A Nemzeti Támogatásban részesülő termelői szervezetek a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet Terméktanács 2016-2018 között érvényes marketingstratégiája alapján valósítják meg 2017-ben a Nemzeti Támogatásból finanszírozott közösségi marketingprogramjukat.

FruitVeB – Nemzeti beszállító

A marketingstratégia a sportot, mint az egészséges életmód kialakításának eszközét kiemelten kezeli, így az elmúlt évekhez hasonlóan az idei akcióprogram keretében számos versenyen kiállítóként és támogatóként is részt vettünk (Vivicittá, Nagy Sportágválasztó, Kékes Futás, Tour de Tisza-tó). Az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódik az egészséges táplálkozás, ezért ezeken a sportprogramokon a FruitVeB a 3×3 fogyasztást ösztönző programmal népszerűsíti a zöldség-gyümölcs fogyasztását. Bátran kijelenthetjük, hogy az idei sportprogramok közül kiemelkedik a FINA Budapest2017 Vizes VB rendezvénysorozat, amely két részből áll: az első szakaszban az úszósport aktív sportolói versenyeznek, míg a rendezvény második hetében a szeniorok állnak fel a rajtkőre. A FruitVeB mindkét rendezvény alatt két helyszínen, a Duna Arénában és a Margitszigeten mutathatja be a hazai termelők által termelt zöldségek és gyümölcsök legjavát. A rendezők, az önkéntesek és a látogatók egyaránt megkóstolhatják a friss és a feldolgozott termékeket, valamint tájékoztatást kapnak a magyar zöldség-gyümölcs kertészek munkájáról, eredményeiről is.

A rendezvénysorozatot az alábbi termelői szervezetek megbízásából valósítjuk meg:

  • ALFÖLD-RÉGIÓ TÉSZ ZRT.
  • BALATON-KER-TÉSZ SZÖVETKEZET
  • CHERRY FARM KFT
  • CSÁRDA-AGRO SZÖVETKEZET
  • DÉLKERTÉSZ
  • DOMBEGYHÁZI EURO TÉSZ KFT.
  • DÜNE FRUCT
  • FLORATOM-KER SZÖVETKEZET
  • FOR-TÉSZ Kft
  • HANSÁG-FERTŐMENTI SZÖVETKEZET
  • HÍRŐS PAPRIKA SZÖVETKEZET
  • HÓDKERTÉSZ
  • INTERFRUCT TÉSZ KFT.
  • KER-TÉSZ ÉRT. SZÖV.
  • MEGÉR-TÉSZ SZÖVETKEZET
  • NÓGRÁD-TÉSZ KFT.
  • OLITOR SZÖVETKEZET
  • RÓNA KER-TÉSZ KFT
  • SZATMÁRI ÍZEK KFT
  • SZATMÁR-TIBER SZÖVETKEZET
  • SZATMÁRI KISTERMELŐK SZÖVETKEZET
  • SZEMTÉSZ KFT.
  • ZÖLDKERTÉSZ