Beszámoló – Profiktól Profiknak Dió Szakmai Nap

Az esemény első napján elméleti előadásokon vehettek részt az érdeklődők a vásárosnaményi Hunor Hotel konferenciatermében. A második napon a jánkmajtisi Tranzit-Dió Kft. ültetvényeibe látogattak a résztvevők, ahol metszési- és gépbemutatót tekinthettek meg, és helyszíni konzultációra is lehetőség nyílt dr. Alberto Valier nemzetközileg ismert diótermesztési szaktanácsadó közreműködésével.

Első előadóként dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének docense „Hazai megfigyelések a Rhagoletis completa terjedéséről, károsításáról” című előadásában a kártevővel kapcsolatos hazai kutatómunka eredményeit ismertette. Előadásának bevezetőjében bemutatta a kártevő származását. A nyugati dióburok-fúrólégy Észak-Amerikában honos faj, onnan került át az európai kontinensre. Elsőként 1988-ban találták meg Svájcban, majd 1991-ben Olaszországban is detektálták a fajt. Magyarországon először 2011-ben sikerült kimutatni a jelenlétét, Kőszeg mellett találtak rá.

A légyfaj rokonai szintén gyümölcsöket károsítanak, mint az európai cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) vagy amerikai keleti cseresznyelégy (Rhagoletis cingulata), némileg hasonlítanak is egymásra, azonban van néhány fontos határozó bélyeg, melyekkel biztosan különbséget lehet tenni közöttük. Ilyen a fej és a test színe, a dióburok-fúrólégy feje citromsárga, háta barnás, míg rokonai sötétebb színűek. A legkönnyebben azonban a szárnyak mintázatának különbsége alapján lehet elkülöníteni a fajokat.

A nyugati dióburok-fúrólégy 1 nemzedékes faj, rajzása elhúzódó, júliustól októberig tart. A kifejlett egyedek élettartama akár 40 nap is lehet. A nőstény a zöld burokba rakja le a petéket. A lárvák a dió zöld burka és a csonthéj között fejlődnek, rágásuk nyomán a burok elfeketedik. A dió csonthéja is elszíneződik, mely színeződés nem távolítható el, így romlik a héjas dió értéke. A károsított diókban a magbél nem fejlődik rendesen, ráncosodik, töpped és a termés idő előtt lehullik. A lárvák 2-5 hétig fejlődnek a termésben, majd elhagyják azt és a talaj felső rétegében bábozódnak be. A báb telel át, a következő évben a populáció nagyobb része imágóvá alakul, kisebb hányada azonban báb formájában „elfekszik” egy vagy több évre. A rajzás szokásosan július második dekádjában kezdődik és nagyon elhúzódik. A kifejlett egyedek párosodása rajzás után kb. egy héttel történik meg. A párzást követően 1-2 héttel kerül sor a tojásrakásra. Egy nőstény akár 400 tojást is képes rakni, egy termésbe többet, akár 20 darabot is. A lárvák 3-10 nap múlva kelnek ki.

A kártevő terjedésének megfigyelésére országos program indult, melyben részt vettek a megyei kormányhivatalok zoológus szakemberei, a Szent István Egyetem Rovartani Tanszékének munkatársai és a felkért diótermesztők. A megfigyelés során minden megyében, megyénként legalább 2 üzemi ültetvényben történtek PALz típusú, csalogató anyaggal ellátott csapdakihelyezések, ültetvényenként 4 db csapda került kihelyezésre. A csapdákat július elejétől október végéig rendszeresen ellenőrizték. A 2011-2017 között tartó megfigyelési program jól kirajzolta az állat terjedését. 2012-ben Vas megye mellett már Zalában is megtalálták, 2013-ban Somogyban is felbukkant. 2014-ben különösebb terjeszkedés nem volt megfigyelhető, 2015-ben azonban Győr-Moson-Sopron mellett Baranya és Veszprém megyék területén is megtalálták. 2016-ban a vizsgálat adatai szerint nem növekedett a fertőzött terület, azonban 2017-ben Fejér, Komárom-Esztergom megyékben és Budapest XIX. kerületében is beazonosították. Ezzel a kártevő átlépte a Duna vonalát. A dióburok-fúrólégy terjedése az imágók aktív vagy passzív mozgásával történik, az előadó kizárta az egyéb módok lehetőségét (tojások és lárvák fertőzött terméssel, bábok talajjal).

