagy gyümölcsméretű, ropogós fajtákat kedvelik. A gyümölcs jellemzően a belső piacokon kerül értékesítésre, az export mennyisége nem jelentős, 8 – 12 ezer tonna évente. A második legnagyobb termelő, Spanyolország 25 – 26 ezer hektáron évente 85 – 100 ezer tonna cseresznyét termel. A legnagyobb volumenben Aragóniában és Katalóniában folyik a termelés. A szezon április végétől júliusig tart. A piaci értékesítésben a korai fajták gyümölcsének egyre nagyobb a szerepe. Spanyolország a legnagyobb európai exportőr 22 – 30 ezer tonna közötti éves mennyiségekkel. Fő vásárlója az Egyesült Királyság, mely a teljes export mennyiség 25 százalékát veszi fel. Mellette Franciaország és Németország vásárolnak nagyobb tételekben. Az Unión belül jelentősebb cseresznyetermelés folyik még Görögországban (45 – 60 ezer tonna) és Ausztriában (35 – 55 ezer tonna), bár utóbbinál a termőterület csökkenése figyelhető meg. Németország, Franciaország és Lengyelország 40 – 50 ezer tonna cseresznyét állít elő.

Magyarországon jelenleg mintegy 2 850 hektáron termesztünk cseresznyét. A termőterület az elmúlt másfél évtizedben örvendetesen növekvő tendenciát mutatott, az ezredforduló környéki 1 000 hektár emelkedett 2019-re 2 850 hektárra. Területi fejlődését annak köszönheti, hogy a kevésbé rentábilis és nagy tőkeigényű gyümölcskultúrákról való váltás sok termelő érdekét motiválja e faj irányába. Ugyanis összességében egy potenciálisan jól jövedelmező, viszonylag alacsony termesztéstechnológiai ráfordításokkal művelhető, és – mivel eddig az extenzívebb és félintenzív művelési rendszerekben is sikeresen termeszthető (volt) – relatíve kis tőkeigényű gyümölcsfaj, így üzemgazdasági szempontból viszonylag „hálás” növény. A hazai ültetvények mintegy 80 százaléka extenzív művelési rendszerű. A félintenzív és intenzív ültetvények aránya nem haladja meg a 20 százalékot, jóllehet jövőbeni versenyképességünk szempontjából közel fordított arány lenne a kívánatos. Munkaerőigénye a betakarítás időszakában nagyon magas, 600 – 1 200 munkaóra hektáronként. Így a munkaerő-hiány ezen ágazat esetében is a fejlődés jelentős korlátja.

A legnagyobb termesztőkörzetei Magyarországon Pest megye déli részén található, de Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyékben is vannak jelentősebb körzetek. Termelésünk szerkezetében lassú átalakulás folyik. Fajtahasználatunkat tekintve meghatározó fajtánk még mindig a Germersdorfi óriás 20 százalékos aránnyal. Ezt követi a Bigarreau Burlat és a Van körülbelül 10 – 10 százalékkal. A régebbi magyar nemesítésű fajták, mint a Margit, Katalin, Linda összességében 20 százalék körüli részt képviselnek. Jó tendencia, hogy terjedőben vannak az újabb nemesítésű magyar fajták, mint a Carmen, a Rita vagy a Vera. E mellett az új, intenzív művelésre telepített ültetvényekben egyre nagyobb szerepet kapnak az amerikai és olasz fajták, valamint a gyenge növekedésű alanyok használata. Átlaghozamaink még mindig 3 – 6 t/ha között mozognak (viszonylag gyenge termelési színvonal és kiszámíthatatlan terméshozás). A legtöbb ültetvény nem képes előállítani az export igényeknek eleget tevő 28+ gyümölcsméretet, így exportunk elsősorban a keleti vagy a szomszédos országok irányába koncentrálódik.

Az előállított termésmennyiség nagyon erősen függ az évjárattól. A cseresznye talán az egyik legrosszabb termésbiztonságú gyümölcsfajunk, mivel nagyon érzékeny a tavaszi fagyokra, a virágzási időszak időjárási körülményeire és a megporzási viszonyokra, majd az érés időszakában a sok csapadék okozta gyümölcsrepedése. Utóbbi akár pár nappal a szüret előtt is megsemmisítheti a termést. Ezek függvényében az éves termésmennyiség az elmúlt tíz évben nagyon széles intervallumban, az 5 és 18 ezer tonna között ingadozott, egy átlagos évben mintegy 13 – 15 ezer tonnát állítunk elő. Az ágazat termelési értéke évjárattól és piaci viszonyoktól függően 2 – 4 milliárd Ft között mozog. Ezen paraméterekkel a cseresznye 3 – 4 százalékos részarányt képvisel a hazai gyümölcságazatból – a termőterület, a termésmennyiség és a termelési érték vonatkozásában egyaránt. Az előállított termés 70 – 80 százaléka belföldön kerül értékesítésre, 20 – 30 százaléka jut külföldi piacokra (döntően a hazánkkal szomszédos országokba). Az importált cseresznye mennyisége egyelőre csekély. Az elérhető statisztikák szerint az exportált cseresznye mennyisége évente 2 és 6 ezer tonna között változik (2019-ben: 2 181 tonna). Importunk 2 – 3 ezer tonna nagyságrendet képvisel (2019-ben: 2 063 tonna). A belföldön értékesített termés nagyobb hányada frisspiacra kerül, kisebb része a feldolgozóiparban hasznosul.

A cseresznye szezon a Rita fajtával május közepén veszi kezdetét, de ezek még elhanyagolhatóan kis mennyiségek. Az első jelentős korai fajtánk, a Bigarreau Burlat betakarítása május végén kezdődik. A cseresznye fogyasztói ára ennek megfelelően ebben az időszakban viszonylag magas (I. osztályú cseresznye esetében 1 200 – 1 800 Ft/kg). Az ár június közepén, a nagyobb mennyiségek megjelenésével indul csökkenésnek és a 400 – 800 Ft/kg sávban realizálódik (fajtától, minőségtől függően). A korai érésű fajták nettó termelői ára (műanyag rekeszben, nem válogatott áru) jellemzően a 400 – 500 Ft/kg sávban mozog, mely a főfajták érési idejére (június közepe és második fele) 250 – 350 Ft/kg-ig zuhan. A későbbi érési időszakban ez újra a 300 – 400 Ft/kg magasságába emelkedik. A méret szerint válogatott, csomagolt, leszállított termék ára viszont az exportpiacokon stabilan eléri a 2 – 2,5 €/kg (26+ méret esetén), illetve a 2,5-3 €/kg árat (28+ méret esetén). Ehhez azonban ilyen minőség elérésére képes fajtával, termesztéstechnológiával, művelési rendszerrel, illetve válogató-csomagoló kapacitásokkal és szervezettséggel kell rendelkezni, amit jelenleg a hazai cseresznye termőfelületeknek nagyon kis aránya teljesít.

Az exportlehetőségeink jók, az utóbbi időben a környező országok, mint Románia vagy Szlovákia erősödő érdeklődést mutatnak a magyar cseresznye iránt. Az európai kereskedelemben meghatározó exportőr Spanyolország áruja a fő versenytársunk, a többi termelő ország exportja nem olyan jelentős. Egységes minőségű, nagy mennyiségű árualapok nélkül azonban az értékesítés akadályokba ütközik. Versenyképességünk fokozásához a korszerű termesztéstechnológiával művelt ültetvények arányának növelése, a nagy gyümölcsméretű, jól szállítható és hosszabb ideig pulton tartható fajták bevezetése a termesztésbe és a korszerű posztharveszt technológiák használata elengedhetetlen. Legnagyobb kihívás a jól szervezett és növekvő piac megteremtése. A cseresznyetermelés iránt érdeklődők jellemzően kisebb, 1 – 3 hektáros ültetvényekben gondolkodnak, melyek termésének piacra juttatása igen nehéz feladat, főleg ha a kivitelt tekintjük. Így ezek az áruk az amúgy is telített belföldi piacra kerülnek, melynek árletörő hatása biztosra vehető. Ezért az ilyen kisebb termelők termékeinek kezelésére célszerű lenne létrehozni olyan vállalkozást, amely a felvásárlást és a piacra juttatást végzi.

A 2019. év az elmúlt tíz év egyik legrosszabb cseresznyeszezonját hozta, a termés a normális évjáratok termésének mindössze fele volt, mintegy 8 ezer tonna, és ennek egy része is minőségi problémákkal küzdött.

A március-áprilisi, több alkalommal előforduló fagyok, az április közepén zajló virágzás alatti aszályos (légköri aszály) időjárás miatt közepes-jó virágzás mellett rossz volt a termékenyülés. A virágzást követő 3 – 4 hétben (április utolsó dekádja, május első fele) borult, hűvös és fényszegény időjárás uralkodott, jóllehet a terméskötődésnek éppen a kiegyenlítetten meleg és napos idő kedvezne. Emiatt az egyébként sem túl jó termékenyülés után rossz volt a terméskötődés, ami a nagyon nagy mértékű természetes tisztuló hullásban öltött testet a virágzást követő 3 – 4 hétben.

A rossz termékenyülés és kötődés miatt eleve átlag alatti, gyenge termést vártunk (10 ezer tonna körülit), de ebben a gyenge termésben további jelentős károkat okozott a májusban és június első felében tapasztalható számottevő és folyamatos esőzés (sok helyen 150 mm feletti mennyiségű csapadék hullott). A korai, vagyis a körülbelül június 15-ig érő fajták – amelyeken eleve a leggyengébb termést láttuk, és amelyek egyébként is a legérzékenyebben a csapadék miatti repedésre – a rengeteg csapadék miatt döntő részben felrepedtek, elrohadtak, vagyis szüretelhetetlenné váltak.

