A szokásosnál két héttel később, de az előző hét végén elindult a görögdinnye szedése a világ egyik legnagyobb termesztőkörzetében. 

Megkezdődött a görögdinnye betakarítása a világ egyik legnagyobb termesztőkörzetében, a Törökország déli részén fekvő Adanában. A prognózisok szerint ebben az ötödik legnagyobb török város körüli régióban 650 ezer tonna körüli termést várnak az idén (ez durván a teljes magyar termés négyszerese). A görögdinnye ára jelenleg 6-6,5 török líra/kg (105-115 Ft/kg) között alakul szállítás nélkül, a földről eladva. Az 60 millió tonnás termést betakarító, és a világ dinnyetermésének 60%-át adó Kína után Törökország évi 3,5 millió tonna körüli termésével a világ második legjelentősebb dinnye-termesztője, és éves felhasználásának 20-25%-a származik az Adana régióból. Idén a hűvös időjárás miatt a betakarítás a megszokottnál 2 héttel később, május 18 körül kezdődött meg. A csapadékos, helyenként hideg idő miatt a dinnye kétszer virágzott, ezért a földeken érett és éretlen dinnyék együtt találhatók. Törökországban az idén összesen 40 ezer hektár körüli területen termelhetnek dinnyét, ez jóval több, mint korábban. Ennek oka, hogy az előző két évben a termesztés igen jövedelmező volt, és a mostani 6-6,5 líra közötti ár is jónak mondható (igaz, még csak a szezon elején járunk). Adana körzet déli részén, Karatas mellett a dinnyéket a tengerparti homokban termesztik, ami extra koraiságot biztosít, ám a hozamok igen alacsonyak (9-12 tonna/ha). A fajlagos termesztési költség ebben a régióban átlagosan 3,5 líra/kg (61 Ft/kg), ezért a termesztők szerint addig éri meg a dinnyetermesztés, amíg a piacokra kiszállítva 6 líra/kg alá nem csökken a dinnye ára, de egyelőre a felvásárlók a földekről veszik meg ennyiért a termést. 

.

A cikkhez szemlézett írások:

Tescilli Adana karpuzunda hasat başladı

Kapcsolódó cikkek:

Spanyolország: aszály és területcsökkenés jellemzi az idei dinnyeszezont

Spanyolország: átcímkézett görögdinnye borzolja a kedélyeket