Végezetül az előadó a nyugati dióburok-fúrólégy mellett bemutatta a szintén a diót károsító dióburok-gabonalegyet (Polyodaspis ruficornis), amely hazánkban honos kártevő, hasonló kártétellel. Ismertette a két faj közötti alapvető eltéréseket mind a felismerésük, mind az életmódjuk terén.

A következő előadó dr. Takács Ferenc, a NAIK Gyümölcskutató Intézetének munkatársa volt, aki a Debreceni Egyetem munkatársaival, dr. Karaffa Erzsébettel és Zabiák Andreával, valamint dr. Kovács Csillával (NAIK) közösen végzett vizsgálataik eredményeit ismertette „A dió termését károsító gombafajok elleni védekezési stratégiák” című előadásában.

Bevezetőjében elmondta, hogy az utóbbi években egyre nagyobb problémát jelent a dió termésének szüret előtti rothadása-feketedése. E miatt a 2014-2015 szezonban komoly mennyiségeket küldtek vissza külföldi vevők, ezért a hazai termelők kezdeményezték a probléma feltárását. A kutatásra EIP pályázatot adtak be, amit meg is nyertek.

A problémát valószínűleg egyrészt már korábban ismert fitopatogén gombafajok – mint a Fusarium vagy a Phomopsis nemzetség tagjai – klímaváltozás miatti felerősödése, másrészt ennek köszönhetően új kórokozók, mint a Botryosphaeriaaceae család képviselőinek megtelepedése is okozza. A patogén gombák fertőzése következtében a bélállomány aszalódik, elszíneződik majd elrothad. A veszteségek igen nagyok lehetnek, a probléma országos jelentőségű. A Botryosphaeria ferA kutatási program célja volt a kórokozó fajok azonosítása, az ok-okozati összefüggések feltárása és a növényvédelmi technológia kidolgozása. 2015-ben fertőzött, beteg diómintákat gyűjtöttek több helyszínről és laboratóriumban kitenyésztették a patogén gombafajokat. Az izolált fajok az Alternaria; Diaporthe; Diplodia; Fusarium és Penicillium nemzetségekből kerültek ki. Külön vizsgálták a burokban és a bélben lévő fajokat. A burokról inkább Alternaria, Diaporthe és Fusarium fajok voltak izolálhatók, míg a bélből inkább Alternaria és Diplodia fajokat mutattak ki. Laboratóriumi körülmények között vizsgálták, hogy különböző növényvédőszer hatóanyagok milyen hatást fejtenek ki a kórokozókra. Azt találták, hogy az Alternaria és Diplodia fajok esetében a tebukonazol és a mankoceb hatóanyagok gátolják legnagyobb mértékben a patogén micéliális fejlődését.

2018-ban újabb mintagyűjtések és laboratóriumi vizsgálatok történtek. Az előbb említettek mellett a Botryosphaeria nemzetséget is sikerült azonosítani. A Mc-Kinney index segítségével meghatározták az egyes fajok által okozott fertőzés mértékét. A Botryosphaeria dothidea és a Diaporthe eres fajokat találták a legveszélyesebbeknek.

A felmerülő kérdésekre (hogyan fertőz, hol jut be a kórokozó a termésbe?; mikor fertőz?; hogyan, mivel lehet védekezni?) még nem sikerült teljes mértékben választ adni, ezért további vizsgálatokra lesz szükség.

Hatékony kémiai védekezési lehetőség egyelőre nincs, bár laboratóriumban több készítmény is jó hatékonyságot mutat. A legfontosabb a megelőzés és a helyes agrotechnika. Ügyelni kell a fák kondíciójára, a száraz, elhalt részek rendszeres eltávolítására, a metszési nyesedék megsemmisítésére. Az öntözés feltétlenül korona alatt történjen, feleslegesen ne nedvesítsük a lombozatot. A korona szellősen tartása is sokat segít, az új koronaformájú ültetvények talán jobb eredményeket mutatnak majd.

