A háború által sújtott déli és keleti országrészek termőterületeinek kiesését a nyugati régiók területbővítésével igyekeznek pótolni.

Olekszandr Necsiporenko, az Ukrán Nemzeti Agrártudományi Akadémia tagja az Agroportal szaklapnak adott interjújában kifejtette, hogy a 2025-ös évben a tavalyinál jóval magasabb zöldségárak arra ösztönzik majd a gazdákat növeljék a termelést. Megjegyzendő, hogy Oroszország inváziója jelentős mezőgazdasági területek elvesztésével járt, ugyanakkor 2023-2024 folyamán Ukrajna középső és nyugati régióiban bővült a zöldségtermesztés területe. Ennek eredményeképpen a megtermelt zöldségek volumenében tapasztalható visszaesést részben ellensúlyozták a déli területekről áttelepülő gazdákkal és az új, a régióhoz jobban alkalmazkodó fajták használatával.

“Ezért ezekben a régiókban a zöldségtermesztés volumene 2023-ban 10%-kal, 2024-ben pedig további 6%-kal nőtt. Jelenleg is komoly erőfeszítések folynak zöldségtárolók építésére, kompenzálandó a háború alatt elpusztult, összesen közel 150 ezer tonna kapacitású létesítmény kiesését. A 2023-as évben 15 tárolót építettek, amelyek összkapacitása 20 ezer tonna, 2024 decemberéig pedig további 22 létesítmény építése kezdődött meg, amelyek összkapacitása 25 ezer tonna körül lesz, ezek elsősorban hagymafélék és gyökérzöldségek tárolására alkalmasak” – tette hozzá Necsiporenko.

Az 1,8-2 millió tonnára becsült belföldi zöldségfogyasztás kielégítése érdekében Ukrajna elsősorban a borscshoz szükséges zöldségfélék (cékla, sárgarépa, gyökérpetrezselyem, burgonya, káposzta, fokhagyma) és a melegigényes növények paprika, padlizsán, paradicsom, görögdinnye, sárgadinnye területének növelését tervezi.

A cikkhez szemlézett írások:

2025 року аграрії нарощуватимуть обсяги виробництва овочів

Kapcsolódó cikkek:

Ukrajna: óriási szükség lenne zöldség- és gyümölcstárolókra

Ukrajna: hatodára csökkent az öntözött terület a háború miatt

Ukrajna: legalább 5-10 évbe telhet a Nova Kahovka víztározó helyreállítása