Az utóbbi évtized legnagyobb termése várható Lengyelországban, az árak további alakulását a minőség és a nemzetközi piacok határozzák meg.
Lengyelországban a vöröshagyma nagybani piaci ára augusztus eleje óta enyhén emelkedik, de még mindig 8%-kal az előző öt év átlagos árszintje alatti, jelenleg 1-1,4 PLN/kg (95-130 Ft/kg) között alakul. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a belföldi termőterület jelentős bővülése még a szokásosnál alacsonyabb hozamok mellett is az utóbbi 15 év egyik legjobb termését fogja eredményezni a GUS prognózisa szerint.
Piaci szakértők szerint a hagymaárak további alakulását tekintve két forgatókönyv következhet be. Az egyik szerint az árak további emelkedése következik be, mivel van egy olyan meggyőződés, hogy a késői hagymák minősége nagyrészt nem lesz megfelelő, ideértve az importot is – ebben az esetben az ötéves átlag alakulását követheti majd az árszint. A másik lehetőség a piaci hangulat megváltozásával számol, ekkor a 2019/2020-as szezonban megfigyelt csökkenő tendencia érvényesülhet, és akár egészen márciusig csökkenhetnek az árak. A következő hetek eseményei fontos indikátorként szolgálnak tehát a lengyel hagymapiac december-március közötti alakulására.
A lengyel termelők számára nyilván az első forgatókönyv számít optimista megközelítésnek. Ezt jelentősen segíthetné egy olyan jó hír, hogy az Afrikába irányuló holland export felgyorsul, mivel csökkenhetne az importnyomás. Egyelőre a hollandok nem állnak rosszul a szállításokkal, de álltak már jobban is. Szintén az első, kedvező forgatókönyvet támogatná, ha Ukrajnában és Moldovában a hagymaárak a tavalyival megegyező vagy annál valamivel magasabb szinten maradnának – jelenleg ez a helyzet: Ukrajnában átszámítva átlagosan 0,27 USD/kg (100 Ft/kg), Moldovában pedig 0,28 USD/kg (105 Ft/kg) az átlagár, ami az előző évek átlagánál magasabbnak számít. Nem ilyen kedvező viszont a helyzet Közép-Ázsia egyik legnagyobb piacának számító Üzbegisztánban, ahol mindössze 0,10 USD/kg (35 Ft/kg) körül alakul a jelenlegi átlagár, míg egy éve ez még 0,18 USD/kg (65 Ft/kg) volt.
A cikkhez szemlézett írások:
Cebula – ceny w dół czy raczej w górę?
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna: októberben csökkenni kezdett a vöröshagyma nagybani ára
Ausztria: újraindult a hagyma betakarítása, de további esők várhatók
Ausztria: az esőzések miatt szünetel a hagyma betakarítása
Lengyelország: súlyos helyzetben a lengyel hagymatermesztők
Lengyelország: szeptemberben emelkedésnek indult a hagyma ára
Ausztria: tartósan alacsony szinten ragadt be a vöröshagyma ára
Egyiptom: túltermeléssel küzd a hagymaágazat
Lengyelország: továbbra is alacsony a hagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: lanyha kereslet mellett továbbra sem változott a vöröshagyma ára
Ukrajna: alacsony hagymaárakkal indul az idei szezon
Ausztria: a 33. héten is stabil maradt a vöröshagyma ára
Ausztria: az új exportlehetőségek árstabilizációt hoztak a hagyma piacán
Ausztria: csendes kereslet, csökkenő árak a hagyma piacán
Ausztria: június közepén már számottevő mennyiségben jelent meg az új hagyma a piacokon
Lengyelország: méretgondok az idei hagymatermés körül
Ausztria: június közepén felgyorsult a hagyma betakarítása
Hollandia: esőzések miatt akadozik a póréhagyma betakarítása
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 20. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 19. héten
Lengyelország: május elején is lefelé mozdult a hagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: nagyot esett a vöröshagyma ára a 18. héten
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 17. héten
Ausztria: megnyugodott a vöröshagyma piaca a 16. héten
MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap, Szabadszállás, április 25., csütörtök
Spanyolország: idén is folytatódik a fokhagymaterület zsugorodása
Ausztria: megnyugodott a vöröshagyma piaca a 15. héten
Lengyelország: április elején tovább csökkent a vöröshagyma ára
Ausztria: tovább mérséklődött a vöröshagyma ára a 14. héten
India: ismét hagymakiviteli tilalmat vezetett be a világ legnagyobb exportőre
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 13. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 12. héten
Lengyelország: egy hét alatt 10%-kal esett a vöröshagyma ára
Ausztria: tovább csökkent a vöröshagyma ára a 11. héten
Ausztria: csökkent a vöröshagyma ára a 10. héten
Lengyelország: márciusban csökkenni kezdett a vöröshagyma ára
Ukrajna: váratlanul esni kezdett a vöröshagyma ára
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 9. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 8. héten
Ausztria: stagnált a vöröshagyma ára a 7. héten
Ausztria: tovább emelkedett a hagyma ára a 6. héten
Ausztria: kis mértékben emelkedett a hagyma ára az 5. héten
Hollandia: már a negyedik hete esik a vöröshagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: a 4. héten is tartja árát a vöröshagyma
Lengyelország: a vöröshagyma mérsékelt áremelkedése várható
Ausztria: a 3. héten is tartja árát a vöröshagyma a sógoroknál
Ausztria: magasabb árszintről indul a vöröshagyma ára az idén