Az élelmiszer kereskedelem áruházláncai egymással is versenyezve kivéreztetik a hazai termelőket minőségi, mennyiségi és technikai másodlagos szabályaik betartatásával. Nem kérdés, hogy a hazai termelőnek is meg kell felelni e követelményrendszernek. 12 hónapon keresztül folyamatos beszállításra kell felkészülni, hűtött, szabályozott klímájú tárolóval rendelkezni, áruvá készíteni, csomagolástechnikát, zökkenőmentes logisztikát szervezni, stabil, mellé nagy termőképességű fajtát használni.

Az olaszországi tanulmányút minden programja és állomása erre a helyzetre hívta fel a termelők figyelmét.

A hazai hagymatermesztés versenyképességét erősíteni kell, rendszerben gondolkozni és kialakítani olyan termesztői csoportokat, amelyek megfelelő termesztési kapacitással felkészülten tudnak versenyképes ajánlatot tenni és illeszkedni az kereskedelmi hálózatok rendszerébe.

Saját fogyasztói bőrünkön tapasztaljuk, hogy milyen drámai helyzet alakult ki élelmiszer előállítás területén. Az olaszországi tanulmányút legfontosabb célja, hogy a magyarországi termelők mielőbb fel tudjanak készülni az áruházláncok egyre szigorodó elvárásainak.

A program első napján a résztvevők a hagyma tápanyag visszapótlására vonatkozó előadást hallgattak Európa legnagyobb szerves trágyagyártójának Veronai üzemében, ahol Cristian Argenta technikai vezetésével megismerték a trágya-granulátum előállítás lépéseit és hasznos mikrobiológiai oltóanyagok hagymatermesztésben történő gyakorlati alkalmazásáról győződhettek meg.

Mikorrhiza, Trichoderma és a gyökérkörnyezetben előforduló hasznos mikrobiológia megismerése mellett a hagymatermesztés tápanyag-visszapótlását és biostimulátorok alkalmazását vizsgálták a résztvevők.

A második nap első felében MARALDI SEMENTI (hagymanemesítő cég) látogatásra került sor, ezt követően a délutáni órákban a termesztők Bologna környékén hagyma termesztőüzem, klimatizált tárolás és teljes, egész évi, folyamatos kiszolgálására mo- dern csomagolás technikának lehettek szemtanúi. A programot a nemesítő cég tulajdonosai, Andrea Maraldi és Daniel Maraldi (apa és fia) biztosította.

A harmadik napon a résztvevők hagyma nemesítő szemüvegén keresztül nyertek bepillantást az olaszországi és dél-európai hagymatermesztés helyzetébe.

Alessandro Natalini az ISI SEMENTI hagymanemesítőjétől a magyar hagymapiac képviselői első kézből kaptak tájékoztatást új rezisztens hagyma fajtákról, nemesítési preferenciákról, a nemesítési munka kiemelt céljairól, valamint növényegész- ségügyi problémák kezeléséről.

A délutáni program Piacenzában került megszervezésre Mr. Marco Bastoni Product Manager vezetésével. Hagyma feldolgozó-, tároló- és csomagolóüzem látogatás valamint ISI hagyma fajtaszortiment

DEREK F1, KHROMA F1, VENUS F1, FOCUS F1 üzemi feldolgozásának bemutatásán vett rész a magyar csapat.

A hagymatermesztési szakmai munka folytatására 2018. december 18-án, (kedden) Kecskeméten kerül sor

„Hagymatermesztési Szakami Nap” keretén belül.

A Szakmai nap részletes programja és meghívója elérhető honlapunkon.

www.hortiservice.hu