Az uniós országok közül Magyarország a kevésbé pazarló tagállamok közé tartozik az Eurostat legfrissebb adatai szerint.

Megjelent az Eurostat legfrissebb jelentése, mely szerint a termőföldtől a fogyasztók asztaláig egy év alatt csaknem 57 millió tonna, egy főre vetítve 127 kg élelmiszer végzi hulladékként. Ennek 55%-a háztartásokhoz köthető: egy átlagos uniós állampolgár 70 kg élelmiszert dob ki évente. A magyar háztartásokra jellemző 66 kg éves fejenkénti élelmiszerhulladék mennyiséggel hazánk az átlaghoz képest a kevésbé pazarló országok közé tartozik.

Az idei évtől az Európai Unió tagállamainak kötelező adatot szolgáltatniuk az országukban keletkező élelmiszer-hulladékok mennyiségéről. Az éves jelentésben az élelmiszerlánc öt jelentős szintjének adatai jelennek meg: az elsődleges termelés, a feldolgozás, a kiskereskedelem, a vendéglátás és közétkeztetés, valamint a háztartások. A most közölt 2020-ra vonatkozó adatsor kiemelten fontos, ugyanis ez a viszonyítási alapja annak a globális célkitűzésnek, miszerint 2030-ig a felére kell csökkenteni a háztartásokban és a kereskedelemben keletkező élelmiszer-hulladékok mennyiségét.

A jelentés szerint az EU-ban évente 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, mely egy EU-s állampolgárra vetítve 127 kg-ot jelent. Az Eurostat legutóbbi, 2012-es adatokon alapuló jelentésével összevetve minden szempontból csökkenés tapasztalható, akkor ugyanis 173 kg-ra becsülték az egy főre eső élelmiszer-hulladékok mennyiségét. A háztartások esetében szintén a csökkenés irányába mozdultak el a számok, a korábbi 92 kg/fő/év mennyiség most 70 kg-ra tehető. Abban azonban nincs változás, hogy továbbra is a háztartások „termelik” a legtöbb élelmiszer-hulladékot, a teljes mennyiség 55%-át.

A statisztikai adatokból kiderül, hogy egy magyar ember az otthonában nagyjából 66 kg élelmiszert dob ki évente, mely az uniós átlagnál kevesebb. A Magyarországra vonatkozó háztartási adatok forrása a Nébih Maradék nélkül programja, amely 2016 óta követi nyomon a lakosság élelmiszer-pazarlását. A hivatal munkatársai eddig 3 alkalommal mérték fel a hazai élelmiszerhulladék-helyzetet. Az első, 2016-os adatok még 68 kg/fő/év élelmiszerhulladék „termelést”, ebből 33,1 kg tényleges pazarlást mutattak*. Utóbbi, azaz a pazarlás mértéke a 2021-es eredmények szerint 25,2 kg/fő/év-re mérséklődött. 2016 és 2021 között tehát 24%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás a hazai háztartásokban. A legfrissebb felmérés – minden eddiginél több, mintegy félezer résztvevővel – jelenleg folyik, adataival a jövő év elején ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Maradék nélkül program révén a hivatal nem csak nyomon követi az élelmiszer-hulladékok mennyiségének alakulását, hanem – többek között tájékoztatókkal, oktatási anyagokkal – segíti is a háztartásokat a csökkentésben.  A pazarlás mérséklése mellett az élelmiszer-adományozás hatékony és biztonságos gyakorlatát is segíti az a lejárati útmutató, mely a minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerek lejárat után történő biztonságos fogyaszthatóságáról ad információt.

A cikkhez szemlézett írások:

Nébih: Az EU-s átlaghoz képest kevesebb élelmiszert dobnak ki a magyarok

Kapcsolódó cikkek:

Az Eurostat teljes jelentése (angol nyelven) – Food waste and food waste prevention – estimates

Ajánlás a minőségmegőrzési idővel rendelkező élelmiszerek lejárati idő után történő fogyaszthatóságáról