Az idei szezonban élénk kereslet tapasztalható a korlátozottan elérhető almafajta a iránt a lengyel és a nemzetközi piacokon egyaránt.
Lengyelországban egyre valószínűbb, hogy az étkezési célú (desszert) Gala alma – különösen a csíkos színváltozat – nagykereskedelmi ára hamarosan emelkedésnek indul, sőt, már következő két-három hét során akár jelentősebb drágulás is bekövetkezhet, amit több tényező együttes hatása indokol.
Az első ok technikai jellegű: a Gala fajtára jellemző, hogy az őszi időszakban rendszerint áremelkedés tapasztalható, ami a nemzetközi kereskedelem sajátosságaiból fakad. Ez a tendencia jól kirajzolódik a hosszú távú árdiagramokon, különösen a 70 mm feletti átmérő esetében. Természetesen nem minden évben érvényesül ez a mintázat, és előfordul, hogy a folyamatot külső körülmények megzavarják – így például tavaly az átlagár először egy lokális mélypontra süllyedt, mielőtt megindult volna az érdemi emelkedés.

Idén azonban kevéssé fenyeget ilyen veszély, mivel a Gala iránti relatív kereslet kiugróan magas, beleértve a lengyel eredetű tételeket is, ami szoros összefüggésben áll a fajta korlátozott elérhetőségével. A piacon már megjelentek az első árváltozások, bár ezek egyelőre mérsékeltek. A 70+ kaliberű csíkozott Gala esetében az árak egységesen 2,20 PLN/kg (206 Ft/kg) szinten állnak, minden felvásárló ezen az áron dolgozik, árkülönbség gyakorlatilag nincs. A kisebb méretű Gala almák esetében is szűkült az ársáv, jelenleg 1,60–1,70 PLN/kg (150–159 Ft/kg) között mozog.
A jelenlegi piaci mozgások alapján nem csupán egy rövid távú korrekcióra lehet számítani november elején, hanem egy tartósabb emelkedési trend kialakulása is valószínűnek tűnik. A kérdés az, hogy a 2023/2024-es szezon forgatókönyve ismétlődik-e meg, amikor az árak a kezdeti lendület után hirtelen visszaestek, vagy inkább a tavalyi évhez hasonlóan rekordmagasságokat érnek el.
A cikkhez szemlézett írások:
Kapcsolódó cikkek:
A Tutti klímareziliens almafajta nyerte a Fruit Attraction innovációs díját
Franciaország: 4%-kal lesz kisebb az almatermés az előző évinél
Lengyelország: a tavalyinál jobb almatermés egyelőre alacsonyabb árakat jelent
Németország: szeletelt alma jelenhet meg az iskolákban
Spanyolország: csökkenő alma- és bővülő körtetermés várható az idén
Lengyelország: már olcsóbb a Gala alma a tavalyi szintnél
Franciaország: 3%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál
Lengyelország: ismét felfelé mozdult a léalma ára
Lengyelország: kis mértékben, de emelkedett a léalma felvásárlási ára
Németország: 15,7%-kal bőségesebb almatermés várható a tavalyinál
Ukrajna: egyre olcsóbb az alma a nagybani piacokon
Lengyelország: folyamatosan csökken az ipari alma felvásárlási ára
WAPA: több mint 20%-kal alacsonyabbak az európai almakészletek a tavalyinál
Prognosfruit 2025: 10,5 millió tonna körül stagnál idén az EU-27 almatermése
ALMA: 2025. ÉVI TERMÉSPROGNÓZIS
Hollandia: a tavalyinál 17%-kal bőségesebb almatermés várható
WAPA: 10%-kal alacsonyabb volt a június almakészletek szintje a tavalyinál
Ukrajna: megkezdődött a nyári alma szezonja, de még az import dominál
Lengyelország: alacsony árszintről indult a nyári almák szezonja
Lengyelország: el fog válni egymástól az új és a tavalyi alma értékesítése
Lengyelország: fajtánként eltérő mértékű fagykárokkal kell számolni az almaültetvényekben
Ukrajna: elapadtak a tavalyi almakészletek, az idei tételekre pedig még várni kell
Harvista 1,3 SC: szükséghelyzeti engedély alma és körte kultúrákban
Lengyelország: májusban lőttek ki igazán az almaárak
Lengyelország: valószínűleg megúszták az almaültetvények az április eleji fagyokat
WAPA: a tavalyinál 4,8%-kal kevesebb az alma az európai raktárakban
Lengyelország: március elején enyhén nőtt a léalma felvásárlási ára
