Az áresés mértéke enyhülni látszik, még úgy is, hogy egyre későbbi fajták jelennek meg a kínálatban.
Augusztus első napjaiban Lengyelországban a szilvaszezon még csak a kezdeti szakaszában jár, de a piacra jutó fajták száma egyre bővül. A legkorábbi Herman mellett már a Cacańska Rana és az első Lepotica tételek is kaphatók. Emellett olyan, jellemzően magyar fajták is jelen vannak, mint a Katinka. Az idei szilvapiac felfutása nem olyan gyors, mint tavaly, amikor július végén már a Jubileum és hibrid szilvák is kaphatók voltak.
A 2025-ös szezon sajátossága, hogy a termesztők szemszögéből aggasztó jelekkel indult, mivel az árakra nehezedő nyomás igen jelentős volt annak ellenére is, hogy az import volumene mérsékelt maradt. A gondot az jelentette, hogy a szilva ára az idény elején szokatlanul gyorsan kezdett csökkenni. Július utolsó napjaiban ez a csökkenő tendencia gyengült, ha nem is állt meg. A Herman nagybani ára augusztus elején 4,00 PLN/kg (375) körül stagnál, a Cacańska Lepotica szilvát 4,00-5,00 PLN/kg (375–465 Ft/kg) közötti áron kínálják, a Cacańska Rana pedig leggyakrabban 5,00 PLN/kg (465 Ft/kg) környékén kapható. Eközben a magyar szilva ára 3,50 PLN/kg-tól akár 5,50 PLN/kg-ig (325-515 Ft/kg) terjed, elsősorban a földrajzi régió függvényében.
Ezek az árszintek meglehetősen hasonlóak a tavalyiakhoz, átlagosan talán valamivel magasabbak, különösen a magyar szilva esetében. A legfontosabb kérdés az, hogy a szilvaárak csökkenésének a lassulása mennyire lesz tartós. A termelők szempontjából az adhat reményt, hogy míg tavaly a későbbi fajták viszonylag hirtelen, egyszerre estek a piacokra, az idei évben a várakozások szerint ez a jelenség nem lesz ennyire erős – a piac kevésbé lesz telített.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny śliwek – trend zniżkowy wyhamował?
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: a tavalyinál később kezdődött meg a szilva szezonja
Lengyelország: a tavalyinál 20%-kal magasabb árakkal zárul a szilva szezonja
Lengyelország: a szezon végét jelezve drágult a szilva a nagybani piacokon
Lengyelország: jelentős mértékben drágult a szilva szeptember közepén
Németország: a tavalyihoz képest 15%-kal csökken a szilvatermés volumene
Lengyelország: óriási a kereslet a feldolgozásra szánt szilva iránt
Lengyelország: továbbra is importnyomás alatt a szilva nagybani ára
Lengyelország: hullámvasutat jár be a szilva felvásárlási ára
Beszámoló: szilva fajtabemutató (Cegléd)
Kiegyensúlyozott termés várható idén a hazai szilvaültetvényeken
Lengyelország: tovább csökken a belföldi termésű szilva ára
Lengyelország: az olcsó import nyomja le a szilva árát
Lengyelország: közepes nyitóárral jelent meg a Herman szilva a piacokon
