Az egyiptomi szamóca már javarészt kifutóban van, így most a görög szamóca is könnyebben értékesíthető – főleg Németország, Lengyelország vesz jelentős tételeket.
Decemberben kezdődtek meg Görögországban a korai szamócaállományokban az első szedések, így a szamócaszezon már javában tart, ugyanakkor a kínálat és a kereslet még mindig egyaránt visszafogott – eddig nem érkeztek nagy mennyiségek a piacra. Ennek ellenére az állományok hozamai meghaladják a tavalyi év azonos időszakában tapasztalt szintet, így a termelők összességében közepes volumenű szezonkezdetet értékelnek. Nikosz Kaplanisz, a Kaplanis Fruits iliai üvegházaiban hektáronként 7–8 tonna termés gyűlt össze a szezon eleje óta, miközben a minőség kifejezetten kedvező. Kaplanisz szerint a termelők idén kevesebb problémát tapasztalnak az atkákkal és levéltetvekkel kapcsolatosan, ami tovább javítja a piacképes áru arányát.
A jelenlegi piaci helyzetet értékelve Kaplanis kiemeli, hogy január végére, február elejére kedvezőbbé vált az egyensúly a kínálat és a kereslet között, ami az árak erősödését eredményezte a hónap közepéhez képest. A szintek most nagyjából megegyeznek a tavalyi idényben tapasztaltakkal. A nagy vevők számára kéthetente újratárgyalt beszállítói programok árazását már nem a kedvező árú egyiptomi szamóca határozza meg, ami stabilizálta a piacot. A következő időszak alakulása azonban továbbra is bizonytalan, különösen mivel a spanyol termelés is elmarad a szokásos ütemtől, és ezt a késést a Spanyolországra most lecsapott Kristin ciklon csak tovább nyújtja majd.
A görög Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Minisztérium hivatalos adatai szerint január közepéig Németország 1 901 tonnával, Lengyelország pedig 1 467 tonnával vezeti a görög szamóca-importőrök listáját. A két ország együtt a 2026-os év második hetéig exportált mennyiség közel 50%-át fogadta be az összesen 29 célpiac közül. Kaplanisz szerint Lengyelország, Magyarország, Románia és Csehország stabil és megbízható felvevőpiacok, míg a német vásárlók jellemzően alacsonyabb árakat igyekeznek kialkudni.
A szezon elején a görög exportban az Arwen korai fajta dominált, de részesedése fokozatosan csökken, mivel ismét a Victory bizonyult a legnagyobb területen telepített fajtának. A Victory betakarítása már megkezdődött, és az eddigi tapasztalatok szerint jó minőségű gyümölcsöt ad. A Fortuna fajta piaci jelenléte továbbra is csekély. Kaplanisz úgy véli, február 20-ára kiegyensúlyozott piac alakulhat ki, míg a görög kínálat márciusra érheti el csúcspontját.
A cikkhez szemlézett írások:
Rebound for Greek strawberry prices
Kapcsolódó cikkek:
Görögország: korai rajtot vesz az idei szamócaszezon
Hollandia: hullámzó szezont zártak a holland szamócatermesztők
Lengyelország: a szamócaimport növekedése várható a téli szezonban
Lengyelország: rekord magasságban a szamóca ára június közepén
Ukrajna: megjelent a piacokon a fóliaalagutakból származó szamóca
Lengyelország: nagy a kereslet a drága belföldi szamóca iránt
Németország: május 24-én ünnepelték a “Német Szamóca Napját”
Lengyelország: kezdődik az ipari szamóca felvásárlása
Május közepi szamóca helyzetkép: hiány alakult ki a piacokon
Lengyelország: átmenetileg drágult az import szamóca a nagybani piacokon
Lengyelország: jelentősen drágább idén a szamóca a tavalyi szintnél
Április végi hazai szamóca helyzetkép
Németország: április elején jelenik meg a piacon az üvegházi szamóca
Franciaország: április közepén teljes gőzzel indul a szamócaszezon
Szerbia: új kihívások az üvegházi szamóca termesztésében
Marokkó: esőzések akasztották meg az Európába tartó szamócaexportot
Spanyolország: hátrébb tart a szokásosnál a szamócaszezon Huelvában
