Egyes becslések szerint az ukrán vetőburgonya 70%-a mindenféle tanúsítvány nélkül kerül forgalomba.
Az ukrán vetőburgonya‑piac közel 70%-át tanúsítvány nélküli szaporítóanyag teszi ki – derül ki Georg von Nolcken, a Continental Farmers Group vezérigazgatójának nyilatkozatából – tudósít az EastFruit. A szakember szerint a termelők jelentős része továbbra is a válogatás után visszamaradó apró étkezési burgonyát használja fel a következő szezonban szaporítóanyagként, és ez a gyakorlat egyaránt jellemző a kisebb gazdaságokra és a háztáji termelőkre.
Von Nolcken szerint sok gazdálkodó minden évben félreteszi a kisebb gumókat, majd ezeket ülteti el tavasszal. Ugyanakkor a piac lassan, de érezhetően professzionalizálódik: a háztáji termelők is egyre inkább törekednek jobb minőségű ültetőanyag használatára, a kisebb gazdaságok pedig mind gyakrabban keresik a tanúsítvánnyal rendelkező vetőburgonyát. Ez a folyamat szerinte egyértelmű növekedési potenciált jelez az ágazat számára.
A Continental Farmers Group operatív igazgatója, Kosztyantin Sityuk ugyanakkor rámutatott, hogy a nagy termelők nem mindig tudnak széles fajtakínálatot biztosítani. A vállalat elsősorban a professzionális gazdaságokat szolgálja ki, ezért vetőburgonya-portfóliójukat hat–hét kulcsfontosságú fajtára szűkítették, amelyek között chipgyártásra és étkezési célra alkalmas típusok egyaránt szerepelnek. Sityuk hangsúlyozta, hogy az étkezési burgonya piaca továbbra is szűk és ingadozó, ezért a cég több feldolgozóipari projektet is vizsgál, miközben kiemelt figyelmet fordít a vetőburgonya-előállítás fejlesztésére.
A szakember szerint Ukrajna előtt még komoly kihívások állnak a tanúsított vetőburgonya használatának elterjesztésében, valamint a megfelelő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag előállításában. A termelési kultúra fejlesztése és a minőségi vetőanyaghoz való hozzáférés javítása nélkül a burgonyaágazat hosszú távú versenyképessége nehezen biztosítható.
A cikkhez szemlézett írások:
Up to 70% of seed potatoes in Ukraine are uncertified, industry says
Kapcsolódó cikkek:
EU: túltermelés és alacsony árak sújtják az európai burgonyaágazatot
Ukrajna: drágulni kezdett a burgonya a nagybani piacokon
NAK: Burgonyatermelők szakmaközi szervezethez való csatlakozásának lehetősége
Lengyelország: az utóbbi évek legjobb burgonyatermése várható
Lengyelország: nyomott árakkal indul az év a burgonya piacán
Ukrajna: jelentősen, ötszörösére bővült a burgonya importja
Lengyelország: rekord export mellett is nyomás alatt a burgonya ára
Lengyelország: novemberben emelkedni kezdett a burgonya ára
Ukrajna: óriási burgonyafeldolgozó üzem építését kezdte meg a MAIS vállalat
Ukrajna: aszály hátráltatja a burgonya betakarítását
Lengyelország: rekordközeli burgonyatermés várható piaci kihívásokkal
Ukrajna: erős kereslet mellett drágul a tavalyi burgonya
Ukrajna: túlkínálat alakult ki a burgonya piacán
Ukrajna: átmenetinek tűnő árcsökkenés a burgonya piacán
Lengyelország: február végén hullámvölgybe került a burgonya ára
Lengyelország: február elején emelkedett a burgonya ára
Ukrajna: ismét emelkedik a burgonya ára
Lengyelország: egyelőre stabil a burgonya ára a nagybani piacokon
