Az alacsony árak nem serkentik az exportot.

Az idei év első nyolc hónapjában a vezető termelő országok által értékesített fagyasztott meggy mennyisége szignifikánsan csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest.

Idén a január-augusztus közötti időszakban a fagyasztott meggy exportja némileg meghaladta a 75 ezer tonnát, ami 37 %-kal kevesebb, mint a tavalyi év első nyolc hónapjában. Akkor a fagyasztott meggy exportja kis híján elérte a 119 ezer tonnát.

A legnagyobb mértékű visszaesés a két vezető beszállítónál volt tapasztalható. Lengyelország esetében 50 %-os a visszaesés (23 937 tonna), Szerbia 27 %-kal kevesebb (19 702 tonna) fagyasztott meggyet értékesített augusztus végéig.

Németország a legnagyobb importőr, azonban a 2017-es katasztrofális év után idén jó termést mondhatott a magáénak. (Nem csak meggyből, de számos más kertészeti termékből is.) Így az idei év vizsgált időszakában az import gyakorlatilag megfeleződött.

A rekord mennyiségű lengyel és szerb termés miatt az árak korábban nagyon alacsonyak voltak. Szerbiában valamivel jobban alakult a helyzet, némileg jobbak voltak az árak, de Lengyelországban túl hamar tették közzé a rekordterméssel kapcsolatos várakozásokat, ezzel már idő előtt meghatározva a felvásárlási árakat.

A legutolsó adatok szerint a lengyel Łutowka fajtáért 0,80 kg/EUR árat (EXW) fizettek, míg a szerb Oblancsinszkáért magasabb, 1,0 EUR/kg volt az ár. Ezért az export értékében a szerb fagyasztott áru esetében elhanyagolható volt, szinte maradt a korábbi év szintjén, 35 millió EUR körül. A lengyel fagyasztott áru export értéke a tavalyi 40,2 millió EUR-ról 33,3 millió EUR-ra esett, ez 17 %-ot meghaladó csökkenés.

A fagyasztott lengyel Łutowka és a szerb Oblacsinszka árának alakulása 2017. június – 2018. november között (EUR/kg)

(forrás: Informa Agribusiness Intelligence)

A harmadik legnagyobb exportőr Fehéroroszország, ahol 30 % közeli csökkenés volt tapasztalható, köszönhetően az orosz piaccal folytatott kereskedelem akadozásának. Egyes elemzők szerint Törökország tolja ki a konkurenciát az orosz piacról, de a meggy esetében az orosz vámadatok nem igazolják ezt a feltevést.

Magyarország fagyasztott meggy exportja 66 %-kal 2 089 tonnára csökkent az előző évihez képest. Macedónia 38 %-kal növelte eladásait, így 2 293 tonnát szállított. Törökország 13,4 %-os export növekedést ért el előző évhez képest, így 2 206 tonnát szállított.

(forrás: IEG Vu Agribusiness Intelligence Informa)

(Szerző: Jana Sutenko/Foodnews)