A DANA viharok és az alacsony árak egyaránt sújtották a spanyol termelőket az október végi szezonkezdetet követően.

A DANA (hidegcsepp) özönvízszerű esőzéssel érkező viharai november elején éppen akkor csaptak le Dél-Spanyolországra, amikor az európai piac a spanyol üvegházi zöldségekre váltott át. Becslések szerint 4-5000 hektárnyi üvegházban keletkezett kár, ám ennek  ellenére a zöldségek kínálata stabil maradt. „Termelőink változó mértékű károkat szenvedtek” – nyilatkozta Jan van der Blom (Coexphal). „De szerencsére csak nagyon keveseket érintett valóban súlyosan. Spanyolország más régióiban, ahol folyamatos a vízhiány, és ahol az özönvíz nem okozott jelentősebb károkat, ez az esős időszak tulajdonképpen pozitívumként értékelhető.”

A mostani zöldségszezon Almería körzetében nem volt könnyű, számos kihívással kellett megküzdeniük a termelőknek. Az egyik ilyen volt, hogy a szokásosnál is alacsonyabb árak miatt a II. osztályú padlizsán és uborka nem került piacra. Különösen markáns volt az áresés az uborka esetében, amelynek átlagárai a tavalyi szezonhoz képest a felére csökkentek, annak ellenére, hogy a várt teljes termés 30%-át már betakarították. A paprikánál 23%-os, a paradicsomnál pedig csak 11%-os árcsökkenésről számoltak be a termelők. 

Els van Herpen, a holland ZON szövetkezet értékesítési vezetője szerint a padlizsán kínálata november végén a szokásosnál kisebb terület miatt korlátozott volt – ez legalább részben a vírus- és kártevőnyomás miatti késői ültetés következménye. A kínálat december elejére azonban helyreállt és stabilizálódott.

A DANA okozta viharkárok helyreállítása mellett a termelők számára a szokatlanul meleg novemberi hőmérséklet is nehézségeket okozott, mert felgyorsította a növények érését, ami váratlan terméscsúcsokat okozott, különösen az uborka esetében. A spanyol termelők főként fólia alatt hajtatnak, ami az üvegházaknál jóval kevésbé ellenálló az éghajlati szélsőségekkel szemben. A novemberi meleg elleni védekezésként párásítást és meszelést alkalmaztak, de hosszabb távú megoldásként több termelő is holland technológiát alkalmazó, csúcstechnológiás üvegházak építésébe ruházott be.

Almería körzetében a paradicsom termelése továbbra is némi lemaradásban van az előző szezonok tipikus menetrendjéhez képest. A paradicsom összterülete a régióban évek óta csökkenő tendenciát mutat, az idei szezonban a becslések szerint 14 175 hektár lesz, ami alig marad el a tavalyi 14 320 hektártól. A rezisztens fajtáknak köszönhetően mégis magasabb termelés várható. A termesztés 48%-át különleges paradicsomfajták és a cherry paradicsom adja. A munkaerőköltségek továbbra is kemény kihívást jelentenek: a teljes termesztési költségnek több mint felét teszik ki. Komoly konkurenciát jelent Marokkó, különösen a kisebb bogyóméretű paradicsomfajták szegmensében, mivel itt olcsóbb a munkaerő – ezt ellensúlyozza, hogy sok európai fogyasztó számára a spanyol áru minősége jelent garanciát.

A cikkhez szemlézett írások:

Growing greenhouse vegetables in Spain is challenging even without DANA

Kapcsolódó cikkek:

Spanyolország: Almeríában mérsékelt károkat okozott csak a DANA

Spanyolország: uniós zöldség-gyümölcsellátási nehézségeket okozhat a DANA