A délelőtt harmadik előadója Kelemen Péter, az Agro-Consulting Trade Kft. ügyvezetője-szaktanácsadója volt, aki két témával érkezett a rendezvényre. Első előadásában a nővirágok elhalásának (Pistillate Flower Abscission – PFA) jelenségéről és annak kezelési lehetőségeiről beszélt „A diótermesztés hozamnövelési lehetősége kötődés és sejtosztódás fokozásával” címmel. A dió egyes fajtáinál gyakori, hogy a termő virágok lehullanak, ezt a jelenséget a túlzott pollenellátás és az ehhez kapcsolódó etilén-túltermelés okozza. Az etilén, mint növényi hormon többek között serkenti az öregedést és a szervek leválásának folyamatát. A túl sok pollen a termős virágban megnövekedett szintű etiléntermeléshez vezet, ami végül a virág leválását eredményezi. Ezért van jelentősége például a pollenadó fajták arányának az ültetvényekben, érzékenyebb fajtáknál a rosszul megválasztott arány a termelékenység rovására megy. A PFA jelenség szerencsére nem minden fajtánál jelentkezik és a fajták érzékenysége is eltérő. Léteznek különböző kémiai vegyületek, melyekkel az etilén bioszintézisét gátolni lehet. Ezek alkalmazása azonban Európában egyelőre nem engedélyezett.

A hozamnövelési lehetőségekkel kapcsolatban az előadó elmondta, hogy a kiegyensúlyozott, stresszmentes növekedés nagyon fontos, amit a növények jó kondícióban való tartásával lehet elérni. Figyelni kell az öntözésre és a megfelelő tápanyagellátásra, dió esetében kiemelten fontos elemek a bór és a kalcium. Az őszi tápanyagfeltöltés elkerülhetetlen, ha jó eredményeket akarunk elérni.

Az előadó második témája a nap folyamán már bemutatott nyugati dióburok-fúrólégy elleni védekezés volt. „A csalétkes permetezési technika bemutatása” című előadásában egy új eljárást mutatott be, amelyet Németországban már alkalmaznak a kártevő ellen. A módszer lényege, hogy permetezéskor nem a teljes növényállományt kezeljük és a permetlébe egy csalogató anyag is kerül. Németországban 2004-ben észlelték először a kártevőt, a svájci határ közelében. 2013-ban az eredeti megtalálási helytől több, mint 700 km-re találták meg, ami azt jelenti, hogy igen jelentős sebességgel képes haladni. 2018-ra átszelte az országot és eljutott Belgiumba is. A tapasztalatok szerint igen nagy károkat tudott okozni a német diósokban.

A kártevő féken tartására elvileg lehetne használni alternatív módszereket, de ezek nagyüzemben nem igazán valósíthatók meg. Ilyen pl. a csirketartás az ültetvényben, hogy az állatok felegyék a lárvákat és a bábokat, vagy a talaj fóliázása, esetleg a fák lehálózása. A kártevő tömegcsapdázására történtek kísérletek, de igen drága eljárásnak bizonyult. Ennek oka, hogy hektáronként 100 csapdát kellene kihelyezni, a csapdák költsége 500 EUR/ha lenne.

A növényvédő szeres védekezésre nem túl széles hatóanyag-paletta áll rendelkezésre és a permetezések nem adnak kielégítő védelmet. Ez indukálta, hogy valamilyen módszerrel ezeket a kezeléseket hatékonyabbá tegyék. A megoldás egy csalogató hatású anyag permetlébe való adagolása, mellyel a hatékonyság csaknem 100 %-ra növelhető. A keverékkel nagy cseppmérettel kell dolgozni, és nem kell az egész állományt kezelni, hektáronként 20 liter kijuttatása elegendő. A legyek kipermetezett cseppekből a csalogató anyagnak köszönhetően táplálkoznak, így közvetlenül felveszik a rovarölő hatóanyagot, aminek a koncentrációja a keverékben egyébként azonos, mint a teljes állománykezelésre előírt dózisban előállított permetléé. Németországban erre a permetezési technikára engedélyezett hatóanyagok az acetamiprid, a tiakloprid és a spinosad. Az eredményességhez fontos, hogy a kezelés jól legyen időzítve, a peterakás előtt történjen meg. Ezért megfigyelésre alapozva a kelést követően 10 nappal kell az első permetezést végrehajtani. Az elhúzódó rajzás miatt 4 kezelés szükséges a teljes peterakási időszak lefedéséhez, 10 napos időközökkel. Heves esőzést követően szükség lehet a permetezési forduló szűkítésére. A kezelések hatását, a legyek pusztulását rovargyűjtő tölcsérrel, fóliából készített vályúval vagy ragacsos lapokkal követhetjük nyomon, melyekbe az elhalt állatok belehullanak. Az eredmény igen látványos tud lenni, a károsított gyümölcsök száma pedig közelít a nullához. A magas hatékonyság annak köszönhető, hogy a módszerrel az imágókat kezeljük közvetlenül, és nem lárvákat a gyümölcsben. A technológia alkalmazásának nagy előnye a hatékonyság mellett az is, hogy használatával lényegesen kisebb a környezetterhelés.

