Magas árakkal indul a 2023-as idény, a termőterületek alakulásában nincs jelentős változás a tavalyi évhez képest.

Szeptember elejével megkezdődik az új idény Almeríában, Európa legjelentősebb hajtatókörzetében. Az előző szezonban a tél nagyon jó árakkal jelentkezett, ám tavasszal sokkal kevésbé volt kedvező a piaci helyzet. Az első becslések szerint a termőterület stabil marad, a paprika és a paradicsom áll az élen, míg az uborka és a cukkini enyhén emelkedő tendenciát mutat. Már befejeződött a kaliforniai paprika állományok telepítése, a Lamuyo paprika már előrehaladottabb állapotban van, míg az Italiano típus telepítése egyelőre még várat magára. A körzetből származó jelentések szerint a kígyóuborkánál van a legnagyobb lemaradás, főleg azért, mert a termelők szeptember közepéig-végéig ki fognak várni.

Az értékesítő központokba már most nagy mennyiségű áru érkezik be, és az árak a legtöbb esetben magasak. Az előző hét végén az uborka (corto negro) 1,40-1,70 euró/kg, a kígyóuborka átlagosan 1,20 euró/kg, a cukkini minden fajtája 0,7-0,85 euró/kg, a legkorábbi padlizsánok 1.30-1,60 euró/kg között cseréltek gazdát.

Nagyon kevés paradicsom maradt már csak az üvegházakban. A betakarított paradicsom többségét jelenleg 1,10 euró/kg áron értékesítik.

Az elsőként piacra kerülő lamuyo paprika ára nagyon magas, a piros lamuyo esetében a 36. héten 2,20-2,60 euró/kg, a zöld lamuyo esetében pedig átlagosan 1,70 euró/kg volt az ár, kaliforniai paprikából pedig még nincs a piacon jelentős mennyiség, de néhány héten belül a mennyiségek és az export növekedni fog. Az előző héten a zöld kaliforniai paprika átlagosan 1,80 euró/kg, a piros 1,90-2,10 euró/kg, a sárga pedig 1,80 euró/kg áron került értékesítésre.

A cikkhez szemlézett írások:

Almeria: Start der neuen Gemüsesaison 2023/24

Kapcsolódó cikkek:

Spanyolország: folytatódik a zöldség-gyümölcs export volumenének csökkenése

Spanyolország: három éve csökken a paprikaexport volumene

Spanyolország: romlik a zöldség-gyümölcs ágazat külkereskedelmi mérlege

Spanyolország: 20%-kal nőtt a Marokkóból származó zöldség-gyümölcs import értéke

Spanyolország: tovább csökken a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása

Spanyolország: 13%-kal csökkent a zöldségek és gyümölcsök fogyasztása

Spanyolország: folyamatosan csökken a zöldség-gyümölcs exportja

Spanyolország: egyre csökken a gyümölcs- és zöldségfogyasztás

Marokkó idén megelőzheti Spanyolországot a világ paradicsomexport rangsorában