Az „alma fővárosának” is nevezett településen, a Szatmári Ízek Kft. kezdeményezésével 2018. május 25-én került megrendezésre a II. Bio Alma Napok című tanácskozás. A tanácskozást nagyon nagy érdeklődés fogadta: mintegy 80 gazdálkodó és az ökológiai gazdálkodás több jeles képviselő szervezete és személye vett részt a rendezvényen. A tanácskozás főbb tapasztalatait a hazai biogazdálkodás kilátásaival összefüggésben az alábbiakban foglaljuk össze.

Az európai ökogazdálkodás helyzete

A világ összes ökológiai termőterülete 2014-ben meghaladta a 43 millió hektárt, melyből legnagyobb arányban (csaknem 40%) Ausztrália és Óceánia részesedik, második helyen pedig Európa áll a maga 27%-os részarányával. Az európai kontinensen az ökológiai gazdálkodás terén kiemelkedő jelentőséggel bír az Európai Unió, ugyanis 90%-ban az EU-hoz kapcsolódik az európai ökogazdálkodás. Az EU jelenlegi 28 tagállamában az ökológiai területek mérete meghaladja a 10 millió hektárt, az ökológiai gazdálkodásba vont területek aránya pedig megközelíti a mezőgazdasági terület 6%-át. Az EU-28 elmúlt 10 évben produkált növekedése (60%) meghaladja a világátlagot (50%), és figyelemre méltó, hogy az EU-15 44%-os bővülése mellett a dinamikus növekedés – ennek több, mint háromszorosa (145%) – az EU-13 tagállamaiban következett be.

Európa ökológiai zöldségtermesztésében az EU-28 tagállamai a meghatározóak. Az Unió zöldségtermő területe az utóbbi évek átlagában meghaladja a 110 ezer hektárt, de ez a terület nem éri el a szántóterületek 3%-át, és teljes ökológiai terület kb. 1,3%-a. Az EU-28 legnagyobb ökológiai zöldségtermő területtel rendelkező tagállama Lengyelország. A lengyel zöldségtermő terület 2015-ben meghaladta a 40 ezer hektárt, ami kimagaslóan magas még a relatíve nagy területen termelő tagországokhoz képest is. Lengyelországot többéves átlagban 6 000 hektárral lemaradva követi a sorban Olaszország. 2015-ben az olasz termőterület megközelítette a 30 ezer hektárt. Többéves átlagban az EU tíz legnagyobb biozöldség-termelő tagállamainak sorában Magyarország is szerepel. A magyarországi terület – csökkenő tendencia mellett – 2015-ben 1 600 hektárt tett ki, míg 2012-2015 átlagában a biozöldség termőterülete megközelítette az 1 900 hektárt.

Európában az ökológiai gyümölcsültetvények részesedése a teljes ökológiai területből mindössze 1,2%-ra tehető, az EU-28 ökológiai gyümölcstermő területe az elmúlt évek átlagában nagyságrendileg 110 ezer hektár körül alakult. A zöldségtermesztéshez hasonlóan az ökológiai gyümölcsültetvények területében is első helyen áll Lengyelország, még annak ellenére is, hogy a statisztikai adatok az előző évihez képest 2015-ben mintegy 10 ezer hektáros csökkenést mutatnak. A sorban Olaszország áll a második helyen, ahol az utóbbi évek átlagában mintegy 20,5 ezer hektárra tehető az ökológiai ültetvények összes területe. A szántóföldi növénytermesztéshez hasonlóan Törökország is jelentős területtel rendelkezik. A török bioültetvények mérete folyamatos fejlődés mellett 2015-ben megközelítette a 16 ezer hektárt (döntően csonthéjasok), amivel Európa harmadik legnagyobb biogyümölcs-termesztője. A biogyümölcsök között egyértelműen az almatermésűek és a csonthéjasok a legjelentősebbek. Az almatermésűek területe az EU-ban az elmúlt évek átlagában megközelíti az 59 ezer hektárt.

Az ökológiai termesztésű almatermésűek Uniós termőterületében meghatározó jelentőségű a lengyel termelés. A lengyelországi terület több, mint felét adja az EU-s területnek. A lengyel bioültetvények döntő részét az almatermésűek teszik ki. Az EU-ban az almatermésűek mellett nagy jelentőséggel bír az ökológiai termesztésű csonthéjasok termőterülete, de mintegy 20 ezer hektárral elmarad az almatermésűektől. A legnagyobb területen termelő ország Olaszország, ahol az ökológiailag termesztett csonthéjasok területe meghaladja a 11 ezer hektárt. Lengyelország előkelő helyen áll a csonthéjasok esetében is, igaz itt már csak a második helyet foglalják el, de 6,5 ezer hektárt meghaladó termőterületük még így is meghatározónak értékelhető.

