Kétnapos szakmai konferenciát rendez a Lengyel Gyümölcstermesztők Szövetsége, többek közt almaágazati szekcióval.

December 7-9-én Varsóban, a PTAK Warsaw Expo (Paszków) területén idén először kerül megrendezésre 140 kiállítóval és 20 ezer négyzetméter standterülettel a Fruit Poland gyümölcságazati szakmai kiállítás és konferencia. A szervezők körülbelül 10 ezer látogatóra számítanak, ebből csaknem 90% lengyel szakember lesz az előzetes várakozások szerint. A kiállítás előzetes programja szerint december 8-án a bogyósoké lesz a főszerep, szamóca, málna és ribiszke szekciókat tartanak, míg december 9-én az almatermésűek kerülnek előtérbe külön alma és körte szekcióval. A konferencia elsősorban a lengyel termesztők közötti kapcsolatfelvételt szolgálja majd, de angol nyelvű tolmácsolással belföldi és külföldi előadók is színpadra lépnek, így többek között a gyümölcstermesztés területén kifejlesztett innovációkról, illetve egyes uniós irányelvekről, trendekről esik majd szó. A rendezvény regisztrációköteles, a részvételi díj pedig egyáltalán nem drága: 50 eurót kóstál a napijegy, amiért ingyenes parkolást biztosítanak a szervezők. Regisztráció az alábbi linkre kattintva lehetséges:

REGISZTRÁCIÓ A FRUIT INDUSTRY CONGRESS 2023 konferenciára

A cikkhez szemlézett írások:

Fruit Industry Congress 2023