Adventi jótékonysági élelmiszergyűjtési akciót indított az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. (ÉMK) az Agrárminisztérium támogatásával.

A cégek felajánlásait december 15-ig várják, az élelmiszercsomagokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) osztja szét tagjai között – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Nobilis Márton.

Közölte: az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett 2022-ben, ez egy főre vetítve mintegy 127 kilogramm volt, míg a magyar adatok ennek nagyjából a felét mutatták. A Nébih Maradék nélkül programjának 2016-os indulása óta 27 százalékkal csökkent a háztartási élelmiszerhulladék, de az egy főre jutó 60 kilogramm így is mintegy 430 ezer ember éves táplálékigényét elégíthetné ki – fogalmozott.

A programban az áruházláncoktól és vállalkozásoktól várják a felajánlásokat, 5-10 ezer forint értékű, elsősorban tartós élelmiszert tartalmazó csomagokat szeretnének eljuttatni a rászorulóknak – mondta. Az adventi jótékonysági akcióval egyben az élelmiszerpazarlás visszaszorítására is próbálják felhívni az emberek figyelmét – hangsúlyozta az államtitkár.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója jó példának nevezte a jótékonysági akciót a civilek, a gazdasági társaságok és az állam együttműködésére.

A kormány 2010-ben kezdte meghonosítani a szolgáltató állam koncepcióját és megvalósítását, amelynek lényege, hogy az állam a döntéseivel támogatást nyújtson társadalmi csoportoknak és segítsen a mindennapokban – mondta. Példaként hozta fel, hogy a népszámlálás során használt táblagépeket kiosztották iskoláknak, civil szervezetek, polgárőröknek, de ilyen a gondosóra program is, amely Európában egyedülálló kezdeményezés, és minden 65 év feletti idős ember igényelheti. Megemlítette, hogy a sérült gyerekek napján a MÁV-Volán csoport ingyen szállította a családokat a Fővárosi Állatkertbe és a szolgáltató állam működésére jó példa a cukorbetegek nyári táboroztatása vagy az iskolai laptopprogram is.

Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője beszédében felidézte: az ÉKM 2022-ben kezdte meg működését, feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek összegyűjtése és elosztása karitatív szervezetnek. Hangsúlyozta: az ÉKM első adventi jótékonysági akciója során az áruházláncok mellett felvették a kapcsolatot az élelmiszergyártókkal és kereskedőkkel is és várják a tartós élelmiszerek felajánlását.

Gyene Piroska az ÉFOÉSZ elnöke, elmondta, örömmel fogadták az Agrárminisztérium és az ÉKM jótékonysági akcióját; a beérkező élelmiszercsomagokat a szervezet 22 ezer tagja között osztják majd szét.

A cikkhez szemlézett írások:

ADVENTI JÓTÉKONYSÁGI ÉLELMISZERGYŰJTÉSI AKCIÓT INDÍTOTT AZ ÉLELMISZERMENTŐ KÖZPONT NONPROFIT KFT.