A hazai ökológiai termelés állapota

Magyarországon a statisztikai adatok alapján 2005 és 2015 között mintegy 1 400-2 000 termelő foglalkozott Magyarországon valamelyik mezőgazdasági ágazatban ökológiai gazdálkodással. Az ökológiai terület mérete ebben a 10 évben gyakorlatilag stagnál és mintegy 125-130 ezer hektárra tehető. Az ökológiai gazdálkodás termelési szerkezete hasonlóan alakul az EU-hoz, a terület felét (65 640 hektárt) a gyepterületek teszik ki, 40% körül van a szántóföldi növénytermesztés részaránya (52 070 ha), és nem éri el az 5%-ot (5 475 ha) a gyümölcsültetvények részesedése, a fennmaradó mintegy 5 000 hektár pedig a zöld ugar.

A hazai ökológiai (bio) zöldség-gyümölcs termelés fejlődési lehetőségei

Az ökológiai zöldség- és gyümölcstermelés vonatkozásában – itt nem részletezett elemzések eredményei alapján – megállapítható, hogy a külső – vagyis az általunk nem befolyásolható – gazdasági környezeti elemek között alapvetően fejlődést segítő tényezőket azonosíthatunk, melyek keretfeltételként – tőlünk függetlenül – rendelkezésre állnak:

  • Folyamatosan emelkedő a piaci (vevői) igény az európai, illetve a világpiacon. Ennek egy része kínálattal nincs lefedve, így általában keresleti piac alakul ki, amely olyan konstans szívóerőt jelent, hogy az a legtöbb termék esetében bizonyosan nem jelent korlátot a fejlődésben. Igaz ez különös tekintettel abban az aspektusban is, hogy a piaci részesedésünk az európai termelésből 1% alatti, így a bővülés lehetőségei a piaci igények oldaláról (mely egyébként általunk érdemben nem lenne befolyásolható) adottnak tekinthetők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a piaci lehetőségeink korlátlanok, hanem csak azt, hogy alapvetően nem korlátos abban, hogy a hazai ökológiai gazdálkodás tíz év alatt akár 2-3-szorosára is növekedjen.
  • Közép távon (mintegy 5 év) a versenytársak sem feltétlenül jelentenek korlátot a fejlődésben, mert a biotermékek piaca a minőség oldaláról egzaktul szabályozott, így a minőség tekintetében nehéz versenyelőnyhöz jutni. A piaci igények folyamatos növekedése révén pedig általában túlkereslet uralkodik a piacon, ami jelentősen tompítja a versenytársak hatását, ugyanis a piac jelenleg a hazai termelés többszörösét is fel bírná venni, tehát a problémát nem a versenytársak és az általuk generált (ár)verseny, hanem a hazai árualap hiánya jelenti.
  • A biotermékek kedvező jövedelmezősége, magasabb profittartalma a nagy szállítási távolságokat is „elbírja” (főképpen a feldolgozott termékek vonatkozásában, akár Európán kívüli piacokra is), így még tágabbak a piaci lehetőségek, mint a konvencionális termelésben.

A fejlődés korlátja tehát nem a piacban és a piaci igényekben keresendő, azok tőlünk függetlenül rendelkezésre állnak, a féket alapvetően a belső környezeti adottságok jelentik, melyeket nekünk kellene megteremtenünk. Ez pedig nem jelent mást, mint magas fokú szervezettség kialakításával a versenyképes árualapok, vagyis a piacra jutás alapkritériumának megteremtése, továbbá a hatékony termelés feltételrendszerének biztosítása! Elemzéseink igazolták azt is, hogy jó termelési színvonal mellett az ökológiai gazdálkodás egyébként nagyon jó hatékonyság, jövedelmezőség mellett folytatható a kertészeti termékek esetében, így ez sem jelenthet érdemi korlátot.

A következő tényezők korlátozzák leginkább az ökológiai gazdálkodás fejlődését – ágazattól függetlenül:

  • a belföldi piacon hiányzó kereslet, mely gazdasági és társadalmi érettség hiányára vezethető vissza (Magyarország – Románia és Bulgária után – a harmadik legalacsonyabb átlagjövedelmű ország az EU-ban, így a hazai háztartások döntő része képtelen megfizetni az általában jóval drágább biotermékeket);
  • a konvencionális és integrált termelésnek az ökológiai gazdálkodáshoz hasonló támogatási színvonala, ami jelentős ellenérdekeltséget teremt az átállásban;
  • a munkaerőhiány, mely – a konvencionálisnál nagyobb élőmunka-igényénél fogva – szinte mindegyik ágazatban, de különösen a kertészeti termelésben probléma;
  • a gazdálkodók jelentős fokú „magára hagyatottsága” a termeléstechnológia kialakítása, fejlesztése (szaktudás, háttértámogatás), illetve tudástranszfer oldaláról;
  • az ökológiai gazdálkodástól idegenkedő vállalkozói szemlélet, tekintettel arra, hogy az teljesen más felfogást, a növényvédelem és tápanyag-gazdálkodás tekintetében sokkal szűkebb beavatkozási lehetőséget, így nagyobb termelési kockázatot jelent (az emberi szemlélet megváltoztatása nehéz és hosszú folyamat).

Összegezve megállapítható, hogy a legfőbb korlátozó tényezők éppen a leginkább kardinális, alapvető termelési erőforrások tekintetében állnak fent.

A bio zöldségtermesztés kilátásai

A nagy munkaerőigényű, kézi betakarítású ágazatokban (paprika, paradicsom, brokkoli, karfiol, saláta, stb.) fejlődés nem várható, mert a munkaerő-hiány ellehetetleníti vagy jelentősen korlátozza a fejlődésüket. Továbbá ezen ágazatok növényvédelmi tekintetben is nehezen „lekezelhetőek” bioban. Ezen ágazatok most is periférikus jelentőségűek (10-50 ha) a bioban, és nem várható az emelkedésük. A gépesíthető, iparszerűen termelhető fajok esetében jobbak a fejlődés lehetőségei (hagymafélék, gyökérzöldségek), de a nagy tőkeigény és a nagy termelési kockázat miatt várhatóan ez sem lesz versenyképes a szántóföldi ágazatokkal és/vagy a konvencionális gazdálkodással szemben, illetve bizonyos növényápolási munkák nagy élőmunka-igénye itt is jelentős részben fennáll korlátozó tényezőként.

Fejlődési lehetőséget csak a totálisan gépesíthető, relatíve kis tőkeigényű és alacsonyabb termelési kockázattal jellemezhető kultúrákban látunk (csemegekukorica, zöldborsó).

A bio gyümölcstermesztés kilátásai

A gyümölcskultúrák tőke- és élőmunka-igénye magas, így fejlődésük lehetősége a hazai gazdasági környezetben korlátos. Erőteljes súllyal vonatkozik ez a kézi szüretelésű, frisspiaci gyümölcsökre, míg jóval mérsékeltebben – de igaz – a géppel betakarítható, feldolgozóipari alapanyagnak termelt gyümölcsökre.

Becslésünk szerint a jelenlegi hazai bioültetvények 30-50%-át nem a biotermék előállítás céljából léptették be az ökológiai termesztésbe, hanem eleve alacsony színvonalon művelt ültetvényekről van szó („amit semmivel nem kezelnek, az bio”), így a fő motivációs tényező a plusz támogatáshoz jutás (aki nem fért be az AKG-ba, az bevitte ÖKO-ba az ültetvényeit). Ez nem a termelés piaci alapú növekedése irányába hat.

Bio gyümölcsöt hazánkban gyakorlatilag csak és kizárólag ipari feldolgozás céljára termelünk, frisspiaci áru előállításáról nem vagy alig beszélhetünk. Ennek egyik oka, hogy a feldolgozóipari alapanyagok kevésbé érzékenyek a kórokozókkal és kártevőkkel való fertőzöttségre. Ezen belül is meghatározó a lé- és sűrítmény-gyártás (alma, meggy), a velő (őszibarack, kajszibarack) előállítás, mely gyakorlatilag semleges a növényvédelmi problémákkal szemben (nyüvek, molylárvák, gombás betegségek). Már a feldolgozóiparban se nagyon működnek a minőségre érzékenyebb termékek (befőtt, konzerv), és a növényvédelmi károk oldaláról egyelőre nagyon kevés gazdaság képes frisspiaci minőségű terméket előállítani, ami pedig a legjelentősebb hozzáadott értéket és jövedelemtermelő képességet biztosító értékesítési irány lenne.

Nagyon nehéz megtermelni a bioban a középérésűnél későbbi meggyet, cseresznyét (cseresznyelégy és foltos szárnyú muslica fertőzés miatt), így itt igazából csak a léipari alapanyag-termelés működik, cseresznyében ez viszont nem jelentős súly a piacon. Az őszibarackot (tafrina, keleti gyümölcsmoly, barackmoly) és részben a szilvát (molykártevők, monília) szintén nehéz termeszthetőség jellemzi, kajszibarack esetében pedig konvencionális gazdálkodásban is nagy kockázati tényező a fapusztulás. Az alma termesztéstechnológiája a leginkább kiforrott, bio keretek között is jól működtethető.

Érdemi területnövekedésre az alma és a meggy esetében számolunk, más gyümölcsfajok esetében közép távon kis szegmens marad az ökológiai termelés. Ennek egyik oka az is, hogy az agár-környezetgazdálkodási (VP AKG) támogatás részben meghaladja az ökológiai gazdálkodás támogatását (VP ÖKO) támogatási szintjét, így termelői oldalról kevesebb a motiváció az átállásra.

Amennyiben a fenti problémákat tudjuk kezelni, orvosolni, a biotermesztés előtt piaci oldalról szinte korlátlan a fejlődési lehetőség.