A június 15. után, középidőben és későn érő fajtáknál – a csapadékos időszak elmúltával – már valamelyest javult a helyzet és volt egy értékelhető termés (ez azonban eleve körülbelül 30 – 40 százalékos termésszintet jelent), de a sok csapadék miatti minőségi problémák (monília-fertőzés, laza gyümölcshús, stb.) egész szezonban érzékelhetők maradtak. A minőségi problémák miatt a feldolgozók is óvatosak voltak, csupán kis mennyiségeket vásároltak fel.

A 2019. évben a gyenge termés okán kifejezetten magas árak uralkodtak a cseresznye piacán. A korai időszakban a gyümölcs fogyasztói ára 1 000 Ft/kg körül szokott mozogni, most viszont 1 200 és 1 700 forint közötti értékek voltak a jellemzőek 500 – 600 Ft/kg termelői árak mellett. Ez a magasabb ár pedig ráadásul úgy alakult ki, hogy gyenge volt a minőség. A relatíve magas árak egész szezonban maradtak, bár június második felében valamelyest mérséklődtek.

Szilva

A világ szilvatermelése az utóbbi években 10 – 12 millió tonna között mozog. A legnagyobb termelő Kína, a termőfelület 1,7 millió hektár fölött van. Termésmennyisége most már meghaladja a 6 millió tonnát. Kína után a második legnagyobb termelő Szerbia 500 – 600 ezer tonnával. A termés nagy részét nemzeti italuk, a slivovica készítésére használják fel. Jelentősebb termelők még Chile (310 ezer tonna), Törökország és Irán (300 – 300 ezer tonna), Bosznia-Hercegovina (230 ezer tonna) és az Egyesült Államok (210 ezer tonna).

A szilva világkereskedelme az elmúlt években 600 – 700 ezer tonna körül mozog évente. A legnagyobb exportőr Spanyolország 15 százalék körüli részesedéssel. Kicsit lemaradva követi Chile 14 százalékkal, majd Olaszország és Dél-Afrika következnek 9 – 9 százalékos aránnyal. A legnagyobb importőrök az Európai Unión belül Németország és az Egyesült Királyság. Az Európai Unió szilvapiacát is komolyan érintette az orosz embargó bevezetése. Oroszország az egyik legnagyobb importőr, a világkereskedelemben mozgó áru 11 százalékát veszi fel évente. Korábban az összes importált mennyiség 21 százalékát az Európai Unió tagországaitól szerezte be. Szerbia – mint jelentős termelő és nem uniós tag – lehetőségei ezért megerősödtek az orosz piacon.

Az Európai Unióban jelenleg szűk 160 ezer hektáron termelnek szilvát. A termőterület nagyon jelentősen csökkent, az ezredfordulón még 250 ezer hektárhoz közelített. A betakarított termés mennyisége az elmúlt években 1,3 – 1,5 millió tonna között ingadozik (átlagosan 1,4 millió tonna), és a termőterület drasztikus csökkenése ellenére nem mutat érdemi változást, vagyis a termelési színvonal jelentősen emelkedett. Magyarország piaci részesedése az Európai Unióban 4 – 5 százalék, amivel nem lehet piacmeghatározó. Európa legnagyobb (EU 28-on kívüli) szilvatermelője Szerbia, átlagosan 400 – 500 ezer tonna szilvát állít elő évente. Ezzel képes egyes években jelentős túlkínálatot és nyomott árakat előidézni. A tagállamok közül Románia a legjelentősebb termelő, közel 70 ezer hektáron átlagosan 450 – 520 ezer tonna szilvát termelnek. A termés nagyobb hányada ipari felhasználásra kerül. Franciaországban valamivel több, mint 17 ezer hektáron termelnek szilvát, évjárattól függően 170 – 220 ezer tonna mennyiségben. Spanyolország termelése nagyon hasonló, közel ugyanekkora felületen ugyanilyen mennyiségekben állít elő szilvát. Olaszország 14 ezer hektár körüli területen 170 – 210 ezer tonna gyümölcsöt termel évente. Jelentősebb szilvatermelés folyik még Lengyelországban, ahol termőfelület 18 ezer hektár körüli, a termés mennyisége 90 – 105 ezer tonna között ingadozik.

Magyarország az uniós csatlakozás környékén 5 300 hektáron termesztett szilvát, ami az azt követő 10 évben folyamatosan emelkedett és 2015-re már megközelítette a 8 000 hektárt. A területi bővülés oka alapvetően nem a kimagasló jövedelmezőség volt, hanem – az intenzív gyümölcskultúrákhoz képest – mérsékeltebb tőkeigény és a gépesíthető betakarításnak köszönhető alacsonyabb munkaerő-igény, ami “csábító” a tőke- és munkaerő-hiányos gazdasági környezetünkben. Az utóbbi néhány évben azonban a termőterület meredek zuhanásnak indult, 2019-ben már csak 6 417 hektáron termesztettünk szilvát. A legjelentősebb termesztőkörzetek Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben találhatók. A három megye adja a hazai termőfelület hozzávetőleg 70 százalékát. Az éves termésmennyiség 50 – 80 ezer tonna között ingadozik évjárattól függően, a tízéves átlagtermés 64 ezer tonna. Ez a meglévő termőfelület mellett 8 – 13 t/ha átlagterméseket jelent (korrigálva a nem termő ültetvényekkel 16 – 20 t/ha), ami körülbelül fele a gazdaságos termeléshez szükséges szintnek. Ezért elmondható, hogy a termelési színvonal tekintetében vannak jelentősebb elmaradásaink.

A hazai szilvatermés körülbelül 75 – 80 százaléka a belföldi piacon kerül értékesítésre, mintegy 20 – 25 százalékát pedig exportáljuk. A felhasználási irányt tekintve: a termés szűk fele a feldolgozóiparba kerül (hazai vagy külföldi, utóbbi döntően német), bő fele pedig hazai vagy külföldi frisspiacra. A hazai friss szilvafogyasztás alacsony, 1,5 kg/fő körüli. Azonban jelentős az ipari feldolgozás, leginkább lekvár, befőtt és pálinka formájában. A friss/nyers szilvaimportunk nem számottevő, 1 000 – 2 000 tonna körül alakul, nagyobbrészt Németországból, Macedóniából, Olaszországból és Spanyolországból érkezik. A frisspiaci szilvaexportunk jelentős, évente változóan 8 000 – 12 000 tonna (2019-ben 7 255 tonna), aminek átlagosan fele Németországba kerül, kisebb exportpiacaink Csehország, Szlovákia, Ausztria, Románia, Lengyelország. Szilvapüré exportunk fokozatosan eltűnik, 2015-ben még 450 tonnát exportáltunk Németországba, 2018-ban már csak 34 tonnát. Szilvapürét – a statisztikák szerint – Magyarország nem importál. Az aszalt szilvából 900 – 1 100 tonna közé tehető az importunk, melynek döntő többségét (90 százalék) Chiléből szerezzük be. Az exportunk 200 – 400 tonna, melynek döntően Szlovákia és Szlovénia a célországa. Növekvő tendenciát mutat a szilvabefőtt exportunk, míg 2015-ben 250 tonnát exportáltunk, 2017-ben és 2018-ban már 1 300 tonnát.

A 2019. évi magyarországi szilvatermés közepes-jó szintet mutatott: a 62 ezer tonna magasságában zárt, amivel alig maradt el a sokéves átlagnak tekinthető 65 ezer tonna mögött. Ezzel az általában relatíve gyenge 2019. évi gyümölcstermés közepette a gyümölcsfajok rangsorában összességében egészen jól teljesített, bár fajtánként és termesztőkörzetenként jelentősek voltak az eltérések.

A virágzás összességében jó volt, de az időjárás érdemi kiesést okozott a termésben: a március-április rendkívül aszályos volt (ez a virágzás időszakára csúcsosodott ki erős talaj- és légköri aszállyal) és több alkalommal alakultak ki éjszakai fagyok, majd következett egy nagyon hűvös, borult, fényszegény és extrém csapadékos május. Ezen időjárási feltételek a szilva esetében sem kedveztek a termékenyülésnek és a terméskötődésnek, melynek következtében május-június folyamán erős tisztuló gyümölcshullás következett be. A júniusi vihar- és jégkárok további – főleg minőségi – kárt okoztak a termésben szinte mindegyik jelentősebb termesztőkörzetben. Mindezek okán a már a szezon elején csak a sokéves átlagtermés környékén (60 – 65 ezer tonna) vártuk a 2019. évi termést. A tavaszi fagyok és a viharkárok által erősebben sújtott észak-keleti országrész egyes termesztőkörzeteiben az országos átlagnál valamivel gyengébb volt a termés.

A szilvaszezon a korábban érő, dél- és közép-magyarországi termőhelyeken a legkorábbi fajtákkal (Katinka, Cacanska rana, Topfive, stb.) július elején kezdetét vette. A nagyobb terméstömeg inkább július második felében érkezett meg a piacra, amikor megkezdődött a Cacanska lepotica szürete, illetve elindult a korai fajták betakarítása a termés meghatározó részét adó észak-keleti országrészben is. Július első felében közepes-jó árszínvonal alakult ki a frisspiacon. A Németországba irányuló frisspiaci exporttételek árai 120 – 150 Ft/kg között alakultak (kézzel szedett, I. oszt. termék, válogatva, farekeszbe kiszerelve, súlyra egalizálva, előhűtve, kamionba rakva). A belföldi frisspiaci termelői árak ekkor még nettó 70 – 90 Ft/kg szinten mozogtak. A szezon felfutásával (C. lepotica, illetve az észak-keleti termőtájak beindulása) az árak folyamatosan zuhantak, és július végére a C. lepotica nagy terméstömegének megjelenésével – sok más évhez hasonlóan – bedugult a piac. A frisspiaci nettó termelői árak sok helyen 30 – 50 Ft/kg mélységébe zuhantak, amiért már betakarítani sem feltétlenül érdemes, sőt, egyes tételek eladhatatlanná váltak. Jelentősebb értékesítési gondokkal az egyéni értékesítést választó vagy arra kényszerülő kistermelők küszködtek. A feldolgozóipari alapanyag (géppel rázott szilva, elsősorban velő, lekvár, aszalvány, fagyasztott termék, pálinka, stb. előállítása céljára) termelői ára egész júliusban relatíve alacsony szinten, a nettó 35 – 50 Ft/kg tartományban mozgott. Ennek egyik oka, hogy a konzervipar a korai fajtákkal (különösen a C. lepoticával) kevésbé tud dolgozni, így érdemi kereslet a konzervüzemek részéről még nem mutatkozik ebben az időszakban. A pálinkaipar is szerény „érdeklődést” mutatott eddig, ami valószínűleg három tényezőnek köszönhető: egyrészt tavaly „bevásárolt” az olcsó alapanyagból, másrészt a pálinkafőzés hatósági díjainak jelentős emelése erősen visszafogja a keresletet, harmadrészt egyes tételeknél a szárazanyagtartalom (Brix) valamelyest elmarad a szokásostól, ami vélhetően az átlagosnál hűvösebb időjárással van összefüggésben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a középérésű főfajta, a Stanley szüretének kezdetére már valamelyest tehermentesül a piac a C. lepotica fajtát jellemző túlkínálati nyomás alól, és a termelők jobb (ár)pozícióban várhatták a következő időszakot. Ezt erősítette az is, hogy ezzel a fajtával már a konzervipari felvásárlás is beindul. Így a szezon második felére normalizálódtak az árak, és megközelítették a szezon elején tapasztalható árszintet.

A 2019. évi szilvaterméssel egyebekben érdemi minőségi problémák nem voltak sok május-júniusi csapadéknak és a száraz július-augusztusnak köszönhetően, de a nagy területeket érintő jégverések számottevő minőségi károkat okoztak, ami egyes esetekben eladhatatlanná tette a termést.

Kajszi

A FAO adatai szerint a világ kajszitermelése 2005 és 2015 között gyakorlatilag megduplázódott, mára meghaladja a 4 millió tonnát. A világ legnagyobb termelője Törökország, ahol több, mint 60 ezer hektáron folyik kajszitermelés, évjárattól függően 400 – 800 ezer tonna mennyiséggel. Az ország termésének nagyobb hányadát (80 – 90 százalék) aszalványként dolgozzák fel. A török aszalt kajszi a világexport 80 százalékát biztosítja.

Az Európai Unió éves kajszitermelése 600 – 700 ezer tonna között mozog, mely mennyiség mintegy 68 ezer hektárról kerül le. A négy legnagyobb termelő, Olaszország (200 – 250 ezer tonna), Franciaország (130 – 180 ezer tonna), Spanyolország (100 – 130 ezer tonna) és Görögország (80 – 120 ezer tonna) együttesen az Európai Unió kajszitermésének 80 – 85 százalékát adják. Az európai termés kereskedelme jórészt az unió határain belül történik, a legnagyobb exportőrök Spanyolország és Franciaország. Németország friss kajsziból vezető importőr, évente 50 – 55 ezer tonnát szerez be európai tagállamoktól, döntően az előbb említettektől.

Olaszországban körülbelül 18 ezer hektár kajsziültetvény található. A termelés szerkezete lassú átalakuláson megy keresztül, a középérésű fajták mellett egyre nagyobb teret nyernek a kései érésű fajták, mint például a Farbaly és a Faralia. Ezek mellett főleg északon, a színes, kemény húsú fajták, mint a Kioto, a Pinkcot és a Springblush is terjednek. A fő termelési körzetek északon Emilia-Romagna, délen Campania és Basilicata. E három körzet adja a termés mintegy 70 százalékát. A termelés nem exportorientált, 15 – 30 ezer tonna között van évjárattól függően.

Franciaországban találhatóak az Európai Unió legmodernebb kajsziültetvényei, ami az utóbbi évek jelentős fejlesztéseinek köszönhető. A termőterület lényegesen nem változott, 13 ezer hektár körüli. A frisspiaci kajszi vonatkozásában a tagországok között Franciaország az első, az ipari célú felhasználásra termelt gyümölcs aránya csak 10 – 15 százalék. Nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztásösztönző programokra bel- és külpiacaikon egyaránt. Az export meghatározó, az elmúlt öt évben 45 – 60 ezer tonna között mozgott. Fő vásárlóik Németország és Olaszország, utóbbi főleg a kései érésű fajtákat keresi.

