A FruitVeB és az ÉKASZ (Alma Terméktanács) ebben az évben is elkészíti almapiaci helyzetértékelését és prognózisát, melyet rendszerint a Prognosfruit konferencia európai termésbecslésére alapoz. Tekintettel arra, hogy az idei Prognosfruit augusztus 10-én ért véget, prognózisunk augusztus 13-án jelenik meg. A piaci események azonban megelőzték ezeket a folyamatokat, így e rövid közleményben kívánunk reagálni az eseményekre, előre bocsátva, hogy a FruitVeB és az ÉKASZ mint szakmai szervezetek nem piaci szereplők, így a piaci árakra közvetlen ráhatásunk nincs, feladatunk azonban a hiteles piaci információk közreadása, valamint az ágazat szereplői érdekeinek összehangolása és védelme.

Az augusztus 10-én napvilágot látott 13,0 Ft/kg-os léalma-indulóár váratlanul érte a termelőket és szakmai szervezeteket egyaránt, így megszólalásra késztet bennünket is. Tény, hogy az Európai Unióban a 2014. évihez hasonló, magas termést várnak (12,6 millió tonna), és Magyarországon is a sokéves átlagnál mintegy 25%-kal nagyobb, 730 ezer tonna körüli termés ígérkezik. A 13 Ft/kg-os léalma ár ennek ellenére érthetetlenül alacsony, ugyanakkor elfogadhatatlan. Ez az összeg nagyságrendileg a betakarítás, a rakodás és a léüzembe történő beszállítás közvetlen költségeit fedezi. Minden egyéb művelési költség tiszta veszteségként jelentkezik a termelőnél. Ilyen árak mellett értelemszerűen már önmagában a betakarítás végrehajtása is gazdaságtalan, így a termelő számára más racionális megoldás nem marad, mint a fákon hagyni a termést.

A „rekordgyenge” almatermés miatt a tavalyi évben a szokásosnál mintegy 30-50%-kal kevesebb almasűrítményt állítottak elő Európában. Nem valószínűsíthető, hogy jelentős mennyiségű sűrítmény halmozódott fel. A hiányhelyzetet kitűnően tükrözte vissza a sűrítmény árának változása, mely 1,6-1,9 €/kg magasságig szökött a szokásos 0,6-1,2 €/kg árintervallumhoz képest.

A világ almasűrítmény piacán is meghatározó Kínában idén az elmúlt 10 év legalacsonyabb almatermése várható, mivel a domináns almatermesztő körzetekben nagyon súlyos fagykárokat szenvedtek az ültetvények. Az utóbbi években megszokott 41-43 millió tonna helyett 31,5 millió tonnás termés várható, ami szintén a mérsékeltebb sűrítmény-előállítás irányába hat. A 2014-hez évhez viszonyítva fontos különbség az is, hogy a hazai termés meg sem közelíti a 2014-es 920 ezer tonnát. A fentiek alapján valamivel 20 Ft/kg fölé vártuk a léalma árát, bár nem elhanyagolható tény, hogy a termelési költségek fedezéséhez a 25-30 Ft közötti kilónkénti ár lenne indokolt.

A Prognosfruit konferencián jelen lévő iparági szakértők egybehangzó véleménye az volt, hogy az idei évben számottevő induló készletek híján igen jó lehetőségei lehetnek az európai sűrítménynek. Véleményük szerint jelen piaci körülmények között a 8-9 eurocentes kilónkénti alapanyagárat a sűrítménypiac ebben a szezonban hosszabb távon is elbírja majd.

A gazdák elégedetlenségét megértjük, és felháborodásukban osztozunk, mert ez az ár már-már a termelő méltóságát megalázóan alacsony. Rövid távon nem látunk más megoldást, mint a betakarítás és beszállítás szüneteltetésével közösen tiltakozni az alacsony árak ellen. Bizonyos, hogy az ilyen helyzetekben csak összefogással érhetünk el sikert. A szabolcsi gazdákkal folyamatosan egyeztetünk, a hétfőre tervezett demonstrációjukon pedig szervezeteink képviselői személyesen is részt vesznek, hozzájárulva ezzel az árak emelkedését szolgáló szakmai egyeztetésekhez

Budapest, 2018. augusztus 12.

Dr. Apáti Ferenc
FruitVeB alelnök

dr. Takács Ferenc
ÉKASZ elnök