Hamarosan kezdődik a paradicsombetegségek elleni védekezés.

Az időjárás a hosszú távú előrejelzések szerint egyre melegebbre fordul, ami kedvezhet a paradicsompalánták nevelésének és pár héten belüli szabadföldbe ültetésének. Ezzel együtt megkezdődik a paradicsombetegségek elleni védekezés is, így nem árt tisztában lenni azzal, hogy milyen betegségek leselkednek kedvenc paradicsomfajtáinkra, továbbá hogy hogyan lehet védekezni a kórokozók ellen.

Talán az egyik legrettegettebb, paradicsomokat is sújtó betegség a paradicsomvész, melyért a Phytophthora infestans nevű gomba felelős. A betegség felbukkanása csapadékos időszakok után várható, a nedves közeg ugyanis nagyon kedvező a betegséget okozó gomba szaporodásának. Jellemző tünet a paradicsom levelein a barnás, elmosódott szélű foltok. A betegség elhatalmasodásával a levelek idővel leszáradnak. A bogyókon is jelentkeznek a tünetek: a levélhez hasonlóan kisebb-nagyobb barna foltok jelennek meg a bogyók felszínén, amik lényegében fogyasztásra alkalmatlanná válnak. A paradicsomvész veszélye abban rejlik, hogy pár nap leforgása alatt képes elpusztítani a fertőzött növényeket. Megfelelően szellős tőtávolságokkal védekezhetünk a betegség kialakulása ellen, így ugyanis a növényeket jobban átjárja a levegő, kevésbé füllednek be. Gombaölő permetszerekkel is védekezhetünk a paradicsomvész felbukkanása ellen, de ha mégis felüti a fejét a betegség, akkor a fertőzött leveleket, bogyókat el kell távolítani, lehetőség szerint el kell égetni.

Újabb, gombás eredetű megbetegedése a paradicsomnak a szeptóriás levélfoltosság. A szeptóriával fertőzött növényeken elsősorban a leveleken jelentkeznek a betegség tünetei: kezdetben sárga, majd barnává váló, szabályos kör alakú foltok. A foltok idővel annyira elszaporodhatnak a leveleken, hogy lényegében összeolvadnak, melynek következtében az érintett levelek elszáradnak. A betegségre jellemző, hogy először az idős leveleket támadja meg és csak később terjed át a fiatalabbakra. A betegséget megelőzni elég nehéz, de kezelése réz tartalmú permetszerekkel sikeres lehet.

Amelyik kertben van molytetű, ott szinte biztos, hogy a paradicsomokat a vírusos sárga levélsodródás is veszélyezteti, ugyanis ez az apró élőlény egy vektor, képes továbbítani ezt a betegséget. Ahogyan a nevében is benne van, a betegség tünete a leveleken jelentkező sárga színű elszíneződés. Az érintett levelek összepöndörödnek, fejlődésük hanyatlik. Védekezni a betegség ellen elsősorban a toleráns fajták termesztésével lehet, illetve olyan olajos permetszerekkel történő kezeléssel, melyek gátolják a molytetveket a vírus felvételében és továbbításában.

Forrás: https://agroforum.hu/agrarhirek/novenyvedelem/elkerulheto-a-paradicsomvesz-hamarosan-kezdodik-a-paradicsombetegsegek-elleni-vedekezes/