Spanyolország legjelentősebb kajszitermő vidéke Murcia tartomány, az ország termésének 60 – 65 százaléka innen származik. Legnagyobb arányban a Bulida fajtát termesztik. Az országos termőterület az utóbbi öt évben lényegesen nem változott, némileg meghaladja a 20 ezer hektárt, a felület 85 százaléka öntözött. Az ipari kajszi aránya egyre csökken, az ültetvényeket fokozatosan friss fogyasztásra való fajtákra cserélik, melynek következtében terjedőben vannak a korai amerikai fajták, mint a Springblush és a Pinkcot. A korábban hagyományosan fehér gyümölcshúsú spanyol fajtákat termelők a piros fedőszínű, narancs hússzínű fajtákra váltanak. Ennek oka a fogyasztói szokások változása. A korai érésű fajták aránya 70 százalék körüli.

Görögországban a termőterület tíz év alatt 1 500 hektárral csökkent. Az utóbbi években jelentősebb változás nem történt, kb. 6 500 hektár felületen termelnek kajszit. Hagyományos fajtáik a Bebecou és a Tirynthos, melyek még mindig a termés több, mint 80 százalékát adják. Megfigyelhető azonban a meglévő ültetvények átalakítása, a fajtaváltás a nemzetközi trendeknek megfelelően folyik. A termelés inkább a belpiacokra koncentrál, az export évjárattól függően 10 – 20 ezer tonna között mozog évente, jelentősebb mennyiségek inkább befőtt formájában hagyják el az országot.

Magyarországon a kajszitermés évjárattól függően a 10 és 40 ezer tonna között ingadozik, többéves átlagban 25 ezer tonna. Ezzel részesedésünk az Európai Unió kajszipiacán mindössze 4 – 5 százalék. Az üzemi ültetvények termőterülete jelenleg mintegy 5 665 hektár. 2008 és 2014 között folyamatosan csökkent az ültetvények területe, 5,2 ezer hektárról 4 ezer hektár alá zuhant. Az utóbbi években azonban újra növekedésbe kezdett, sok gyümölcstermelő, aki kevésbé gazdaságos fajokat, illetve ültetvényeket számolt fel, a cseresznyéhez hasonlóan perspektívát lát a jó piaci pozíciókkal, illetve potenciálisan jó jövedelmezőséggel rendelkező kajsziban. E mellett összesen körülbelül 900 – 1 000 hektár nagyságrenddel egyenértékű lehet a kis- vagy házikerti termelés. Legjelentősebb termőtájunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, itt körülbelül 1 700 hektár kajsziültetvény található, melynek mintegy harmadán a Gönci Magyar kajszi fajtát termesztik. Nagyobb termesztő területek találhatók Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyékben, összesen körülbelül 900 hektár. Közép- és Dél Dunántúlon további 700 – 800 hektár található.

Fajtahasználatunkban a többi kajszitermesztő országéhoz hasonlóan a helyi fajták dominálnak. Legelterjedtebbek a Magyar kajszi fajtakörhöz tartozó fajták (Gönci Magyar kajszi; Magyar kajszi C. 235), 20 – 25 százalékos részarányt képviselve. Ezek mellett nagyobb mennyiségben a Ceglédi óriás, a Ceglédi bíborkajszi, a Pannónia fajták találhatóak meg nagyobb arányban. Az utóbbi években megfigyelhető tendencia, hogy az új telepítéseknél egyre inkább előtérbe kerülnek a külföldi nemesítésű fajták. Kiemelkedő arányban van jelen francia Bergeron fajta, ezt sorrendben követi a Pinkcot, a Bergarouge, a Tomcot, a Kioto, Harcot, Flavorcot, Big Red és a Bergecot. A fajtaszortiment átalakulását első sorban az áruval szembeni piaci követelmények változása motiválja.

A 2019. év nagyon jó termést hozott kajsziból, gyakorlatilag az egyetlen gyümölcsfajunk volt, mely átlag fölötti termést produkált. Ez valószínűsíthetően azzal volt összefüggésben, hogy 2018-ban – amikor minden más gyümölcsfajnál nagy termés volt – a kajszi a március elejei téli, majd az áprilisi tavaszi fagyok miatt minden idők egyik leggyengébb termésével zárt. Így az előző évi nagyon alacsony termésterhelés miatt 2019-ben kifejezetten erős volt a virágzás minden fajtánál. A március végén virágzó kajsziültetvényeket nagyobbrészt megkímélték a tavaszi fagyok (sőt inkább egy szerencsésnek mondható korai termésritkítást idéztek elő). Ennek eredménye lett az elmúlt tíz év legmagasabb 37 ezer tonnás kajszitermése. A májusi hűvös-csapadékos időjárás miatt a korai érésű (júniusi) fajták minősége (vagyis cukortartalma, íze) nem volt kiváló (Brix° 11 – 12), de a közép- és késői érésű fajtáknál már megérkezett a jó íz is (Brix° 15 – 17).