A délután folyamán dr. Alberto Valier olasz diótermesztő, egyben nemzetközileg elismert szakértő-szaktanácsadó segítségével nyertünk betekintést többek között a dió globális helyzetébe, az intenzív termesztéstechnológiába. Előadása az egész délutánt kitöltötte, 4 fő részre volt tagolható.

Az első részben a dió világpiaci helyzetéről ejtett néhány gondolatot. Az előadó szerint a diótermesztőnek 4 alapvető kérdésre tudnia kellene a választ:

kik a piaci versenytársaink?
hogyan, milyen módszerekkel dolgoznak?
mit kell tennünk, hogy versenyképesek legyünk velük?
mire számíthatunk, mi várható a jövőben?

A világ diótermesztését elemezve elmondta, hogy az 1960-as évek óta a diótermelés megnégyszereződött, és napjainkban körülbelül 4 millió tonna. A ’60-as évek eleji fél millió tonnáról a 2000-es évek eleji 1,5 millió tonnára viszonylag egyenletes ütemben nőtt a termelés volumene, majd meredeken meglódult és másfél évtized alatt 4 millió tonna közelébe emelkedett. Ez a ’90-es években történt nagy telepítések termőre fordulásának köszönhető. Az ugrás igazából Ázsiának és Amerikának köszönhető, előbbinél a ’90-es évek elejétől meghatszorozódott, utóbbinál megnégyszereződött a termelés volumene. Az európai termelés viszonylag kiegyenlített volt a vizsgált időszakban, egyedül az olasz termelés mutatott nagy visszaesést.

A mennyiséget tekintve az első öt ország sorrendben Kína (1,2 millió tonna), az Egyesült Államok (800 ezer tonna), Irán (600 ezer tonna), Törökország (300 ezer tonna) és Ukrajna (100 ezer tonna).

Világszinten majdnem négyszer annyi dió terem most, mint a ’90-es évek elején. A növekedés részben a termőfelület növekedésének köszönhető, de azzal nem arányos. Az intenzív termesztéstechnológiák és a jóval nagyobb hozamra képes oldalrügyön termő fajták elterjedése az igazi oka a termelési volumen megugrásának. A piaci lehetőségeket vizsgálva hiába a termelés ilyen mértékű növekedése, a lehetőségek még mindig jók, a dió piaca még nem érte el a telítettséget. A kereslet is növekszik, ezért az árak is – ingadozásokkal ugyan – de növekedést mutatnak. Kaliforniában az átlaghozamok 15 év alatt hektáronkénti 4,2 tonnáról 5 tonnára nőttek, de ez időszak alatt a héjas dió ára is megháromszorozódott.

A következőkben a dió őshazáját, majd az oldalrügyön és a csúcsrügyön termő fajták közötti különbséget mutatta be. Az oldalrügyön termő fajták jóval hamarabb fordíthatók termőre és már a nyolcadik évben teljes termést hoznak. A csúcsrügyes fajtáknál ez az időszak hosszabb, csak a nyolcadik évben kezdenek teremni és a 12. évtől hoznak teljes termést, akkor is kevesebbet, mint egy oldalrügyes fajta.

