A WAPA a legutóbbi, decemberi ülésén frissítette az északi félteke alma- és körtetermésére vonatkozó prognózisának számait. A legtöbb kiigazítás nem igazán jelentős, két ország tekintetében viszont jelentősen megváltoztak az előrejelzésben szereplő adatok.

Abszolút értékben legnagyobb változás a lengyel almatermést érinti: a korábbi 4,17 millió tonnás augusztusi előrejelzést WAPA nem kevesebb, mint 130 000 tonnával, 4,3 millió tonnára emelte, ami 26%-kal jelent nagyobb termést a 2020-as évhez képest.

A legnagyobb relatív változás Belgiumot érinti, ahol a nyáron a vártnál lényegesen nagyobb volt az almatermés, olyannyira, hogy 25%-kal változtatták meg a prognózis számait: 48 ezer tonnával, 240 ezer tonnára emelték a becsült mennyiséget.

Kis mértékben, (5000 tonna, +4%) növelték még Ausztria idei termésmennyiségét is.

Több kisebb módosítás is történt az augusztusi előrejelzéshez képest: Olaszország (23 ezer tonnával kevesebb, -1%, Franciaország (12 ezer tonnával kevesebb,- 1%) és Hollandia (5 ezer tonnával kisebb mennyiség, -2%).