A hazai kajsziszezon június elején vette kezdetét. Június közepére megérkezett az első korai főfajta (Pink Cot) nagyobb tömegben, ekkor jelentősen csökkentek az árak, és a szezon hátralévő időszakában már nem is nagyon tudtak visszaemelkedni. Azokban az ültetvényekben, amelyekben a tavaszi fagy megfelelően gyérítette a termést vagy elvégezték a kézi termésritkítást, nem voltak méretproblémák. A nem ritkított, túlkötődött ültetvényekben azonban az átlaggosnál kisebbek maradtak a gyümölcsméretek, amelyek alacsonyabb értékű áruként a piacra kerülve egész szezonban nyomták az árakat. A kajszi termelői ára közepes szinten mozgott (frisspiaci exportár 250 – 350 Ft/kg, szezonátlagár 280 Ft/kg körül), de egyes időszakokban voltak komoly értékesítési nehézségek, különösen a nem szervezett (önálló termelői, nagybani) értékesítést választó termelők esetében. A szervezett értékesítési csatornát (áruházláncok, export) választó termelők közepes árak mellett, nagyobbrészt le tudták vezetni termésüket a piacon. A fagyasztóipar jellemzően 150 – 200 Ft/kg, a szeszipar – minőségtől függően 100 – 200 Ft/kg között áron vásárolta fel a feldolgozóipari alapanyagot, míg a léipar 80 – 100 Ft/kg körüli árat fizetett. A piacok „bedugulásának” érzetét fokozta hogy július 20 – 25. körül a feldolgozóipar befejezte a kajszi felvásárlását, mert már csak kisebb mennyiségek állta rendelkezésre, és átállt szilvára. Különösebb növényvédelmi problémák nem voltak ebben az évben, de a jégvert ültetvények termését a feldolgozóiparba kényszerültek értékesíteni a termelők. Július végén, augusztus elején befejeződött a szezon.

Őszibarack

A világ őszibarack és nektarin termelése növekszik és ez a tendencia várhatóan a közeli jövőben sem változik majd, a teljes termés jelenleg 20 millió tonna körül mozog. A világszintű növekedés Kínának köszönhető, az ázsiai ország a világ vezető termelője. A termőterület 800 ezer hektár körüli, az éves termésmennyiség mára elérte a 13 millió tonnát. A mennyiséget tekintve jelentős termelő még a világban az Egyesült Államok és Törökország, előbbi 900 – 950 ezer, utóbbi 500 – 520 ezer tonna termést állított elő az utóbbi években. Az ezredforduló előtt, amikor a nektarinok kezdtek teret hódítani, sokan úgy tartották, néhány év múlva teljesen kiszorítják a molyhos őszibarackokat a piacról. Úgy tűnik azonban, hogy a prognózis nem vált be, a fajtacsoportok között egy egészséges arány alakult ki, a nektarinok valamivel nagyobb részesedésével. A hússzínt tekintve a 2000-es évek elejéig hódítottak a sárga húsú fajták, az elmúlt egy-két évtizedben mindkét fajtacsoportban ismét teret nyertek a fehér húsúak is.

Az Európai Unió összes őszibarack és nektarin termése az utóbbi 15 évben a 3,7 – 4,3 millió tonna között stagnál 230 – 240 ezer hektár termőterület mellett. A termelést négy tagállam uralja, sorrendben első Olaszország (1,3 – 1,6 millió tonna), őt követi Spanyolország (1,2 – 1,5 millió tonna), Görögország (800 – 850 ezer tonna) és Franciaország (230 – 270 ezer tonna). A termelés Olaszországban és Franciaországban enyhén csökkenő, Görögországban stagnál, míg Spanyolországban hosszú stagnálás után az utóbbi néhány évben növekedett. Ez a négy ország állítja elő az Európai Unió termésének 95 százalékát, az összes többi tagország 3 és 60 ezer tonna közötti, a „nagyokhoz” képest elhanyagolható mennyiségű őszibarackot állít elő.

Európa legnagyobb őszibarack és nektarin termelője Olaszország. 2010-ben 90 ezer hektár termőterületről még mintegy 1,6 millió tonna őszibarackot és nektarint takarított be. Azóta e két gyümölcsféle termőterülete jelentősen csökkent (70 ezer hektárra, illetve 1,4 millió tonnára), melynek okai az európai túltermelési válságban keresendők. A korszerű, intenzív termesztéstechnológiák terjedése miatt nem egyenesen arányos a termőterület csökkenésével.