A dió virágzási tulajdonságait is ismertette, bemutatta a két típust, a hímelőző (protogynus) és a nőelőző (protandrus) virágzású diót. Előbbinél a nővirágok hamarabb jelennek meg és előbb állnak készen a megtermekényülésre, minthogy a hímvirágok megjelennének. Utóbbi típusnál ez éppen fordítva van. Ez a tulajdonság a termékenyülés szempontjából lehet fontos. A nő virágok csak egy meghatározott időintervallumban fogékonyak a pollenre. A fajták helyes párosításával megfelelő mértékű megporzás érhető el. Diónál gyakori jelenség a korai virágelhalás (PFA – pistillate flower abscission), egyes fajták különösen érzékenyek rá. A magyarázat valószínűleg a túl nagy mennyiségű pollen. A pollen etiléntermelést indukál a nővirágban, a nagy mennyiségben keletkező etilénnek a jelek szerint köze van a virágok lehullásához.

A porzófák szerepéről beszélve elmondta, hogy diónál nincs szó pollen inkompatibilitásról. A legtöbb kései fakadású fajta nőelőző. Általában 3-5 % arányban elegendő pollenadót telepíteni, a fákat úgy kell metszeni, hogy már fiatal korban virágot hozzanak.

Az előadó néhány szóban bemutatta a Kaliforniai diótermesztést is. Az Egyesült Államok szövetségi államában 145 ezer hektár dióültetvény található, az Egyesült Államok teljes diótermő területének 99 %-a itt található a fejlődést jól jelzi, hogy 100 évvel ezelőtt még csak 30 ezer hektár volt. A területnövekedés igazán a ’90-es évek elején indult meg és ezt követően húsz év alatt megduplázódott az ültetvényfelület. A hektáronkénti átlaghozam jelenleg 4,5 tonna, a legnépszerűbb fajta a ’Chandler’ Kaliforniában kiemelt figyelmet fordítanak a diótermesztésre, a dió a negyedik legfontosabb export termék. A termelőket törvény kötelezi arra, hogy minden egyes eladott kilogram dióbél után 10 dollárcentet befizessenek a kaliforniai dióipari alapba. A befolyt pénzt különböző kutatásokra és a diófogyasztás népszerűsítésére fordítják. Az összeg az utóbbi években 2 millió USD körül van, amit a szövetségi állam még egyszer ennyivel kiegészít, így 4 millió dollár áll rendelkezésre az előbb említett célokra.

A következőkben dr. Valier említést tett a dió fajták nemesítési folyamatáról, a fajták családfájáról. Szót ejtett a legújabb, ígéretesnek tűnő fajtákról is (Durham, Ivanhoe, Solano, Sexton, Gillet, Forde), melyek a jövőben perspektivikusak lehetnek, majd részletesen bemutatott néhány mostanában népszerű diófajtát, mint a Chandler, Howard, Lara, Tulare.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország jó hely lehet-e a diótermesztésre, az előadó szerint több tényezőt kell mérlegelni. Ilyenek például a klimatikus viszonyok. Magyarország területén jó eséllyel lehetnek kora őszi fagyok, mélynyugalmi kemény téli fagyok és tavaszi fagyok egyaránt. E mellett az időjárás gyakran olyan, mely kedvez a különböző betegségek terjedésének (csapadékos időszakok). A hasznos hőösszeg tekintetében a termeszthetőség északi határán vagyunk, a termesztési periódus a világ többi tájához viszonyítva rövid. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai is nagyban befolyásolják a termesztés sikerét. Számít a kalcium tartalom, a termőréteg vastagsága, a kémhatás, a talaj sótartalma és a talajvíz mélysége. Minden tényezőt úgy kell értékelni, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy egymással is kölcsönhatással vannak. A talaj állapotán lehet javítani, ha az értékelés és a kezelés a helyes módon történik. A termesztés sikeréhez fontos meghatározni a legkisebb gazdaságos üzemméretet is. Mivel a legtöbb munkafolyamatot gépesíteni kell, nem mindegy, hogy a gépekbe történő beruházás mikor térül meg, ha egyáltalán megtérül. Végül számít a termesztő felkészültsége és készségei is. A diót gyakran úgy kezelik, mint egy erdei fát és azt gondolják róla, hogy nincs szükség semmilyen törődésre, vagy a minimális is elég. Ez nem igaz, a sikeres termeléshez a dióról is úgy kell gondoskodni, mint a többi intenzíven termesztett gyümölcsről.

Ezek után az intenzív dióültetvények telepítésének folyamatát mutatta be az előadó, olasz és egyéb külhoni példákon. A talaj előkészítésekor a talajvizsgálat alapján mélylazítózást vagy mélyforgatást, rigolozást alkalmaznak először, majd különböző talajművelő eszközökkel a szántóföldön szokott módon ültetésre kész állapotba hozzák a területet. A fák helyét GPS vezérelt traktorral, sorok egymásra merőleges irányban történő kihúzásával jelölik ki, a metszéspontok adják a fák helyét. Az intenzív ültetvények térállása fajtától függ, 7 x7 , vagy 7 x5 méter a leggyakoribb. Az ültető gödröket talajfúróval vagy markolóval készítik el. A telepítés egyik alapköve, hogy csak nagyon erős, jó minőségű oltványokat használnak, melyeknél a törzsátmérő 30 cm magasságban minimum 25 mm. Az oltványokat ültetés után az oltási hely fölött 20-25 cm-rel visszavágják. Végül elhelyezik az öntözőrendszer elemeit. Az első év végén a fákat 1,7–2 m magasságban visszavágják, annak érdekében, hogy sok új oldalhajtást kapjanak majd. Rügyfakadáskor az úgynevezett ’nyakas’ rügyeket eltávolítják, mert az ezekből képződő hajtások szögállása túl meredek, ami később az elágazás hasadásához vezet. A korona kialakítása során arra ügyelnek, hogy a fák minél nagyobb növekményeket hozzanak, a sövény minél hamarabb záródjon. A termő korú fákat 3–4 évente gépi síkfalmetszővel sorirányban nézve felfelé keskenyedő trapéz formájúra vágják, így a fény egyenletesen éri a lombozat minden részét. A lemetszett nyesedéket nagyon finom szemcséjűre mulcsozzák és a talajon hagyják. A talajt nem bolygatják, a sorközökbe takarónövényt vetnek, melyet később kaszálnak és talajba forgatnak. A legjobb hatása az árpának van, mivel a vasat felvehető formába alakítja át a növény, így a meszes talajon igen jó hatású. Vethetőek még különféle keresztesvirágúak (repce, mustár), melyek a fonálférgek ellen is jó hatásúak. A sorokat herbicides kezeléssel tartják tisztán.

Az ültetvények kezelésével kapcsolatban a tápanyagutánpótlás az egyik nagyon fontos kérdés. A tápanyagok kijuttatásánál mindig a helyi talajviszonyokat kell figyelembe venni és számolni kell az esetlegesen vetett és beforgatott takarónövények, valamint a mulcsozott nyesedék hatásával is. Általánosan elmondható, hogy egy 5 tonna/ha hozamú intenzív ültetvény nitrogénigénye 150–200 kg, foszforból 50–70 kg, káliumból 150–200 kg hektáronként. A mikroelemek tekintetében a dió igényes a cink, a bór, a magnézium és a mangán ellátottságra. Az öntözés meghatározását a levélnyél vízpotenciáljának mérése alapján végzik, melyhez speciális műszert használnak. A dió vízigénye a szezon folyamán változik, a legnagyobb akkor, amikor a bél és a héj fejlődése van folyamatban.

