A holland kifizetési ügynökség bejelentette az alap- és kiegészítő KAP támogatások előre látható összegeit.

Hollandiában nyilvánosságra hozta a kifizető ügynökség a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében nyújtott támogatások ideiglenes mértékét. A végleges támogatást 2024 tavaszán határozzák meg. Korábban bejelentették, hogy a Holland Vállalkozási Ügynökség (RVO) idén ideiglenes mértéket alkalmaz, mert a résztvevők nagy száma miatt fennáll a költségvetés túllépésének veszélye. A 2023-as alaptámogatás ideiglenes hektáronkénti mértéke 150 euró lett, míg az első 40 hektárra vonatkozó kiegészítő támogatás ideiglenes mértéke 46 euró. Az RVO célja, hogy idén az ideiglenes kifizetések 95 százalékát már kifizesse a mezőgazdasági termelőknek. Az ökológiai támogatások előzetes hektáronkénti díjtételei a Hollandiában érvényben levő minősítési rendszer szerinti bronz fokozatba tartozó gazdálkodók esetében 44 euró, az ezüst fokozatba tartozó gazdálkodók esetében 74 euró, az arany fokozatba tartozó gazdálkodók esetében pedig 148 euró.

Az idén tavasszal közölt összegekhez képest a most közzétett árak jelentős csökkenést jelentenek: a támogatási kérelmek kitöltésekor a mezőgazdasági termelők még mindig 221 eurós hektáronkénti alaptámogatással és 60 eurós (bronz), 100 eurós (ezüst), illetve 200 eurós (arany) hektáronkénti kifizetésekkel számolhattak az ökológiai rendszer keretében.

A fiatal gazdákra egy kiegészítő fix kifizetés vonatkozik, amely nem a földterület nagysága szerint kerül kiszámításra: ezt 2500 euróban határozták meg a 2023-as évre vonatkozóan. A gazdálkodók 2024 tavaszán kapják meg az alaptámogatás utolsó kifizetését. Az ökológiai támogatások és a fiatal mezőgazdasági termelők kiegészítő támogatásának kifizetése szintén 2024-ben kerül kifizetésre.

A cikkhez szemlézett írások:

Voorlopige tarieven GLB-subsidies 2023 bekend

Kapcsolódó cikkek:

Marokkó: területalapú állami támogatás az élelmiszerinfláció megfékezésére

AM: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg