Terjedőben a fedett ültetvények, az új fajták, Chile pedig óriási üzletet bonyolít a kínai szállításokkal.
Az USDA és a FAO által közzétett prognózis szerint Kína cseresznyetermése 2025-ben 900 ezer tonna körül alakul majd, ami 6%-kal bőségesebb, mint 2024-ben. Ez a növekedés az új ültetvényekben és a magasabb hozamoknak egyaránt köszönhető.
Kínában a tavalyi évben 199 ezer hektáron termesztettek cseresznyét, ám az idei évben az ültetvényterület 205 ezer hektár körülire nő. Míg a hagyományos termesztőkörzetekben (Shandong és Liaoning) a terület stabil marad, más tartományokban, például Szecsuánban és Hszincsiangban, bővülés tapasztalható. Ezekben a régiókban a természeti adottságok kevésbé kedvezőek, a terület bővülését azonban az üvegházi, fedett termesztés előretörése lehetővé teszi. A fedett állományokban termesztett fő fajta a Meizao (Bing, egy népszerű korai érésű fajta), de a Russian No. 8 és a Summit termelése is folyamatosan növekszik. A szabadföldi ültetvényekben a gazdák inkább a Meizao, a Russian No. 8, a Brooks, a Kordia, a Lapins és a Rainier fajtákat részesítik előnyben.
Az USDA információi szerint a termelők szívesen próbálkoznak új fajtákkal, Szecsuánban például a helyi termelők három új fajtát is termesztésbe vontak (Shuzaomei, Shuzimei és Shuguimei), amelyek korai érésidejükről, hosszú polctartósságukról és magas hozamukról ismertek. Más új fajták, mint a Rocket és a Linglongcui, szintén megjelentek a piacon, bár lényegesen szerényebb volumenben.
Az árak az elmúlt években a piaci kínálat növekedése miatt folyamatosan csökkentek, az időben koncentrálódó betakarítás és a fontos hazai fajták, például a Meizao forgalmazása rövid távú kínálati csúcsokhoz vezetett, ami jelentősen növelte a kiskereskedelmi árakra nehezedő nyomást. Tavaly a chilei cseresznye túlkínálata szintén hozzájárult az árak számottevő csökkenéséhez, és ez az idei évben sem várható másként. Hatalmas szállítási kapacitása miatt, valamint azért, mert a kínai újév időpontjában tud szállítani, Chile az utóbbi évtizedben leuralta a kínai cseresznyepiacot. Ezekhez a kedvező feltételekhez adódik még hozzá a Kína és Chile közötti szabadkereskedelmi megállapodában rögzített nullás vámtarifa miatt elérhető magas haszonkulcs is – nem csoda, hogy a chilei cseresznye több mint 90%-a a kínai piacokon kerül értékesítésre, és az sem, hogy a Kínába irányuló export a tavalyi évben is 44%-kal bővült.
A globális és belföldi kínálat növekedése, a jobb elérhetőség és a javuló gyümölcsminőség hatására a cseresznye fogyasztása Kínában gyorsan növekszik. A kínai fogyasztók elsősorban a nagy méretű, sötét színű, kemény húsú fajtákat, magas cukortartalmú fajtákat részesítik előnyben. Az e-kereskedelem fejlődésével és a hűtési láncok logisztikájának javulásával az import cseresznye már a kisebb, elmaradottabb régiókban található városokban is kapható, és egyre inkább a napi gyümölcsfogyasztás részévé válik.
Kína cseresznyeimportja továbbra is folyamatos növekedést mutat, 2023-ban 388 ezer, 2024-ben 552 ezer, idén pedig 600 ezer tonna körül alakul.
A cikkhez szemlézett írások:
Chinese cherry market goes from strength to strength
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna: véget ért az idei cseresznyeszezon
Németország: bőséges cseresznyetermés várható a szűk esztendők után
Beszámoló: Cseresznye termesztési tanácskozás (Érd, június 13.)
Ukrajna: az esőzések miatt egyre olcsóbb a cseresznye
Lengyelország: június közepén drágulni kezdett a cseresznye
Franciaország: 6%-kal nagyobb cseresznyetermést várnak a tavalyinál
Cseresznye termésprognózis – 2025
Lengyelország: megúszta a cseresznye az áprilisi fagyokat
Törökország: súlyosak a cseresznyeültetvényeket sújtó fagykárok
Görögország: fagyok okoznak terméskiesést a cseresznyeültetvényeken
Németország: a 2024-es cseresznyetermés 8,7%-kal lett kisebb a tavalyinál
Németország: 4,4%-kal több cseresznye teremhet a tavalyinál
Spanyolország: esőzések miatt reped a betakarítás előtt álló cseresznye
Franciaország: a tavalyinál 10%-kal nagyobb cseresznyetermés várható
Lengyelország: az import tételek nyomják le a belföldi cseresznye árát
Lengyelország: alacsony árakkal nyitott május végén a cseresznyeszezon
Franciaország: a 2023. évinél 12%-kal nagyobb cseresznyetermés várható
Friss magyar cseresznye érkezhet Kínába
Spanyolország: áprilisi fagyok károsítottak a cseresznyeültetvényeken
Spanyolország: csillagászati áron, de április elején már kapható spanyol cseresznye
Lengyelország: a cseresznye extra korai virágzása okoz aggodalmat
