Magyarország klímája folyamatosan változik. A vegetációs idő során egyre több alkalommal alakulnak ki hosszú száraz és nagyon meleg periódusok. A magas hőmérséklet és az alacsony páratartalom különösen kedvez a vöröshagyma két legfontosabb kártevőjének, a dohánytripsz és a hagymalégy felszaporodásának.

Vöröshagymában, fokhagymában és mogyoróhagymában a jelenleg engedélyezett készítmények közül az FMC-Agro Hungary Kft. által forgalmazott Benevia® az egyetlen, amely egyidőben véd a hagymafélék legjelentősebb (dohánytripsz, hagymalégy) rovarkártevői ellen, ráadásul felszívódó hatásával, magas hatékonyságot és hosszú tartamhatást biztosít.

A Benevia® a diamid csoport (IRAC: 28) első olyan tagja, amely a rágó (lepke és bogár lárvák) és szívó kártevők (tripszek, levél- és molytetvek) ellen egyaránt hatásos. A hagymatermesztésben a készítmény egy új hatásmechanizmust képvisel, ezáltal használatával meg tudjuk előzni, vagy az esetlegesen már kialakult rezisztenciákat meg is tudjuk törni.

A tenyészidőszak folyamán a hagymafélék 3-5 leveles állapotában (1. kép), rajzásmegfigyelésre alapozottan, a dohánytripsz lárvák, illetve a hagymalégy imágók első megjelenése idején célszerű kijuttatni a készítményt. Dózisa: 0,75 l/ha, ÉVI: 14 nap. A hagymafélék levelét viaszréteg borítja, emiatt a megfelelő hatékonyság érdekében a Benevia® rovarölő szerrel történő kezelés során növényi olaj hozzáadása szükséges.

A Benevia® kijuttatása a tenyészidőszak elején, a kártevők első nemzedéke ellen a legideálisabb

A tenyészidőszak kezdetén (az intenzív sejtosztódás időszakában – a vöröshagyma 3-5 leveles állapotánál) történő alkalmazásával a rovarkártevők elpusztításán túlmenően ki tudjuk használni a Benevia® termés- és vigornövelő hatását, mely tovább emeli nyereségességünket. Világszerte elvégzett termesztési kísérletek igazolták, hogy ezt a hatóanyagot alkalmazó termesztéstechnológiák 74%-nál növekedett a hozam, egységesebb, piacosabb termést takaríthattak be.

Új hatóanyag,
új hatásmechanizmus,
hatékony rezisztenciatörés,
hosszú tartamhatás,
termésnövelő, vigornövelő hatás:
Benevia®!

Bízunk benne, hogy az új hatóanyag és rovarölő szer sok zöldségtermesztő gazdálkodó segítségére lesz a rovarfertőzések elleni küzdelemben. Szakmai kérdéseikkel forduljanak az FMC-Agro területi képviselő kollegáihoz!

www.fmcagro.hu

Az FMC-Agro Hungary Kft. csapata

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük, mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.