Az óriási importnyomás, valamint az új szezon korábbi kezdetéről szóló hírek sem kedveznek a termelőknek a lengyel nagybani piacokon.
Január végén még a tavalyi rekordárak szintjét súrolta a vöröshagyma ára Lengyelországban, de már februárban elindult egy enyhe mérséklődés, majd márciusban valósággal bukófordulót vett a nagybani ár, ami április elejére már az 5 éves átlag alá süllyedt.
Az árak ilyetén alakulásáért egyértelműen az import felelős továbbra is, mert a Közép-Ázsiából és Hollandiából érkező olcsó tételek óriási nyomást gyakorolnak a nagybani piacokra. A zsákos kiszerelésű vöröshagyma átlagára leggyakrabban 1,7 PLN/kg (155 Ft/kg) körül alakul, de a jelentős termesztőkörzetekben, például Kujawy környékén 1,35 PLN/kg (125 Ft/kg) az április elejére kialakult átlagár.
Az új szezonra vonatkozó eddigi információk szerint úgy tűnik, hogy bőséges lesz a korai hagymafélék kínálata, mert az időjárás eddig kedvezően alakult, és a termőterület is növekedett (ami egyáltalán nem meglepő a tavalyi rekordárak ismeretében). A meleg tavasz miatt az is várható, hogy a szokásosnál korábban kezdődhet meg az áttelelő hagymák betakarítása – ez a várakozás szintén növeli a nagybani piacokon a vöröshagyma árára nehezedő (amúgy is jelentős) nyomást.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny cebuli minimalnie lepiej, ale co dalej?
Kapcsolódó cikkek:
Ausztria: tovább mérséklődött a vöröshagyma ára a 14. héten
India: ismét hagymakiviteli tilalmat vezetett be a világ legnagyobb exportőre
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 13. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 12. héten
Lengyelország: egy hét alatt 10%-kal esett a vöröshagyma ára
Ausztria: tovább csökkent a vöröshagyma ára a 11. héten
Ausztria: csökkent a vöröshagyma ára a 10. héten
Lengyelország: márciusban csökkenni kezdett a vöröshagyma ára
Ukrajna: váratlanul esni kezdett a vöröshagyma ára
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 9. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 8. héten
Ausztria: stagnált a vöröshagyma ára a 7. héten
Ausztria: tovább emelkedett a hagyma ára a 6. héten
Ausztria: kis mértékben emelkedett a hagyma ára az 5. héten
Hollandia: már a negyedik hete esik a vöröshagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: a 4. héten is tartja árát a vöröshagyma
Lengyelország: a vöröshagyma mérsékelt áremelkedése várható
Ausztria: a 3. héten is tartja árát a vöröshagyma a sógoroknál
Ausztria: magasabb árszintről indul a vöröshagyma ára az idén