A tavalyinál 12%-kal nagyobb termés várható a GUS első, korai prognózisa szerint.
Lengyelországban a sárgarépa nagykereskedelme az ilyenkor szokásos fázisába lépett: a korai, drága áru egyre ritkább a piacokon, és megkezdődött a kínálat intenzív bővülése – ez pedig egyből meg is látszik az árak alakulásán. Sőt, idén még a szokottnál is jobban meglátszik: a mostani árak alacsonyabbak, mint az elmúlt öt szezonban bármikor, ráadásul az áresés mértéke is nagyobb, mint például egy évvel ezelőtt.
Jelenleg a mosott, tisztított, zsákos kiszerelésű sárgarépa nagykereskedelmi ára 0,80 és 1,20 PLN/kg (75-110 Ft/kg) között mozog, ami 13%-kal kevesebb, mint július végén, és 17%-kal marad el az egy évvel korábbi, 2024-es árszinttől.
A Lengyel Statisztikai Hivatal, a GUS becslései szerint 2025-ben 12%-kal több sárgarépát takarítanak majd be, mint egy évvel korábban, (560 után 627 ezer tonnát) ám itt fontos megjegyezni, hogy ez a prognózis még júniusi felmérések adatain alapul, így ehhez képest még nagy lehet az eltérés az előrejelzés és a végső tényadatok között. De abban a piaci szereplők is egyetértenek, hogy az idei termés mindenképpen bőségesebb lesz a tavalyinál.
A cikkhez szemlézett írások:
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna: több mint egy hónapja csökken a sárgarépa ára
Németország: a sárgarépatermés 22%-a már organikus termesztésből származik
Lengyelország: várhatóan alacsony árszintről indul az új sárgarépa szezonja
Lengyelország: nyomás alatt a belföldi sárgarépa ára a szezon végén
Ausztria: hamarosan véget ér a sárgarépaszezon
Ukrajna: jelentősen drágult a sárgarépa április végén
Lengyelország: továbbra is alacsony a sárgarépa ára
Ukrajna: április elején tovább csökkent a sárgarépa ára
Ukrajna: március végén 10%-kal csökkent a sárgarépa ára
Lengyelország: csökkenő árak, túlkínálat a sárgarépa piacán
Ukrajna: sok termelő kivárásra játszik a sárgarépa piacán
Lengyelország: február végén emelkedni kezdett a sárgarépa ára
Ausztria: február végén is stabil a sárgarépa piaca
Lengyelország: miért nem drágul a sárgarépa?
Lengyelország: stagnál a sárgarépa ára, és a következő időszakban sem várható jelentős drágulás
Ausztria: a tavalyinál magasabb szinten kezdi a szezont a sárgarépa
Ukrajna: túl a csúcson a sárgarépa ára
Ukrajna: folyamatos a drágulás a sárgarépa piacán
Ausztria: a tavalyinál magasabb szinten kezdi a szezont a sárgarépa
Lengyelország: december elején ismét emelkedik a sárgarépa ára
Lengyelország: november végi árcsökkenés a sárgarépa piacán
Ukrajna: megtorpant a sárgarépa árának emelkedése
Ausztria: hamarosan befejeződik a sárgarépa betakarítása
Ukrajna: szokatlan magasságban a sárgarépa nagybani ára
Ukrajna: tovább drágult a sárgarépa a nagybani piacokon
Lengyelország: novemberi áremelkedés várható a sárgarépa piacán
Lengyelország: továbbra is rekordmagas a sárgarépa nagybani ára
