Lengyelország esetében történt a legnagyobb, 400 ezer tonnás korrekció az augusztusi előrejelzéshez képest.

A WAPA november 10-én közzétette a 2025/2026-os szezonra vonatkozó frissített termésbecslését, amely szerint szerint az Európai Unióban mind az alma-, mind a körtermés mennyisége enyhe növekedést mutat az augusztusi prognózishoz képest.  

Az uniós almatermés várhatóan 10,9–11 millió tonna körül alakul, ami mintegy 5%-kal haladja meg az augusztusban előrejelzett 10,4 millió tonnás volument. Ezzel az idei betakarítás az előző évtized hatodik legnagyobb volumenét képviseli, de jóval elmarad a 2018-as rekordtól, amikor 13,2 millió tonna gyümölcs került piacra. A körte esetében a termés valamivel meghaladja az 1,8 millió tonnát, ami immár a harmadik egymást követő gyenge szezon. Ez a mennyiség a negyedik legalacsonyabb érték az elmúlt tíz évben, messze elmaradva a 2010-es csúcstól, amikor 2,7 millió tonna körte termett.  

A javuló kilátások hátterében a kedvező szeptemberi időjárás áll. A tavaszi fagyok, a gyenge kötődés és a kora nyári aszály után az esőzések és a mérsékelt hőmérséklet kedvezően hatott a gyümölcsök méretére és a hozamokra több tagállamban. A legnagyobb korrekciót a WAPA Lengyelország esetében tette, ahol az előző prognózishoz képest 400 ezer tonnával növelte számait. Németországban 60–80 ezer tonnás, Belgiumban 20 ezer tonnás almatermés- és 25 ezer tonnás körte termésbővülés szerepel az előrejelzésben, míg Hollandiában 10 ezer tonnával, Franciaországban pedig 20 ezer tonnával több alma és 10 ezer tonnával több körte várható. Olaszország és Ausztria haladékot kért, november végéig pontosítják adataikat.  

Philippe Binard, a Prognosfruit szakértője szerint bár a mostani előrejelzés kissé nagyobb termést mutat az augusztusi számokhoz képest, az európai alma- és körtepiac továbbra is kiegyensúlyozott. A termelés nem éri el a teljes potenciált, az átmenő készletek alacsonyak, és az új exportlehetőségek kedvező kilátásokkal szolgálnak. A szezon indulása zökkenőmentes volt, nem halmozódtak fel raktárkészletek, és jelentős import sem érkezett. 

Az uniós kivitel már most elérte a teljes kapacitást, az exportvolumen éves összevetésben 20 százalékkal nőtt. Ennek hátterében Törökország jelentősen visszaesett termelése áll, amely új lehetőségeket nyitott meg az európai termelők számára a Közel-Keleten, Indiában, Észak-Afrikában (Egyiptom, Líbia), Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában. Mindez annak ellenére történik, hogy az európai kereskedőknek árfolyam-ingadozásokkal, piaci hozzáférési korlátozásokkal és a Vörös-tenger térségében logisztikai nehézségekkel kell szembenézniük.  

A szektor előtt ugyanakkor komoly kihívások állnak. A legfontosabb feladat a megfelelő árak biztosítása a növekvő termelési költségek mellett, valamint az éghajlatváltozásból eredő új növény-egészségügyi kockázatok kezelése. Lényeges a fogyasztás ösztönzése a változó vásárlói igényekhez igazodva, a megfelelő csomagolási megoldások megtalálása, valamint a versenyhelyzet kezelése más élelmiszeripari termékekkel és gyümölcsökkel szemben.  Elengedhetetlen az is, hogy az Európai Unió agrárpolitikája és a közelgő Közös Agrárpolitika reform megfelelő támogatást nyújtson a szektornak, biztosítva annak versenyképességét és vonzerejét a következő termelői generáció számára.

A Prognosfruit 2026 konferenciát augusztus 5–7. között rendezik majd a németországi Konstanzban. 

A cikkhez szemlézett írások:

Season 2025/2026: EU apple and pear production slightly higher than forecast

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: jelentős árcsökkenés az étkezési alma piacán 

Lengyelország: áremelkedés várható a Gala almánál

A Tutti klímareziliens almafajta nyerte a Fruit Attraction innovációs díját

Franciaország: 4%-kal lesz kisebb az almatermés az előző évinél

Lengyelország: a tavalyinál jobb almatermés egyelőre alacsonyabb árakat jelent

Németország: szeletelt alma jelenhet meg az iskolákban

Spanyolország: csökkenő alma- és bővülő körtetermés várható az idén

Lengyelország: már olcsóbb a Gala alma a tavalyi szintnél

Franciaország: 3%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál

Lengyelország: ismét felfelé mozdult a léalma ára

Lengyelország: kis mértékben, de emelkedett a léalma felvásárlási ára

Németország: 15,7%-kal bőségesebb almatermés várható a tavalyinál

Ukrajna: egyre olcsóbb az alma a nagybani piacokon

Lengyelország: folyamatosan csökken az ipari alma felvásárlási ára

WAPA: több mint 20%-kal alacsonyabbak az európai almakészletek a tavalyinál

Prognosfruit 2025: 10,5 millió tonna körül stagnál idén az EU-27 almatermése

ALMA: 2025. ÉVI TERMÉSPROGNÓZIS

Hollandia: a tavalyinál 17%-kal bőségesebb almatermés várható

WAPA: 10%-kal alacsonyabb volt a június almakészletek szintje a tavalyinál

Ukrajna: megkezdődött a nyári alma szezonja, de még az import dominál 

Lengyelország: alacsony árszintről indult a nyári almák szezonja

Lengyelország: el fog válni egymástól az új és a tavalyi alma értékesítése

Lengyelország: fajtánként eltérő mértékű fagykárokkal kell számolni az almaültetvényekben

Ukrajna: elapadtak a tavalyi almakészletek, az idei tételekre pedig még várni kell

Harvista 1,3 SC: szükséghelyzeti engedély alma és körte kultúrákban

Lengyelország: májusban lőttek ki igazán az almaárak

Lengyelország: valószínűleg megúszták az almaültetvények az április eleji fagyokat

WAPA: a tavalyinál 4,8%-kal kevesebb az alma az európai raktárakban

Lengyelország: március elején enyhén nőtt a léalma felvásárlási ára

Lengyelország: apró emelkedés a léalma felvásárlási árában

Ukrajna: magas szintről kezdett csökkenésbe az alma ára