Spanyolországban az őszibarack és a nektarin termőterülete 88 ezer hektár körüli, az utóbbi öt évben növekedés volt megfigyelhető. Az ültetvények 100 százalékban öntözöttek. A betakarított termés mennyisége 1,5 – 1,6 millió tonna körül ingadozott, melyből 600 – 800 ezer tonna exportra került. A termelésben az őszibarack és a nektarin körülbelül fele-fele arányban oszlik meg. Az ország az egyedüli meghatározó lapos- vagy pogácsabarack termelő, az őszibarack termés felét ez a típus adja.

Görögország őszibarack és nektarin termelése szinte 100 százalékban Makedóniában folyik, az össztermés 800 ezer tonna körül alakul. A termőterület 45 ezer hektár. A termelésben az ipari célú őszibarack képviseli a nagyobb hányadot.

Franciaországban az őszibarack és nektarin termelése folyamatosan csökken. A termőterület a korábbi 14 ezer hektárról 5 év alatt 10 ezer hektár körülire redukálódott. Ennek megfelelően a termésmennyiség is csökkenő tendenciát mutat (300 – 400 ezer tonnáról 200 ezer tonnára). A folyamat valószínűleg a spanyol termelésnek köszönhető, a szomszédos ország olcsóbban előállított árujával a francia termelők nem tudnak versenyezni. Az ország belső fogyasztása is csökken. Egyedül a laposbaracké nő, már 10 százalék körüli arányt képvisel. Azonban ez a gyümölcstípus nincs jelen a francia termesztésben. E mellett nagy problémát jelent a sharka vírus, számos ültetvény felszámolásáért a kórokozó a felelős.

Magyarországon az őszibarack és a nektarin termőterülete az utóbbi években jelentősen lecsökkent. Az ezredforduló környéki 6 – 7 ezer hektár mára alulról súrolja a 3 200 hektárt. Az éves termés az időjárási körülményeknek megfelelően nagyon erősen ingadozó, 16 – 60 ezer tonna között mozog, ami a rossz termésbiztonságra hívja fel a figyelmet. A hazai termés szinte teljes mértékben belföldi felhasználásra kerül, és körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a frisspiac és a feldolgozóipar között. Az őszibarack ültetvények nagyobb hányada Csongrád és Bács-Kiskun megyékben, homoktalajokon találhatók. Jelentősebb termelés folyik még Heves, Fejér, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyék egyes területein. Az ültetvények 55 százaléka 15 évesnél idősebb, az öntözött ültetvények aránya mindössze 15 százalék. Az európai léptéknek megfelelő ’’jó ültetvény’’ kategóriába körülbelül 1 000 hektár tartozhat. Fajtahasználatunk sem korszerű, még mindig az 1900-as évek közepe táján nemesített Redhaven és Suncrest az uralkodó fajták. Terméshozamaink 10 – 20 t/ha közöttiek, mely messze elmaradt a nyugat-európai 40 t/ha átlaghozamoktól. Fagy- és jégvédelem tulajdonképpen nincs, a belvíz is komoly gondokat jelent a termelőknek. A termelés szétaprózott, szervezetlen, egységes minőségű és nagy mennyiségű árualapok nincsenek. Ez rendszeresen értékesítési nehézségekhez vezet. A friss fogyasztásra szánt gyümölcs nagyobb része a nagybani piacokon talál vevőre, ahol egy kisebb mennyiségi többlet is komoly áringadozásokat képes okozni, jóllehet a nagybani piacok súlya egyre jobban csökken.

A 2018. évi – a kajszihoz hasonlóan a fagykárok miatti – gyenge termés okán (25 ezer tonna) 2019-ben nagyon jól indult a virágzás, azonban ország őszibarack-termőterületének harmadát adó szatymazi termesztőkörzet súlyos fagykárokat szenvedett. Ennél fogva az őszibarackban 2019-ben közepes szinten (38 ezer tonna) maradt a termés. A májusi hűvös-csapadékos időjárás miatt a korai érésű (júniusi) fajták minősége (vagyis cukortartalma, íze) nem volt kiváló, de a közép- és késői érésű fajtáknál már megérkezett a jó íz is, a gyümölcsmérettel nem voltak problémák. Az őszibarack esetében összességében közepes-jó árszínvonal alakult ki, de egyes időszakokban voltak komoly értékesítési nehézségek, különösen a nem szervezett (önálló termelői, nagybani) értékesítést választó termelők esetében. A szervezett értékesítési csatornát (áruházláncok, export) választó termelők közepes árak mellett, nagyobbrészt le tudták vezetni termésüket a piacon. Különösebb növényvédelmi problémák nem voltak ebben az évben, de a jégvert ültetvények termését a feldolgozóiparba kényszerültek értékesíteni a termelők.