Töretlenül népszerű

Töretlen népszerűségnek örvend a mezőgazdaságban az aranykalászos gazda rész-szakképesítés, mert ár-érték arányt tekintve ez a leggyorsabb és legrugalmasabb módja annak, hogy a leendő földművelő agrárképesítést szerezzen. Aranykalászos képzésünket általában néhány hónap alatt elvégzik a tanulóink a Centrumnál, komoly és profi oktatók folyamatos szakmai segítségnyújtása mellett.

Miért értékelődött fel ez a fajta rész-szakképesítés?

 2014-ben hatályba lépett az új földforgalmi törvény. A jogszabály jelentős szigorításként előírta, hogy Magyarországon csak földműves természetes személyek vásárolhatnak egy hektárnál nagyobb termőföldeket, egyúttal pedig megállapította a földművesség kritériumait is. Ezek szerint földművesnek – így tehát potenciális földvásárlónak – mindenekelőtt az minősülhet, akinek meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú végzettsége van. Földművessé válhat az is, aki saját kockázatára legalább három éve mező- és erdőgazdasági tevékenységet folytat, vagy személyes közreműködőként részt vesz olyan agrárvállalkozás munkájában, amely legalább 25 százalékban a tulajdonában áll. Ha viszont e két utóbbi feltétel nem teljesül, csak az agrárvégzettség gyors megszerzése hozhat megoldást azoknak, akik földet akarnak venni, illetve használni (bérelni) vagy akár örökölni.

A Magyar Felnőttképzési Centrum segít

Az aranykalászos gazda kurzusaink állattartási, növénytermelési, kertészeti, géptani, témákkal foglalkoznak rugalmas, a tanulók igényeinek megfelelően alakított oktatási rendben. Elméleti óráinkat nem csak offline – tanteremben hanem E-learning formában is megtartjuk, így a tanulóinknak nem kell attól tartaniuk hogy lemaradnak valamiről.

Az aranykalászos gazdaképesítést egy-egy kurzus végén az kaphatja meg, aki vizsgát tesz. Ez elméleti és gyakorlati részből áll előre meghatározott követelmények szerint. Oktatóink több évtizedes oktatási tapasztalattal rendelkeznek, akik amellett, hogy kiváló pedagógusok, a legjobb szakemberek is a saját területükön, így a profi felkészítés mellett biztos lehet a jelentkező abban, hogy sikeres vizsgát tesz. Sikerességi rátánk megközelíti a 100%-ot!

 Hogy leszek földműves?

Az aranykalászos képesítés megszerzése után akkor válhat valaki földművessé, ha regisztráltatja magát a földhivataloknál. A már végzett tanulóink kezét a vizsga után sem engedjük el, szükség esetén mentoráljuk őket. Ha a bármilyen a szakmával kapcsolatos folyamatban elakadnak, segítjük őket a nehézségek leküzdésében.  

Képzéseinkért kattintson ide….

https://www.tanfolyamokneked.com/