Csengerben 2021. október 15-én rendezte meg a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézete a „Fagyvédelem a gyümölcsösökben” című szakmai napját.

„A rendezvény keretein belül, először Dr. Apáti Ferenc FruitVeB elnöke köszöntötte a közel 100 fős nézőközönséget, majd ezután a fagykár elleni védekezés szükségességének miértjéről hallgathattunk meg három előadást.

Az elsőt Kelemen Péter, a FruitVeB alelnöke tartotta, aki beszédében bemutatta a 2021 végén induló tavaszi fagykár megelőzését támogató pályázatot. A „Tavaszi fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatása (VP3-5.1.1.1-21)” című pályázat keretein belül lehetőségük lesz a gazdáknak olyan nagy beruházást igénylő technológiai fejlesztéseket eszközölni, amelyek révén nagyban csökkenthetik a tavaszi fagykárok okozta terméskiesés kockázatát, ezzel javítva a termésbiztonságot és növelve a termelékenységüket. A pályázat rendelkezésre álló keretösszege 5 milliárd forint, amelyből pályázóként maximálisan lehívható, vissza nem térítendő összeg 100 millió forint, 80%-os támogatás mellett. A második előadóként Kovács Attilát üdvözölhettük, aki az Országos Meteorológiai Szolgálat képviseletében tartott értékelést a gazdáknak a Magyarországra jellemző éghajlati és meteorológiai kérdésekről, valamint a tavaszi fagyok előfordulási gyakoriságáról. Bemutatta a hazánkra jellemző fagytípusokat, időjárási anomáliákat, a klímaváltozás jelentkező hatásait Magyarországon, illetve az elkövetkező években várható további klimatikus hatásokat. Ilyen például a téli középhőmérséklet emelkedése, vagy az egyre gyakoribbá váló tavaszi hidegbetörések, melyek okán a tavaszi fagyok károkozó hatására a jövőben is számítanunk kell. Végül ismét Dr. Apáti Ferencé volt a szó, aki a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet intézetvezetőjeként, tartott előadást a tavaszi fagyok elleni védekezés elméleti és gyakorlati hátteréről, az egyes fagyvédelmi technológiák jellemzőiről. Kiemelte, hogy a tavaszi fagyok ellen tökéletes technológia nincs, mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai, de az tény, hogy a hatékony fagyvédekezés egyúttal drága is, így gazdaságos fagyvédelemre csak olyan ültetvényekben van esély, amelyek legalább 3,0 millió Ft áruértéket képesek produkálni hektáronként.

Az első szekció után következett egy kávészünet, amely remek alkalmat biztosított arra, hogy szakmai napra érkezők elbeszélgethessenek a kiállítókkal, illetve új ismeretségeket, illetve üzletet köthessenek egymással.

A szünet után következtek a fagyvédelmi technológiákról szóló előadások. Itt a különböző fagyvédelmi technológiákat gyártó és forgalmazó cégek adtak betekintést a kínálatukba, beszéltek termékeik hatékonyságáról, alkalmazásuk előnyeiről, technológiai vívmányaikról, illetve természetesen azok telepítési feltételeiről, költségeiről. Minden előadás végén, amennyiben ezt szükségesnek érezték a nézők, további kérdéseket is megfogalmazhattak az adott forgalmazóval szemben. Láthattunk függőleges áramú légkeverőket, telepített és mobil szélgépeket, korona alatti és feletti öntözéses rendszereket, illetve fagyvédelmi kályhákat és vontatható fagyvédelmi gépeket is. Ezt követően a gépek gyártói további gyakorlati bemutatóval és információkkal is szolgáltak a közönség számára.

A rendezvény utolsó, fakultatív programjaként többen autóba szálltak, és Apáti László családi gazdaságába látogattak, ahol gyakorlatban is bemutatásra került a telepített szélgép, működés közben.