A dél-tiroli VOG konzorciumhoz több mint 1800 hektár almaültetvény tartozik, és 5000 tagjuk van, zömmel családi gazdaságok. Az ő megélhetésük a konzorcium fajtaválasztásától függ. Nemrég a termés több mint negyedét a Golden Delicious adta, az idén első ízben fordul elő, hogy a Gala változatok a második helyre szorították vissza. 2025-ig pedig 1800 hektáron váltanak új fajtákra. A tavalyi év azt mutatta, hogy a bőséges olasz Golden-kínálat gondot okozott a hagyományos piacokon, elsősorban a már eleve telített belföldön és Spanyolországban.

Az új piacok pedig, mint India és Délkelet-Ázsia, más fajtákat kedvelnek. Ennek következtében folytatják az 1990-es években megkezdett fajtaváltást. Akkor a Royal Gala és a Fuji került a dél-tiroli fajtasorba, majd a 2000-es évek elején a klubfajták következtek, jelesül a Pink Lady®. Azóta következett a Kanzi®, a Jazz™ és az envy™ bevezetése. Ezek mindegyike jóízű, roppanó húsú, lédús alma, vagyis rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket a mai fogyasztók keresnek. A következő öt évben a VOG konzorcium a fajtainnováció 2025 programja keretében további választási lehetőségeket kínál a tagjainak. Összesen 1800 hektáron tervezik új fajták termesztését, részben meglévő, részben teljesen új ültetvényeken. A beruházások a már bizonyított fajtákra irányulnak, így 120 hektár Pink Lady®, 140 hektár envy™, 80 hektár Shinano Gold/yello®, 150 hektár Crimson Snow®, 120 hektár Joya® és 30 hektár Sweetango® telepítését tervezik. Ezek az almafajták a marketingidény más-más időszakában kerülnek a fogyasztók elé. Például a Sweetango® néven forgalmazott Minneiska fajta az USA-ból, pontosabban Minnesotából származik, és korai érésű lévén még az első Galákat is megelőzi. Augusztus elejétől szedhető Dél-Tirolban. A Joya® néven árult Cripps Red és az ugyancsak ausztrál eredetű Crimson Snow® pedig éppen ellenkezőleg, az almaidény második felében, áprilistól júliusig lesz kapható. Ezeken kívül új fajtákkal is bővíti választékát a VOG, melyek európai jogait a VI.P. konzorciummal közösen gyakorolják. A Cosmic Crisp fajta már forradalmasította az USA almapiacát, ahol mélyre zuhant a Red Delicious iránti kereslet.

Az új fajta az Enterprise és a Honeycrisp keresztezéséből származik, és a legkeresettebb lett a piacon. A további két Európában képviselt fajta még csak kódnéven ismert: SK 22 és 23. Mindkettő ellenálló az almavarasodással szemben és olyan jó pultállósággal és hússzilárdsággal rendelkeznek, hogy az almaidény végén hozhatók forgalomba, valamint tengerentúli szállításra is alkalmasak. Ez a jó szállíthatóság mind fontosabbá válik a VOG stratégiájában, annak érdekében, hogy új piacokat érhessenek el. Ezeken a helyeken nemcsak a négyhetes konténeres szállítást kell kibírniuk a gyümölcsöknek, hanem a teljes hűtőlánc nélküli forgalmazást is. Az európai és a tengerentúli piacok is szélesebb kínálatot és jobb ízű, finomabb almát igényelnek, aminek ezek az új fajták már megfelelnek. A következő öt évben nagyban változik a VOG kínálata ennek a nagyszabású fajtainnovációnak a következtében. A 2025-ig tartó megújulást a VOG új vezetője, Walter Pardatscher vezényli le. A VOG igazgatótanácsának tagját augusztus 28-án nevezték ki a konzorcium vezérigazgatójává.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu