Rekord körtetermést takarítanak be idén a sör és csokoládé országában, a déli félteke terméskiesése pedig igen kecsegtető a kivitel szempontjából.
A 2023-as belga körtetermést 412 ezer tonnára valószínűsíti a WAPA, ami egyrészt 20%-kal több a tavalyinál, másrészt minden idők legbőségesebb termésének számít.
Míg 2014-ben a Krím orosz annexiójával úgy tűnt, hogy Belgium elveszti exportpiacának 60%-át, most új célpontok felé kacsintgathatnak a kereskedők. Az egyik ilyen piac Brazília, ahol a körte ugyanúgy különleges niche terméknek számít, mint Európában a papaya vagy a mangó. Mindössze 15-18 ezer tonnát termelnek évente a 210 millió feletti lélekszámú országban, így a belgák már az elmúlt hat év során is több kóstoló kampányt tartottak elsősorban a Conference fajta megismerésére az IFPA (Brasil Conference & Expo) rendezvények, Brazília legfontosabb frisspiaci zöldség-gyümölcs rendezvényén. Brazília már importál ugyan körtét Portugáliából és Argentínából, de ezek nem Conference körték, ráadásul idén a portugáloknál a tavalyihoz hasonlóan idén sem várható igazán jó termés (a tavalyi 132 ezer után idén 138 ezer tonnára számítanak, miközben a korábbi években 180-200 ezer tonna körüli mennyiséget takarítottak be).
Ha Brazília meghódítása valamiért nem sikerülne, a következő feltörekvő piac Japán lehet, ahová Belgium még mindig nem exportál. Már folynak az egyeztetések, elsősorban növényegészségügyi kérdésekről, amelyek pár hónap múlva befejeződnek, és a belga körte itt is jó vevőkre találhat.
A belgák térnyerését Európában is segíti az olasz körtetermesztés idei visszaesése, mivel a katasztrofális, áradásokkal, viharokkal és hőhullámokkal sújtott taljánokkal szemben Belgiumban az idén ideális volt az időjárás. A virágzási időszakban egyáltalán nem volt fagy, ráadásul a termőterület is nő, mivel egyre több gyümöcstermesztő áll át körtére, és ez a tendencia már évek óta tart.
A cikkhez szemlézett írások:
Recordoogst Belgische peren vult gat in internationale fruitmarkt
Kapcsolódó cikkek:
Svájc: több mint 30%-kal kisebb körtetermés várható az idén
Olaszország: rekord alacsony körtetermést takarítanak be Emilia-Romagnában
Franciaország: a tavalyi kiváló év után 8%-kal kisebb körtetermés várható
EU: az utóbbi 10 év második legkisebb körtetermése várható
Világpiaci kitekintés: a körte piaca
WAPA: 20%-kal nőtt az európai körtetermés volumene a 2022-es évben