A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai szántóterületek alig 2 százalékán, mintegy 76 ezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás. Az Agrárminisztérium célja, hogy az öntözött területeket 2024-ig megduplázza, 2030-ra pedig legalább 400 ezer hektárra növelje. Az mezőgazdasági öntözés feltételeinek javítása, az öntözött területek növelése és az ehhez szükséges feltételrendszer javítása társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból egyaránt kulcskérdés – emelte ki a tárcavezető.

Kifejtette: a kormány 10 éven keresztül évente 17 milliárd forint pluszforrást biztosít az öntözéses gazdálkodás, a vízkeresleti és vízkínálati oldal fejlesztéseihez. A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett öntözésfejlesztési pályázatok felső határát 500 millió forintról 2 milliárd forintra növeltük. Az Agrárminisztérium támogatja az öntözési közösségek megalakulását is.

A miniszter felhívta a figyelmet az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényre, továbbá a szaktárca által létrehozott öntözési igazgatási szervre, a Nemzeti Földügyi Központban működő Öntözésfejlesztési Főosztályra, amely segítséget nyújt a termelői vízkereslet megszervezéséhez és ahhoz, hogy gyorsabban és egyszerűen lehessen hozzájutni a vízügyi hatósági eljáráshoz kapcsolódó engedélyekhez.

Nagy István hangsúlyozta: több vizet bocsájt ki hazánk, mint amennyi beérkezik az országba, ezzel a különbözettel pedig gazdálkodnunk kell. Hozzátette: az éghajlatváltozásra az egyik válasz az öntözéses gazdálkodás kiterjesztése. A kormányzat szándéka és a gazdák érdekei egybeesnek az öntözés fejlesztésével kapcsolatban, ami nagyon jó lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar agrárium sikeres legyen – tette hozzá a tárcavezető.

(AM Sajtóiroda)