Görögdinnye – Visszatekintés 2017. évi szezonra

2017-ben a termőterület közel 500 hektárral csökkent 2016-hoz képest, így csak körülbelül 5 000 hektár területen termesztettek dinnyét. A csökkenés oka az előző év (2016) átlagosnál rosszabb időjárása. A július-augusztus túl csapadékos volt, emiatt gyengének mondható volt a kereslet, ami alacsony árakat eredményezett.

2017-ben a termőterület 70 százalékán, mintegy 3 500 hektáron termeltek hibrid dinnyét. Az oltott dinnye aránya 80 % körül alakult. Az oltott dinnyék termésbiztonsága jobb, 45-65 tonna/ha terméssel lehet számolni, népszerűségük ezért egyre nő a termelők körében.

Konstans fajtákat mintegy 1 500 hektáron termeltek, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyékben, extenzív technológiával, 20-25 tonna/ha átlagos terméssel.

A 2017-ben betakarított mennyiség görögdinnyéből 205 ezer tonna volt.

A 2018. évben várható helyzet

Spanyolországban közel 10 százalékkal, mintegy 2 000 hektárral csökkent a termőterület.  Olaszországban a területcsökkenés még jelentősebb, 12-15 %, ami főleg exportcélú termelést érinti. A belföldre szánt dinnyék termelése továbbra is a déli országrészre koncentrálódik.  Görögországban és az összes többi balkáni országban átlagosan legalább 10 százalékkal csökkent a termőfelület 2017-hez képest. Ukrajnáról és Romániáról nem rendelkezünk megbízható adatokkal. A termőterületek csökkenése kisebb volumeneket eredményez, ezért az idei évben nem számítunk piaci telítettségre, várakozásaink szerint inkább a kiegyenlítettség jellemzi majd az európai piacot.

Magyarországon is csökkent a termőterület, 2017-hez képest, 4 600 hektár körül van. A területcsökkenés főleg az ország déli részén lévő termőkörzeteket érinti. Az oltott dinnyék aránya a tavalyi évhez képest nőtt, arányuk már 84-85 %. 

A 2017. évi tapasztalatok miatt csökkenés várható a „dobozos” méretű magvas és magnélküli dinnyéknél. Ez főleg az export piaci keresletet érinti. A belföldre történő céltermelés aránya nőtt, legnépszerűbbek a közepes méretű, korai gömbölyű és hosszúkás, valamint a sötét magnélküli dinnyék.

Export piacaink különösen fontosak a hazai termelés számára, megtartásuk azonban odafigyelést igényel.  Az export a július 15-20. és szeptember 10. közötti időszakban a legélénkebb. A külpiaci igényeknek megfelelő fajtájú, méretű és színű árualappal kell rendelkezni. Ahhoz, hogy külföldi partnereinket megtarthassuk, az említett időszakban minimálisan 50-60 ezer tonna, jó minőségű dinnyére van szükség.

Sárgadinnye

A sárgadinnye termesztés adatai nehezen követhetőek, sok az illegális vegetatív szaporítás. 2017-ben összesen 500-550 hektár körüli termőfelület volt, melynek 60 %-a hajtatott.

2017. kedvező év volt a sárgadinnye termesztésére, így a nyári szezonban magasabb termés mennyiségek jelentkeztek. Ez a kínálati oldal erősödését és egyben alacsonyabb termelői árakat jelentett. Pozitívum, hogy egyre több áruházlánc forgalmazott nagyobb mennyiségű sárgadinnyét 2017-ben, mint az előző években. Az áruházláncoknak köszönhetően már van a szervezett export is.

Mi várható 2018-ban?

Az előző évi kedvező termelési és piaci tapasztalatai miatt a sárgadinnye termőterülete jelentősen nőtt, 600-650 hektár között alakul. Az áruházláncok a tavalyi pozitívumok miatt nagyobb mennyiségű sárgadinnyére tartanak igényt. A zöld húsú, Gália típusú dinnyék aránya növekedett, mivel az elmúlt évben jól alakult a kereslet.

Az elkövetkezendő években tovább kell növelni a hajtató felületet a biztonságos kiszolgálás érdekében. Javítani kell a csomagoláson, előnyben kell részesíteni – főleg céltermelésnél – a kisebb méretű dinnyéket adó fajták termesztését.