Emilia Romagna regionális tanácsa hektáronként 150 eurós támogatást szavazott meg a katasztrofális tavalyi évet zárt körtetermesztőknek.

Az olasz körteágazat igen rossz évet zárt 2021-ben, a termés a sokéves átlag harmadát-negyedét érte csak el. Még riasztóbb trend, hogy 2009 óta folyamatosan csökken a termőterület: a néhai 40 ezerről a 2020-as évre már 26 ezer hektár alá csökkent.

Részben gyorssegélyként, részben pedig a hosszabb távú irányzat megfordítása érdekében döntött úgy az Emilia Romagna régiót vezető tanács, hogy az idei évben 600 ezer euró (228 millió Ft) támogatásban részesítik azokat a helyi termelőket, akik a helyi eredetvédelemmel ellátott gyümölcsöt termesztik. Ez a támogatás mintegy 3500 hektárra vonatkozik, és egy komplexebb újjáélesztési stratégia része, amely a tartományban több év alatt összesen 2,3 millió euró (870 millió Ft) keretösszeggel segíti a helyi körte termesztését és piacra vitelét.

A program célja, hogy a vállalatok támogatásával, a termék minőségének javításával, az ellátási lánc megerősítésével és hatásosabb promóciós intézkedések bevezetésével erősítse az 1998 óta eredetvédelmi elismeréssel rendelkező gyümölcs hazai és nemzetközi pozícióit. A mostani támogatást június 1. és július 29. között igényelhetik a gazdák az Agrea online platformon, egy hektárra legfeljebb 150 eurót kérhető. Csak az 1,4 hektár feletti körteültetvények pályázhatnak, és egy gazdaság legfeljebb összesen 5000 euró támogatást igényelhet. A támogatást a ’de minimis’ keret terhére fizetik majd ki a gazdáknak.

A legfőbb olasz körtetermő körzetről van szó

Emilia Romagna az olasz körtetermesztés szíve, a Consorzio di Tutela Pera dell’Emilia Romagna tagjai Reggio Emilia, Modena, Ferrara, Bologna és Ravenna körzetében tevékenykednek. Ebben a régióban a körte termesztése hosszú és dicső múltra tekint vissza, és voltak olyan évek, amikor a teljes olasz termés 70%-a innen származott. A körzet leghíresebb fajtája az Abate Fetel (Fétel apát), melyet szeptemberben takarítanak be, és kizárólag Reggio Emilia régióban termesztik. Öt másik fajta is említést érdemel, melyek a termelés gerincét adják: a Conference, a Decana del Comizio, a Kaiser, a Max Red Bartlett és a Williams (Vilmos).

A cikkhez szemlézett írások:

Pera dell’Emilia-Romagna: bando da 600mila euro

600 mila euro per la pera dell’Emilia-Romagna IGP

Italien: 600.000 Euro für Birnenerzeuger der Emilia-Romagna bereitgestellt

Kapcsolódó cikkek:

Rekord körteárak mellett sokkal kisebb termést takarítottak be Olaszországban

Rekordalacsony körtetermés várható az Európai Unióban