Az új KAP Stratégiai Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási formák is megjelennek, és indul az agrár-ökológiai program is. 

Az új Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel változnak a területalapú támogatások szabályai, új támogatási formák is megjelennek, és indul az agrár-ökológiai program is, éppen ezért fontos, hogy a gazdák felkészülten várják a tavaszt – mondta Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

A tárcavezető hangsúlyozta, a gazdák tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szakemberei országjárást tartanak, legutóbb Nagy István számolt be a 2027-ig tartó időszakban esedékes, fontos, az Európai Unió által előírt változásokról a kalocsai és környéki gazdáknak. Hozzátette, a szaktárca célja, hogy áprilisra, az egységes kérelmek benyújtási Nagy István kifejtette, ezeken a fórumokon a gazdáknak elmondják az őket érintő legfontosabb újdonságokat, a támogatások igénybevételének legfőbb kritériumait, és lehetőségük van feltenni a kérdéseiket is. Ezen felül a szaktárca és a NAK felkészíti a falugazdászokat és a szaktanácsadókat is, akikhez a gazdálkodók bátran fordulhatnak, sőt, tájékoztató anyagokat és videókat is közzétesznek, saját honlapja lesz az agrártámogatási rendszernek, melyen minden fontos információt elérhetnek majd az érdeklődők. A miniszter leszögezte, hogy minden lehetséges eszközzel a gazdák mellett állnak, minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az információt minél több termelőhöz eljuttassák. A tét nagy, hiszen a tavasszal benyújtható egységes kérelmekkel öt jogcímen összesen A tárcavezető arról is beszélt közösségi oldalán, hogy a gazdák pénzügyi támogatása biztosított, a KAP Stratégiai Terv keretében 5377 milliárd forint érkezik a magyar agrárium finanszírozására 2027-ig. A Terv középpontjában a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztések és a generációváltás ösztönzése állnak. Lényeges, hogy a gazdák 2023-ban tájékozottan döntsenek, behatóan ismerjék a támogatási elemeket, hogy élni tudjanak ezekkel a történelmi lehetőségekkel. Ennyi forrás még sosem állt a mezőgazdaság rendelkezésére, bízom benne, hogy nagyon sikeres támogatási időszakot fogunk zárni.

A cikkhez szemlézett írások:

ORSZÁGJÁRÁSON KÉSZÍTIK FEL A GAZDÁKAT AZ ÚJ TÁMOGATÁSI IDŐSZAKRA