A német paprikafogyasztást több mint 95%-ban importból fedezik, Spanyolország és Hollandia a két legnagyobb beszállító.
Az utóbbi években Németországban a kiskereskedelmi ágazat óriási erőfeszítéseket fejtett ki annak érdekében, hogy növelje a helyi, de legalábbis regionális termelőktől származó áruk forgalmazását. A paprika esetében azonban ez is csak arra volt elegendő, hogy a hazai önellátottsági szintet 4% körüli szintre tornázza fel. Ennek legfőbb oka, hogy a 2021-ről 2022-re 4%-kal zsugorodó, jelenleg körülbelül 1300 hektárnyi német zöldséghajtató felület 83%-án paradicsomot és uborkát termesztenek. A hajtatott zöldségek teljes piacra kerülő mennyisége 2022-ben 194.400 tonna volt, ebből 102 ezer tonna paradicsom, 59 ezer tonna uborka, míg a paprika volumene 16.900 tonna volt (5%-kal kevesebb, mint 2021-ben).
Németországban a boltok polcain található paprika több mint 95%-a tehát importból származik, ami tavaly csaknem 400 ezer tonna áru behozatalát jelentette (ez 1%-kal volt kevesebb, mint 2021-ben). Ennek szinte kereken 50%-a származott Spanyolországból (197 ezer tonna), a második legnagyobb beszállító pedig Hollandia volt 122 ezer tonnával. Ez a két ország adja a német paprikaimport 80%-át, de megjegyzendő, hogy mögöttük üstökösként jön fel Marokkó (2022-ben már 36 ezer tonna, míg 2018-ban még csak 14 ezer tonna). Mi Törökország (15 ezer tonna) mögött az ötödik helyet foglaljuk el 10 ezer tonnás kivitelünkkel, utánunk pedig elég messze lemaradva Belgium (4,3 ezer tonna) és Lengyelország (2,5 ezer tonna) áll.
A cikkhez szemlézett írások:
Deutschland: Selbstversorgungsgrad bei Paprika nur bei 4 %
26 % aller Obst- und Gemüseimporte kamen 2022 aus Spanien
Kapcsolódó cikkek:
Hollandia: szeptember elején emelkedni kezdett a sárga paprika ára
Ukrajna: szeptember elején csökkent a zöldségfélék ára
Spanyolország: indul az új szezon Almeríában
Olaszország: jelentős a zöldségek és gyümölcsök árának emelkedése
Hollandia: augusztus végére jelentősen emelkedett a paprika ára