A dió növényvédelmével kapcsolatban előadónk elmondta, hogy a világon mindenütt azonos problémákkal kell szembenézniük a diótermesztőknek. A kórokozók közül a Xanthomonas campestris pv. juglandis baktérium és a Gnomonia juglandis gomba okozhatnak nagyobb problémát. Azonban jól időzített kezeléssekkel ezek megelőzhetők. A permetezéseket réz és mankoceb hatóanyagok keverékével kell végezni, az elsőt a levélkezdemények ún. ’imádkozó’ állapotában, majd június végéig 4 ismétlésben. A diónál jellegzetes tünet a BAN (brown apical necrosis – barna csúcsi elhalás), mely a gyümölcsöket támadja meg. A betegség pontos lefolyása egyelőre nem ismert, több patogén gomba együttesen okozhatja. Az almamoly (Cydia pomonella) jelentette növényegészségügyi problémát nem tartja jelentősnek, a légtértelítés jó megoldást jelent. A hazánkban alma ültetvényekben elterjedt diszpenzeres megoldással szemben jobb az a módszer, amikor időzítő szerkezettel ellátott kis spray flakonokat helyeznek ki az ültetvénybe, melyek meghatározott időnként fújnak ki egy adagot a moly szexferomonjából. Előnye, hogy hektáronként 3 ilyen szerkezet kihelyezése elegendő, szemben a diszpenzerekkel, melyekből akár 1 000 db is kihelyezendő a kellő hatás eléréséhez, ami igen munkaigényes. A dióburok fúrólégy (Rhagoletis completa) elleni védekezést rajzásmegfigyelésre alapozva végzik. Terjedőben van az a hatékonynak és költségkímélőnek bizonyult eljárás, amikor a csalogatóanyaggal kevert inszekticiddel nem az egész állományt, csak minden második vagy negyedik sort kezelik. A kezelés során nem az egész lombozatot, csak a csúcsi részt permetezik, ahol a rovarok jellemzően tartózkodnak. A csalogató anyag a kezelt területre vonzza a fúrólegyeket. A módszer előnye, hogy lényegesen kevesebb inszekticid felhasználást igényel és a kezelések is gyorsabban elvégezhetők.

Betakarítás előtt a zöld diót kettévágva állapítják meg, hogy a gyümölcs milyen stádiumban van. A kocsány felőli szövetek barna színe jelzi, hogy a szállítónyalábok elhaltak, semmilyen anyagforgalom nincs már a fa és a gyümölcs között, tehát hamarosan a szüret következik. A betakarítást géppel végzik, elsőként rázógéppel a diót a földre rázzák. A gép a kerekei elé szerelt seprő adapterekkel eltávolítja a kerekek útjából a lehullott gyümölcsöt, így taposási kárt nem okoz. A nagy teljesítményű rázógépekkel egy nap alatt 8–10 hektár lerázása is elvégezhető. A következő műveletben traktorra szerelt nagy teljesítményű seprő adapterrel, mely a fák törzséig beér, a sorköz közepére egy vonalba seprik össze a diót. A traktor hátuljára szerelt nagy teljesítményű ventilátorral a sorokban maradt diókat átfújják arra az oldalra, ahol a seprés még nem történt meg. Ezt követi a felszedés, melyet kapcsolt gépsorral végeznek. Az erőgép a sorba rendezett gyümölcsöt kiközölve a fölött halad. A hozzá kapcsolt felszedő a gyümölcsöt felsepri és nagy teljesítményű ventilátorok segítségével előzetes tisztítást végez, ahol a port és az egyéb szennyeződések nagy részét eltávolítja. Majd felhordó szalag segítségével a diót a vontatmány végén elhelyezkedő pótkocsiba továbbítja. A feldolgozó üzemben a diót mossák és eltávolítják a burkot, majd a szárítás és végül az osztályozás következik.

A szakmai rendezvény másnapján az érdeklődők a jánkmajtisi Tranzit-Dió Kft. különböző korú ültetvényeibe látogattak, ahol gépbemutató keretében egy az intenzív dióültetvények növényvédelmére alkalmas permetezőgépet és egy új magyar fejlesztésű talajszellőztető gépet tekinthettek meg működés közben.

A helyszínen lehetőség nyílt a technológiai fogások, trükkök személyes megvitatására. Külföldi vendégünk fiatal, 3 éves ültetvényben a gyakorlatban is bemutatta a koronakialakítás alapelveit, a mérlegelési, döntési pontokat és a kerülendő hibákat.

A rendezvény zárásaként a Tranzit-Dió Kft. diófeldolgozó üzemét is megtekintették a résztvevők. Az üzemlátogatás keretében a dió beérkezésétől egészen a csomagolásig és tárolásig minden technológiai fázis bemutatásra került. Az üzem szezonban 3 műszakban dolgozik, műszakonként 40 fővel. A méretre osztályozó berendezés kapacitása óránként 1,2 tonna.

Az előadások anyagai letölthetőek az alábbi linkeken:

Beszámoló – Profiktól Profiknak Dió Szakmai Nap

Iratkozzon fel a hírlevelünkre!